Otto Ites (Norden, 1918. február 5. – Norden, 1982. február 2.) német tengeralattjáró-kapitány volt a második világháborúban. Tizenöt hajót (76 882 brt) süllyesztett el.

Pályafutása Otto Ites 1936. április 3-án, tiszjelöltként csatlakozott a német haditengerészethez. Először a Kondor és az Albatros torpedónaszádon szolgált, majd 1938 októberben áthelyezték a tengeralattjárós egységhez. Az U–51-en kezdett, majd másodtiszt lett az U–48-on. Reinhard Suhren távozása után első tiszt lett. 1941. márciusában áthelyezték kapitánynak az U–146-ra. A hajóval két őrjáratot tett a Balti-tengeren és az Északi-tengeren.

1941 augusztusban átvette az U–94 parancsnoki posztját. Négy harci küldetése volt, főként az Atlanti-óceán északi részén. Tizennégy hajót süllyesztett el, egyet megrongált. Ötödik útján, 1942. augusztus 28-án a Karib-tengeren, egy repülőgép mélységi bombákat dobott tengeralattjárójára, majd az HMCS Oakvillie kanadai korvett legázolta a búvárhajót. Ites 25 társával túlélte a támadást, és hadifogságba került. 1946 májusában térhetett haza.

Németországban először fogorvosként dolgozott, majd 1956-ban csatlakozott a szövetségi haditengerészethez. Két éven át a Z–2 romboló parancsnoka volt, majd különböző vezérkari pozíciókat töltött be. Ellentengernagyként vonult nyugállományba 1977 szeptemberében.

Összegzés Hajója Parancsnoki szolgálata Őrjáratok száma Őrjáratok hossza (nap) Eltalált hajók száma Eltalált hajók vízkiszorítása (brt) U–146 </center> 1941. április 7. – 1941. augusztus 26. </center> 2 </center> 45 </center> 1 </center> 3496 </center> U–94 </center> 1941. augusztus 29. – 1942. augusztus 28. </center> 5 </center> 190 </center> 15 </center> 81 408 </center> Összesen </center> 7 </center> 235 </center> 16 </center> 84 904</center>

Elsüllyesztett és megrongált hajók Búvárhajó Dátum Hajó neve Nemzetisége Vízkiszorítása (Brt) U–146 1941. június 28. Pluto 13 581 U–94 1941. szeptember 15. Newbury 4425 U–94 1941. szeptember 15. Pegasus 5200 U–94 1941. szeptember 15. Empire Eland 325 U–94 1941. október 1. San Florentino 31 100 U–94 1942. február 24. Empire Hail 7267 U–94 1942. március 9. Cayrú 5642 U–94 1942. március 11. Hvoslef 5494 U–94 1942. március 25. Imperial Transport * 4305 U–94 1942. május 12. Cocle 5406 U–94 1942. május 13. Batna 5068 U–94 1942. május 13. Tolken 4876 U–94 1942. június 5. Maria da Glória 3999 U–94 1942. június 10. Empire Clough 5053 U–94 1942. június 10. Ramsay 5218 U–94 1942. június 11. Pontypridd 3154 * A hajó nem süllyedt el, csak megrongálódott

Jegyzetek

Források

Kategória:Második világháborús német tengeralattjáró-parancsnokok Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Német orvosok Kategória:Fogorvosok Kategória:Hadifoglyok a második világháborúban Kategória:A Vaskereszt Első Osztálya kitüntetettjei Kategória:A Vaskereszt Másodosztálya kitüntetettjei Kategória:A Vaskereszt lovagkeresztjének tulajdonosai