A 2018-as US Open női egyéni tornájának selejtezőjében 128 játékos vehet részt a három fordulós megmérettetésen a főtábla első fordulójába jutást jelentő 16 helyért. A versenyre a főverseny kezdete előtt, augusztus 21–24 között kerül sor.

A selejtezőben a magyar versenyzők közül a világranglistán elfoglalt helye alapján Stollár Fanny szerzett jogot az indulásra, de a 2. körben vereséget szenvedett a korábbi világranglista 2. helyezett Vera Zvonarjovától.

Kiemeltek

Kvalifikálták magukat

Sorsolási tábla Első csoport

Második csoport

Harmadik csoport

Negyedik csoport

Ötödik csoport

Hatodik csoport

Hetedik csoport

Nyolcadik csoport

Kilencedik csoport

Tizedik csoport

Tizenegyedik csoport

Tizenkettedik csoport

Tizenharmadik csoport

Tizennegyedik csoport

Tizenötödik csoport

Tizenhatodik csoport

Jegyzetek

Források A selejtező eredményei

N1S