A Sztárban sztár című zenés show-műsor hatodik évada 2018. október 14-én vette kezdetét a TV2-n.
Az évad indulását augusztus 13-án jelentette be a csatorna. Ez azért volt meglepetés, mert egyes források szerint a Sztárban sztár helyére érkezett volna a csatorna új show-műsora, a Csak show és más semmi!.
A műsorvezető változatlanul Till Attila volt, aki ezt a pozíciót ötödik alkalommal látta el. A zsűriben a műsor története során először nem történt változás, így az előző évadhoz hasonlóan ismét Liptai Claudia, Majka, Papp Szabolcs és Stohl András véleményezte a produkciókat, utóbbi kettőnek ez volt a második évada zsűritagként. A hatodik évadban ismét Lajtai Kati lett az énektanár, aki immáron negyedik alkalommal látta el ezt a feladatot. A koreográfus újra Túri Lajos lett, aki ebben az évadban ötödik alkalommal látta el ezt a feladatot. A hatodik széria énekeseinek névsorát szeptember 24-én egy sajtótájékoztató keretein belül jelentették be. A nézők ezúttal is a TV2 Live mobilapplikáción keresztül adhatták le voksaikat az előadókra, ugyanakkor az előző három évaddal ellentétben a produkciókat azok ideje alatt 1-től 10-ig pontozhatták az énekes neve alatti pontszámok egyikére kattintva.
Az évad tíz részes volt, vasárnaponként sugározta a TV2. A döntőre december 16-án került sor, ahol az hatodik széria győztese Freddie lett, így ő nyerte el „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze” címet 2018-ban. Az évad során összesen 98 produkciót és 106 átalakulást láthattak a nézők.
Versenyzők
Férfi előadók Freddie Kállay-Saunders András Torres Dániel Gesztesi Károly Burai Krisztián Pintér Tibor
Női előadók Völgyesi Gabi Szőcs Renáta Odett Sári Évi Hien Tolvai Renáta
Összesített eredmények – Az előadó továbbjutott – A legtöbb szavazattal rendelkező előadó – A két legkevesebb szavazattal rendelkező előadó – Az előadó kiesett # Előadó 1. adás(október 14.) 2. adás(október 21.) 3. adás(október 28.) 4. adás(november 4.) 5. adás(november 11.) 6. adás(november 18.) 7. adás(november 25.) 8. adás(december 2.) 9. adás(december 9.) 10. adás(december 16.) 1. Freddie Nem volt kiesés Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 1. helyezetta döntőben 2. Sári Évi Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 2. helyezetta döntőben 3. Völgyesi Gabi Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 3. helyezetta döntőben 4. Tolvai Renáta Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Utolsó kettő Utolsó kettő 4. helyezetta döntőben 5. Gesztesi Károly Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 9. adásban 6. Kállay-Saunders András Heti győztes Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesetta 8. adásban 7. Pintér Tibor Nem volt kiesés Továbbjutott Utolsó kettő Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 7. adásban 8. Hien Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 6. adásban 9. Burai Krisztián Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesettaz 5. adásban 10. Torres Dániel Továbbjutott Továbbjutott Utolsó kettő Kiesetta 4. adásban 11. Szőcs Renáta Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesetta 3. adásban 12. Odett Utolsó kettő Kiesetta 2. adásban
Adások Megjegyzés: A elsőtől a kilencedik adásig az adások végeredménye a zsűri és a nézők által leadott szavazatszámok összesítéséből alakult ki. A döntőben csak a nézői szavazatok alakították ki a végeredményt. Az alábbi táblázatok csak a zsűri stúdióban ismertetett pontjait tartalmazzák.
Az évad újítása volt, hogy az élő show-k végén a heti győztes három előadó közül választhatta ki, hogy kit szeretne megformálni a következő adásban, a többiek produkcióit az eredeti szabályok szerint műsor producerei és szerkesztői választották.
1. adás (október 14.) A hatodik évad indulása előtt 2018. október 5-től 8-án 13 óráig szavazhattak a nézők arról, hogy melyik versenyző bújjon Tina Turner bőrébe. A szavazatok alapján végül Freddie kapta ezt a feladatot. Az első adásban nem volt kiesés, viszont a versenyzők magukkal vitték a pontokat a következő hétre.
