David Jon Gilmour (Cambridge, 1946. március 6. –), a Pink Floyd nevű brit együttes énekese, gitárosa és dalszerzője. Rengeteg előadóval dolgozott már együtt élete során és sikeres szólókarriert tudhat maga mögött a Pink Floyd feloszlása után is. Számos jótékonysági szervezetnek adományozott és 2003-ban A Brit Birodalom Rendje kitüntetés tulajdonosa lett. 2008-ban „kimagasló közreműködőként” Q Awards-díjat kapott, amit a már elhunyt Richard Wrightnak ajánlott fel. 2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán.
Pályafutása kezdete David Jon Gilmour Cambridge Grantchester Meadows nevű részén született 1946. március 6-án, és itt is nőtt fel. Apja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem Zoológiai Tanszékének vezető docense, anyja, Sylvia pedig tanárnő volt. A Live At Pompeii-nél Gilmour a családját újgazdagként határozza meg.
A cambridge-i Hills Roadon található The Perse School iskolába járt, ahol találkozott a Pink Floyd későbbi gitárosával, Syd Barrett-tel. Gilmour emelt szintű modern nyelvet tanult és ebédidejükben együtt gitároztak. Ekkor még nem ugyanabban a zenekarban játszottak, mivel Gilmour 1963-ban csatlakozott a Jokers Wild nevű helybéli zenekarhoz. Cambridge környékén ők számítottak az egyik legjobb zenekarnak, minden tagja képzett zenész volt. A zenekar eredeti dobosát, Clive Welhamet felváltó Willie Wilson a The Wall show-kban a Pink Floyd háttérzenekarának tagja is volt. Mivel Gilmour Cambridge-ben élt, könnyen talált fellépési lehetőséget a Jokers Wildnak, de ő maga nem érte be ennyivel, és miután Syddel és néhány barátjukkal 1965 augusztusát utcazenéléssel töltötték Dél-Franciaországban, úgy határozott, hogy a Jokers Wilddal visszatér a kontinensre. Körülbelül egy évig maradtak, őket is elragadta a hippiőrület, s a zenekart Flowers névre keresztelték. Ez a formáció végül megszűnt és 1966-ban Gilmour kilépett.
Pink Floyd bélyegkép|300px|jobbra|A Pink Floyd a The Dark Side of the Moon koncertjén 1973-ban az Earls Courtban. A tagok balról jobbra: David Gilmour, Nick Mason (dob), Dick Parry (szaxofon), Roger Waters (basszusgitár) és Richard Wright (billentyű).
1968 – 1984 Gilmourt 1967 decemberében hívta meg Nick Mason a Pink Floydhoz, hogy ha gondolja, akkor játsszon velük. Végül 1968 januárjában csatlakozott is hozzájuk, így a zenekar ideiglenesen öt tagból állt. Ha Syd Barrett képtelen volt játszani a koncerteken, Gilmour játszotta a gitártémáit, s mikor Barrett végül teljesen kiszállt a zenekarból (jobban mondva mikor már nem vette fel a többi tag útközben a koncertek felé a kocsiba), akkor Gilmour lett a szólógitáros és a másik fő énekes, Roger Waters basszusgitáros és Richard Wright billentyűs mellett. A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok sikere nyomán Waters egyre inkább átvette a vezetést a zenekarban, s az Animals és a The Wall nagy részét ő egyedül írta. A The Wall időszakban Wrightot kirúgta Waters, s Waters és Gilmour kapcsolata a The Wall filmváltozatának forgatása és az 1983-as The Final Cut felvétele idején megromlott. Az Animals felvételei után Gilmour úgy érezte, hogy nem használta ki maximálisan a zenei tudását, ezért elkészítette első szólólemezét David Gilmour néven 1978-ban, amiben már teljesen ki tudta bontakoztatni azon elképzeléseit és ötleteit, amit nem tudott az Animalsen. Mialatt Waters a negatív hangulatú, szinte szólópályájának kezdeti lemezein, a The Wallon és a The Final Cuton dolgozott, addig Gilmour a második szólólemezét készítette, az About Face-t, ami 1984-ben jelent meg. Nem túl sok jegy kelt el Gilmour About Face és Waters első szólólemezének, a The Pros and Cons of Hitch Hikingnek a turnéin.
