A Bayer 04 Leverkusen egy német sportegyesület, melynek női labdarúgó szakosztálya 2008. július 1-én alakult. A csapat 2010 óta (a 2017-18-as idény kivételével) a német női első osztályban szerepel.
Klubtörténet A klub elődje az SV Bergisch Gladbach 09, mely több bajnoki címmel a 70-es, 80-as évek egyik meghatározó német klubja volt. Miután 1996-ban a Gladbach csődbe ment, a szakosztály a TuS Kölnhöz került, akikkel a legnagyobb sikerük egy német kupa elődöntő volt a 2007-08-as szezonban. A másodosztályban megrekedt klub azonban 2008-ra szponzor nélkül maradt. A német férfi labdarúgásban jelentős tényezőnek számító Bayer Leverkusen érdeklődését fejezte ki a klub iránt, így miután 2008. június 25-én a TuS Köln rrh. feloszlott, a Leverkusen felkarolta a szakosztályt és 2008. július 1-én megalapították a Bayer Leverkusen női szakosztályát. Első szezonjukban a német másodosztályban a 7. helyen végeztek. A 2009–10-es szezon során csoportjukat megnyerve feljutottak az élvonalba. Az élvonalban a 8. helyen végeztek első idényükben, és bár a következő szezonban a kieső 11. helyen végeztek, a Hamburger SV női szakosztályának megszűnése lehetővé tette az élvonalban maradást. A 2016–2017-es szezon végén kiestek a Bundesligából. A következő szezonban azonban rögtön visszajutottak annak ellenére, hogy csak a 3. helyen végeztek. A TSG 1899 Hoffenheim II és a Bayern München II is előttük végzett, de a szabályok szerint nem szerepelhettek egy bajnokságban anyaegyesületükkel.
Sikerek Német másodosztályú bajnok (1): 2019–10
Játékoskeret 2025. július 28-tól
Korábbi híres játékosok Nicole Banecki Merle Barth Eunice Beckmann Nina Brüggemann Chiara Bücher Linda Dallmann Nina Ehegötz Mia Eickmann Johanna Elsig Annika Enderle Alexandra Emmerling Marisa Ewers Clara Fröhlich Anna Gasper Lisanne Gräwe Marina Hegering Kathrin Hendrich Anna Klink Vildan Kardesler Frederike Kempe Isabel Kerschowski Rebecca Knaak Turid Knaak Annike Krahn Isabelle Linden Lynn Mester Theresa Panfil Ramona Petzelberger Julia Pollak Joyce Prabel Marith Prießen Henrike Sahlmann Lisa Schmitz Lisa Schwab Elisa Senß Caroline Siems Carolin Simon Ann-Kathrin Vinken Jessica Wich Verena Wieder Nina Windmüller Juliane Wirtz Sally Shipard Milena Nikolić Cecilie Johansen Jill Bayings Eva van Deursen Janou Levels Ivana Rudelić Kristina Šundov Karólína Lea Vilhjálmsdóttir Mina Tanaka Sylwia Matysik Gentjana Rochi Csiszár Henrietta Zeller Dóra Emilie Bragstad Synne Skinnes Hansen Katja Schroffenegger Barbara Dunst Elisabeth Mayr Ana Leite Antonia Göransson Dina Blagojević Amira Arfaoui Irina Pando Rachel Rinast Feride Bakir
Edzők Doreen Meier (2008–2012) Thomas Obliers (2012–2017) Malte Dresen (2017) Verena Hagedorn (2017–2019) Achim Feifel (2019–2022) Robert de Pauw (2022–2024) Roberto Pätzold (2024–)
Statisztikák A Bayer 04 Leverkusen Frauen statisztikái (2008-2024) SzezonBajnokságMGYDVGKPTHelyNémet kupaLegtöbb gól2023–24 I. Bundesliga2287734-25316. Negyeddöntő Nikola Karczewska (10)2022–23 I. Bundesliga22931031-28225. Nyolcaddöntő Jill Bayings (7)2021–22 I. Bundesliga22641231-50227. Elődöntő Milena Nikolić Verena Wieder (7)2020–21 I. Bundesliga22103932-39335. 2. forduló Milena Nikolić (13)2019–20 I. Bundesliga22521522-511710. Elődöntő Ivana Rudelić (8)2018–19 I. Bundesliga22531422-751810. Negyeddöntő Ivana Rudelić (6)2017–18 II. Bundesliga II Süd22132747-37413.1 2. forduló Csiszár Henrietta (10)2016–17 I. Bundesliga22231716-53911. Elődöntő Merle Barth (4)2015–16 I. Bundesliga22631321-562110. Nyolcaddöntő Francesca Weber (4)2014–15 I. Bundesliga22551223-42209. Nyolcaddöntő Isabelle Linden (6)2013–14 I. Bundesliga22751044-38267. Nyolcaddöntő Isabelle Linden (9)2012–13 I. Bundesliga2268831-40268. 2. forduló Isabelle Linden Rebecca Knaak (4)2011–12 I. Bundesliga22431522-551511.2 2. forduló Eunice Beckmann (5)2010–11 I. Bundesliga22631332-67218. 2. forduló Shelley Thompson (8)2009–10 II. Bundesliga II Süd22173262-19541. Nyolcaddöntő Lynn Mester (18)2008–09 II. Bundesliga II Süd2267947-40257. 2. forduló Nincs adat 1 Ugyan a csapat nem végzett feljutó helyen, de az első két helyen befutó 1899 Hoffenheim II és Bayern München II a szabályok szerint nem juthatott fel az első osztályba. 2 A Hamburger SV kilépésével az utolsó előtti helyen záró Leverkusen mégis bennmaradt az első osztályban.
Külső hivatkozások A Leverkusen honlapja
Jegyzetek
Kategória:Német női labdarúgócsapatok Kategória:2008-ban alapított labdarúgócsapatok