Közös produkció: Flashdance... What a Feeling (Irene Cara)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Pintér Tibor We’re Not Gonna Take It Dee Snider (Twisted Sister) 8 8 5 7 28 — 2 Szőcs Renáta Tejút Rúzsa Magdi 8 7 5 7 27 — 3 Hien (You Drive Me) Crazy Britney Spears 7 7 4 5 23 — 4 Gesztesi Károly Isztambul Dolly (Hungária) 6 8 5 8 27 — 5 Torres Dániel Canción del Mariachi Antonio Banderas 7 8 4 9 28 — 6 Burai Krisztián Ég veled Dér Heni 9 9 5 9 32 — 7 Odett Material Girl Madonna 7 7 4 7 25 — 8 Völgyesi Gabi Let‘s Twist AgainChubby Checker 10 10 7 10 37 — 9 Freddie Private Dancer / The Best Tina Turner 9 8 6 8 31 — 10 Tolvai Renáta Rosalinda Thalía 10 9 4 9 32 — 11 Kállay-Saunders András Perfect Ed Sheeran 10 10 7 10 37 Heti győztes 12 Sári Évi Szállj fel, szabad madár Vikidál Gyula 9 10 6 10 35 —
2. adás (október 21.) Az adást inditó közös produkció alatt egy technikai probléma miatt nem volt hang a televízióadásban, amíg ezt megoldották az előző hét első öt előadását vetítették felvételről. A 18:55-ös kezdéshez képest 19:13-ra sikerült orvosolni a technikai problémát. A közös produkciót később hanghiba nélkül feltölttötték a műsor weboldalára.
Közös produkció: I Gotta Feeling (The Black Eyed Peas)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Sári Évi Born This Way Lady Gaga 8 8 5 8 29 Továbbjutott 2 Hien Somebody to Love Freddie Mercury (Queen) 9 9 7 8 33 Továbbjutott 3 Pintér Tibor Crazy in Love Beyoncé 8 9 4 8 29 Továbbjutott 4 Burai Krisztián Beat It Michael Jackson 6 7 3 7 23 Továbbjutott 5 Torres Dániel Boldog születésnapot! Halász Judit 7 8 5 8 28 Továbbjutott 6 Odett 99 Luftballons Nena 9 9 6 10 34 Kiesett 7 Tolvai Renáta My Baby Kállay-Saunders András 9 9 7 8 33 Továbbjutott 8 Kállay-Saunders András Hagylak menni Tolvai Renáta 8 8 6 7 29 Továbbjutott 9 Szőcs Renáta Take on Me Morten Harket (A-ha) 7 7 7 7 28 Utolsó előtti 10 Freddie A távollét Szécsi Pál 8 8 6 9 31 Továbbjutott 11 Völgyesi Gabi Nah Neh Nah Dani Klein (Vaya Con Dios) 9 9 10 10 38 Továbbjutott 12 Gesztesi Károly Kék asszony Presser Gábor (LGT) 10 10 10 10 40 Továbbjutott
3. adás (október 28.)
Közös produkció: We Go Together (Grease)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Szőcs Renáta Firestarter Keith Flint (The Prodigy) 8 8 5 8 29 Kiesett 2 Gesztesi Károly Yé ké yé ké Mory Kanté 9 10 6 9 34 Továbbjutott 3 Kállay-Saunders András Hey Mama Nicki Minaj 7 8 5 5 25 Továbbjutott 4 Pintér Tibor SandokanAz eredeti dal magyar nyelvű verziója, amelyet a Neoton Família együttes adott elő. Kabir Bedi 8 9 7 10 34 Utolsó előtti 5 Freddie Motel Zséda 9 10 5 9 33 Továbbjutott 6 Hien Jump Chris Kelly (Kris Kross) 10 10 8 10 38 Továbbjutott 7 Sári Évi Maria Ricky Martin 9 10 9 9 37 Továbbjutott 8 Burai Krisztián Swalla Jason Derulo 10 9 10 9 38 Továbbjutott 9 Völgyesi Gabi Eső Lábas Viktória (Margaret Island) 10 10 8 10 38 Továbbjutott 10 Torres Dániel Meggyfa Horváth Tamás 10 10 10 10 40 Továbbjutott 11 Tolvai Renáta Hurt Christina Aguilera 9 9 9 9 36 Továbbjutott
4. adás (november 4.) Közös produkció: Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) (ABBA)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Hien Lean On MØ 8 9 6 9 32 Továbbjutott 2 Torres Dániel Boom, Boom, Boom, Boom!! Kim Sasabone (Vengaboys) 7 8 5 9 29 Kiesett 3 Kállay-Saunders András 24K Magic Bruno Mars 8 8 5 8 29 Továbbjutott 4 Gesztesi Károly Vidéki sanzon Mező Misi (Magna Cum Laude)7105628 Utolsó előtti 5 Tolvai Renáta Baila Me Nicolas Reyes (Gipsy Kings)885728 Továbbjutott 6 Pintér Tibor Paff, a bűvös sárkány Orbán József (100 Folk Celsius) 9 10 10 10 39 Továbbjutott 7 Sári Évi Ain’t Your Mama Jennifer Lopez 10 10 10 10 40 Továbbjutott 8 Burai Krisztián Rajosan Mario 9 9 9 9 36 Továbbjutott 9 Völgyesi Gabi Özönvíz Pápai Joci 10 9 6 8 33 Továbbjutott 10 Freddie Runaway Train Dave Pirner (Soul Asylum) 9 10 6 10 35 Továbbjutott