1985 – 2013 1985-ben Waters bejelentette, hogy „az ő részéről vége a Pink Floydnak”, majd egy évre rá, 1986-ban Gilmour és a dobos, Nick Mason a sajtónak azt mondták, hogy Waters távozott a zenekarból és ők tovább viszik nélküle a Pink Floydot. Ezt követően Gilmour vette át az irányítást a zenekarnál, s Masonnal és Wrighttal közösen elkészítették az 1987-es A Momentary Lapse of Reason lemezt. Az album kiadása és a világ körüli turnén után hivatalosan is visszajött Wright a formációhoz, hogy elkészítsék a következő – s egyben a legutolsó – Pink Floyd-lemezt, az 1994-es The Division Bellt. Gilmour a legutóbbi lemezről:
1986-ban Gilmour megvásárolta az Astoria nevű lakóhajót, amit később átalakított stúdióvá, ahol a legutóbbi két Pink Floyd-lemezt, illetve Gilmour On an Island című szólóalbumát vették fel.
bélyegkép|300px|jobbra|A Pink Floyd a 2005-ös Live 8 koncerten, mely a zenekar utolsó fellépése volt. 2005. július 2-án a Pink Floyd – Roger Watersszel együtt – fellépett a Live 8-en. A koncert átmeneti, 1343%-os növekedést eredményezett az Echoes: The Best of Pink Floyd eladásában. Az ebből származó nyereséget Gilmour jótékonysági célokra fordította:
Nem sokkal ezután a többi előadót is arra kérte, hogy a hasonló extra nyereséget jótékonysági célokra fordítsák. A Live 8 koncert után a Pink Floyd egy 150 millió fontos ajánlatot kapott, ha az Egyesült Államokban turnéznak, de az együttes ezt visszautasította.
2006. február 3-án, a La Repubblica című olasz napilapnak adott Gilmour egy interjút, miszerint nem sok esélyt lát arra, hogy a Pink Floyd újra turnézni kezdjen, vagy hogy új albumot vegyen fel:
Azt mondta, azzal, hogy elvállalták a Live 8-es fellépést, biztosították, hogy a Pink Floyd boldogan fejezhesse be a pályáját.
2006. február 20-án, a Billboard.com-nak adott interjújában viszont már máshogy nyilatkozott a Pink Floyd jövőjével kapcsolatban:
2006 decemberében Gilmour összeállított egy zenekart Syd Barrett emlékére, aki még ez év júliusában meghalt, s előadták a Pink Floyd első kislemezdalát, az Arnold Layne-t, ami amúgy Syd szerzeménye. A számot felvették a londoni Royal Albert Hallban, s kislemezként kiadták CD-n, ami az angliai 75-ös toplistán három héten át a 19. helyen szerepelt. A számon közreműködött a Pink Floyd, s egyben Gilmour billentyűse, Richard Wright, továbbá vendégként szerepelt David Bowie.
A 2005-ös Live 8-es fellépésük után Gilmour még egyszer kijelentette, hogy nem fog újra összeállni a Pink Floyd. Habár egy Phil Manzanerával készült 2007-es interjúban ő azt mondta, hogy „ezzel még nincs vége” és hogy valamin még dolgozik. Richard Wright 2008 szeptemberében bekövetkezett halálával lehetetlenné vált, hogy mind a négy tag újra együtt játszhasson, amire Gilmour a következőket mondta:
2010. július 11-én Gilmour Watersszel együtt lépett fel egy jótékonysági alapítvány számára rendezett koncerten az angliai Oxfordshire-ben Úgy tűnt, hogy Gilmour és Waters véget vetettek viszályuknak, együtt nevetgéltek és viccelődtek. Gilmour 2011. május 12-én a londoni O2-ben Waters-szel együtt adta elő a Comfortably Numb című számot, és Nick Masonnal együtt a koncert végén az Outside the Wall című számban játszott a zenekar többi tagjával. Októberben Gilmour az Orb nevű elektronikus duóval közös albumot adott ki Metallic Spheres címmel.
2014 – 2019 2014. november 7-én a Pink Floyd kiadta a The Endless River-t. Gilmour azt mondta, hogy ez lesz a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma. 2015 augusztusában Gilmour megismételte, hogy a Pink Floydnak "vége" és hogy Wright nélkül újra összeállni rossz lenne. 2015. szeptemberben megjelent negyedik szóló stúdióalbuma, a Rattle That Lock. November 14-én Gilmourról készült egy dokumentumfilm a BBC Two-n, David Gilmour. A filmet a BBC Two dokumentumfilmje, David Gilmour: Wider Horizons.
2017. szeptember 13-án mutatták be a kiválasztott mozikban Gilmour Live at Pompeii című élő albumát és filmjét, amely a 2016. július 7-én és 8-án a pompeji amfiteátrumban adott két koncertjét dokumentálja. 2017. szeptember 29-én jelent meg az album és a harmadik helyig jutott az Egyesült Királyság albumlistáján. Ferdinando Uliano polgármester Pompeji díszpolgárává avatta Gilmourt.