5. adás (november 11.) Közös produkció: I′m So Excited (The Pointer Sisters)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Kállay-Saunders András Believer Dan Reynolds (Imagine Dragons) 8 9 8 9 34 Utolsó előtti 2 Sári Évi Aquarius Cheryl Barnes 10 10 10 10 40 Továbbjutott 3 Burai Krisztián Végem Opitz Barbi 8 8 8 8 32 Kiesett 4 Völgyesi Gabi Voyage, voyage Desireless 8 9 8 10 35 Továbbjutott 5 Gesztesi Károly Shadow on the Wall Roger Chapman 8 9 8 8 33 Továbbjutott 6 Tolvai Renáta Havana Camila Cabello 8 8 8 8 32 Továbbjutott 7 Freddie Whataya Want from Me Adam Lambert 8 8 9 9 34 Továbbjutott 8 Hien Stay Rihanna 9 8 9 10 36 Továbbjutott 9 Pintér Tibor Looking for Freedom David Hasselhoff 10 10 8 9 37 Továbbjutott
6. adás (november 18.) Közös produkció: Walking on Sunshine (Katrina and the Waves)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Liptai Claudia Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Freddie Live Is Life Herwig Rüdisser (Opus) 8 8 9 10 35 Továbbjutott 2 Kállay-Saunders András Fly Away Lenny Kravitz 9 8 8 8 33 Továbbjutott 3 Hien Kicsit szomorkás a hangulatom Lovasi András (Kispál és a Borz) 10 9 10 10 39 Kiesett 4 Pintér Tibor Bye bye, lány Zámbó Jimmy 9 10 10 10 39 Továbbjutott 5 Tolvai Renáta The Greatest Sia 9 10 10 9 38 Utolsó előtti 6 Sári Évi Hotel mámor Csipa (Hooligans) 10 10 10 10 40 Továbbjutott 7 Gesztesi Károly Hosszú, fekete haj / Aranyeső Bangó Margit 9 10 10 10 39 Továbbjutott 8 Völgyesi Gabi Hey Jude Paul McCartney (The Beatles) 8 8 8 8 32 Továbbjutott
Extra produkció: Honeybeast – Így játszom Horváth Tamás – Levegőt
7. adás (november 25.) A hetedik adásban a versenyzők egy szólóprodukcióval és egy versenytársaikkal közös produkcióval léptek színpadra. A közös produkciók során kapott pontszámot az előadók egyenként is megkapták. Liptai Claudia családi okok miatt nem volt látható a zsűriben.
Közös produkció: OK (Robin Schulz feat. James Blunt)
# Előadó Dal Pontozás Eredmény Stohl András Majoros Péter Papp Szabolcs Összesen 1 Gesztesi Károly I’m a Believer / Hallelujah Shrek 8 8 8 24 Továbbjutott 2 Pintér Tibor Te vagy a jelA produkcióban részt vett Lajtai Kati is. Kasza Tibor (Crystal) 7 6 8 21 Kiesett 3 Tolvai Renáta Get Busy Sean Paul 7 5 7 19 Továbbjutott 4 Völgyesi Gabi Strong Enough Cher 10 10 10 30 Továbbjutott 5 Sári Évi Mindenki táncol /90‘/ Majka 10 9 10 29 Továbbjutott 6 Kállay-Saunders András New Rules Dua Lipa 9 8 10 27 Utolsó előtti 7 Freddie Johnny B. Goode Chuck Berry 10 10 10 30 Továbbjutott Közös produkciók 8 Kállay-Saunders AndrásTolvai RenátaFreddie Hol van az a lány? L.L. JuniorMohamed Fatima (Fekete Vonat)Beat 9 8 8 25 9 Sári ÉviGesztesi KárolyPintér TiborVölgyesi Gabi Macarena Mia FryeAntonio Romero Monge (Los del Río)Rafael Ruíz PerdigonesTracee Ellis Ross 9 8 10 27
8. adás (december 2.) A nyolcadik adásban a versenyzők egy szólóprodukcióval és egy duettprodukcióval léptek színpadra. Az előző évadokkal eltérően a zsűri külön-külön pontozta a két előadót.
Közös produkció: Santa Claus Is Coming to Town (Justin Bieber)