Waters és Gilmour továbbra is civakodtak, többek között az albumok újrakiadásán, valamint a Pink Floyd weboldalának és közösségi média csatornáinak használatán vitatkoztak. 2018-ban Mason, aki továbbra is közel áll mindkettőjükhöz, azt mondta, hogy Waters nem tiszteli Gilmourt, mivel Waters úgy érzi, hogy a szöveg a minden, és hogy a gitározás és az éneklés olyasmi, amire ugyan nem mondja, hogy bárki képes, de szerinte mindent inkább az szöveg alapján kell megítélni.
2020 – 2024 2020 áprilisától a Covid19-pandémia alatt, két éven keresztül Gilmour és családja ingyenesen streamingelt, például Barrett és Leonard Cohen dalait adták elő. 2020 júliusában megjelentette a Yes, I Have Ghosts című számát, amely 2015 óta az első kislemeze volt.
2021-ben a Rolling Stone megírta, hogy Gilmour és Waters „újabb mélypontra jutottak a kapcsolatukban”.
2022 áprilisában Gilmour és Mason egy alkalomra újra összehozták a Pink Floydot: az orosz–ukrán háború elleni tiltakozásképpen elkészítették a Hey, Hey, Rise Up! című dalt.
2023 elején Gilmour felesége, Polly Samson azt írta a Twitteren, hogy Waters antiszemita és „egy hazug, tolvaj, képmutató, adóelkerülő, szájhősködő, nőgyűlölő, betegesen irigy megalomániás”. Gilmour a Twitteren reagált a tweetre: „Minden szó bizonyíthatóan igaz."
Gilmour 2024. szeptember 6-án bemutatta a Luck and Strange című új stúdióalbumát, amely a Sony Music gondozásában jelent meg. Producerei Gilmour és Charlie Andrew voltak.
Szólókarriere bélyegkép|350px|Gilmour 2006 júliusában Münchenben. A tagok balról jobbra: Phil Manzanera (gitár), Guy Pratt (basszusgitár), mögötte Steve DiStanislao (dob), David Gilmour, Richard Wright billentyű) és a képen nem látható, de az együttes tagja Jon Carin is (többnyire billentyű). Gilmournak összesen hét szólóalbuma jelent meg, ezekből négy bejutott az Egyesült Államok 40-es toplistájára. A 2024. szeptemberében bemutatott Luck and Strange szinte bemutatásával egyidőben az Egyesült Királyság toplistájának első helyére került, ez lett Gilmour harmadik albuma, amely ilyen sikerben részesült. 1978 – David Gilmour 29. hely 1984 – About Face 32. hely 2006 – On an Island 6. hely 2008 – Live in Gdańsk 26. hely 2015 – Rattle That Lock 2017 – Live At Pompeii 2024 – Luck and Strange
2001 és 2002 között néhány akusztikus koncertet adott Londonban és Párizsban, amit fel is vettek és David Gilmour in Concert címen kiadtak DVD-n.
2006. március 6-án kiadta harmadik szólólemezét On an Island címen, amely pont a 60. születésnapjára esett, majd egy nappal később az Egyesült Államokban is megjelentették. Angliában az első, Németországban és Svédországban pedig az ötödik helyen végzett a toplistákon, a Billboard 200-on pedig a hatodikon. A lemezen maga Gilmour volt a producer Phil Manzanerával és Chris Thomasszal együtt, továbbá a lemezen hallható zenekart a lengyel származású Zbigniew Preisner vezényelte. A címadó dalon David Crosby és Graham Nash hallható énekesként, de közreműködött még Robert Wyatt is kornetten és ütős hangszeren, Richard Wright Hammond-orgonán és énekesként, továbbá Jools Holland, Phil Manzanera, Georgie Fame, Andy Newmark, B. J. Cole, Chris Stainton, Willie Wilson, Bob Klose gitáron és Leszek Możdżer zongorán. Gilmour a Red Sky at Night című számon maga szaxofonozik. Az On an Island az angliai toplistákon elérte az első helyet, Kanadában 2006. április 10-én platinalemez lett fölötti eladással büszkélkedve, ezzel is elősegítve azt, hogy Gilmour albuma az Egyesült Államokban bejutott az első tízbe, mint szólóelőadó.
Az album kiadása után Európába, az Egyesült Államokba és Kanadába ment turnéra, hogy népszerűsítse a frissen megjelent lemezét. A turnén részt vett többek között Richard Wright és a Pink Floyd-koncertekről és -albumokról már ismert Dick Parry, Guy Pratt és Jon Carin is. Összesen tíz koncertet adott március 10-től egészen május 31-ig az Egyesült Államokban és Kanadában. A turné európai része július és augusztus között volt megtartva, Magyarországra nem jött el Gilmour, mint ahogyan a Pink Floyd sem soha.
Gilmour így nyilatkozott a turnét népszerűsítő sajtónak: