A Toy Story 4. 2019-ben bemutatott amerikai animációs film az elsőfilmes Josh Cooley rendezésében. A film a Toy Story-filmsorozat negyedik része, a Toy Story 3. (2010) folytatása, a Pixar Animation Studios huszonegyedik filmje. A forgatókönyvet Stephany Folsom írta Andrew Stanton segítségével, aki az első három film társírója is volt. A film alapötletét John Lasseter, Andrew Stanton, Pete Docter és Lee Unkrich dolgozták ki, akik szintén az első három rész írói, rendezői, producerei voltak. A film producere Jonas Rivera. A film forgalmazója a Walt Disney Pictures.

A film folytatja a Toy Story 3. cselekményét. Woody, Buzz, és a többi játék immár egy Bonnie nevű kislány játékai, miután előző gazdájuk, Andy elajándékozta őket. Amikor Bonnie a családjával együtt autós túrára indul, ahová viszi a legújabb, saját kezűleg készített játékfiguráját is, Woody minden eddiginél nagyobb kalandba csöppen, ráadásul lehetősége adódik, hogy rég elveszett szerelmét, Bo Peep-et is megtalálja.

A főszereplők hangjait ezúttal is Tom Hanks és Tim Allen szolgáltatják, a többi szereplő hangjai pedig szintén visszatérnek korábbi szerepükben. Kiemelkedő közülük Annie Potts, aki a második rész óta először szerepel újra a filmszériában. Az újdonsült szereplők eredeti hangjait olyan színészek adják, mint Tony Hale, Keegan-Michael Key, Jordan Peele, Christina Hendricks, Ally Maki és Keanu Reeves.

A Toy Story 4.-et a harmadik rész után kilenc évvel mutatták be, az Egyesült Államokban 2019. június 21-én, míg Magyarországon egy nappal korábban, 2019. június 20-án, a Fórum Hungary forgalmazásában.

A nézőközönség és a szakmai vélemény körében is igen kimagasló sikert ért el, a kritikusok sokra értékelték a jól felépített történetet, a film humorát, az animáció minőségét és a színészek teljesítményét.

Cselekmény

Andy gyerekkorának idején, amikor Woody, Buzz, Jessie és a többi játék megmentik Távirányt, az esőben felejtett távirányítós autót, azzal egy időben Andy húga, Molly elajándékozza egyik régi asztali lámpáját. A lámpa állandó tartozéka Bo Peep, a porcelánból készült pásztorlány-figura, Woody szerelme. Woody szeretné megmenteni Bót, de a pásztorlány elfogadja, hogy ideje továbblépnie egy új gyerekhez. Felajánlja Woodynak, hogy ő is tartson vele, de a cowboy inkább Andyt választja, tudván, hogy a gazdájának még mindig szüksége van rá. Szomorúan búcsút vesznek egymástól.

Kilenc évvel később, amikor Andy főiskolára megy, elajándékozza a játékait egy Bonnie nevű kislánynak. A játékok boldogok új gazdájuk oldalán, habár, ahogy Bonnie cseperedik, egyre kevesebbet játszik Woodyval. Amikor elérkezik a bemutatkozó nap az általános iskola előkészítő osztályában, Bonnie nagyon fél, ezért Woody úgy dönt, vele tart a hátizsákjában, annak ellenére, hogy játékot nem szabad az iskolába vinni. Bonnie-nak nehezen megy a barátkozás a többi gyerekkel, ezért Woody titokban segít neki, és kézműves kellékeket juttat az asztalára egy műanyag villával egyetemben. Bonnie ezeknek a segítségével egy saját játékfigurát készít, amit Villinek nevez el. Woody legnagyobb megdöbbenésére a villa később életre kel Bonnie hátizsákjában. Mivel nem képes elfogadni, hogy játékként kezelik, nem pedig evőeszközként, ezért folyamatosan meg akar szökni Bonnie-tól. Woody vállalja, hogy vigyáz rá, miután látta, hogy Bonnie-nak milyen sokat jelent. A kislány és családja autóstúrára indulnak egy lakókocsival, ahová Bonnie viszi az összes játékát. Az út során Woodynak egyre nagyobb gondot jelent Villi pesztrálása.

Kihasználva Woody pillanatnyi figyelmetlenségét, Villi kiugrik a lakókocsi ablakán, miközben az országúton hajtanak. Woody utánaugrik, s megígéri a többieknek, hogy visszahozza, mire a legközelebbi pihenőhelyre érnek. A visszaút során elbeszélget Villivel, és végre megérteti vele, milyen jó dolog játéknak lenni. Az immár fellelkesült Villi alig várja, hogy visszatérjen Bonnie-hoz. Elhaladnak egy régiségkereskedés előtt, ahol Woody észreveszi a kirakatban Bo régi lámpáját, így nem állhatja meg, hogy beosonjon a boltba és körülnézzen. Itt találkoznak egy Gabby Gabby nevű antik babával, aki félelmetes hasbeszélő bábukból álló szolgákkal, a Bensonokkal veszi körül magát. Gabby Gabby szemet vet Woody egyedi hangdobozára, amit ki akar cserélni a saját hibás hangdobozával, hogy így végre örökbe fogadja őt a bolttulajdonos jámbor unokája, Harmony. Woodynak sikerül épségben elmenekülnie, a Bensonok azonban elfogják Villit. A bolttól nem messze áll egy vidámpark, ahol Woody menedéket talál. Itt végre újra találkozik Bóval. A kezdeti örömök után megdöbbenve tapasztalja, hogy Bo most már „elveszett játékként” él és bajbajutott játékokon segít a szabadidejében. Bár veszélyesnek tartja a régiségboltot és Gabby Gabbyt, végül mégis rászánja magát, hogy segít Woodynak megmenteni Villit és visszajuttatni mindkettejüket Bonnie-hoz.

Bonnie és családja a vidámpark melletti pihenőhelyre érnek, ahol a kislány szomorú Villi eltűnése miatt. Buzz vállalkozik rá, hogy megkeresi Woodyt és Villit. A vidámparkban azonban berakják egy nyereménygép játékai közé. Sikeresen megszökik, ám a szökésével magára haragít két összetartozó plüssállatot, akiknek ezzel elszúrta az esélyét, hogy gazdára leljenek. Dühösen követik őt, s épp a régiségbolt mellett érik utol, ahol Buzz találkozik Woodyval és Bóval. Woody megígéri nekik, hogy ha segítenek Villi megmentésében, akkor otthonra lelnek Bonnie-nál. Továbbá segítségükre lesz még Duke de Bumm, Bo régi ismerőse, egy motoros akciófigura. A mentőakció azonban kudarcba fullad, és a kis csapatnak épphogy sikerül megmenekülnie a bolt vérszomjas macskája, Sárkány elől. A kudarc szembefordítja egymással Bót és Woodyt: Bo azzal vádolja Woodyt, hogy képtelen elfogadni, ha egy gyereknek már nincs szüksége rá, ezért akaszkodik annyira Bonnie-ra, míg Woody szemében Bónak fogalma sincs, mit jelent a hűség, ezért hagyta el egykor a gazdáját és őt is. A vita külön utakra tereli őket. Woody megkéri Buzzt, hogy menjen vissza a lakókocsihoz és érje el, hogy Bonnie családja idejöjjön, míg ő behatol a boltba, hogy egymaga mentse meg Villit.

Gabby Gabby alkut ajánl Woodynak: a hangdobozáért cserébe odaadja neki Villit, miközben őszintén elmondja azt is, mennyire szeretne végre egy gyerekhez tartozni. Woody rááll az alkura, így a Bensonok kiszerelik belőle a hangdobozát és átültetik Gabby Gabby-be, ám utána rendesen megvarrják mindkettejüket egy varrógéppel. Woody, Villivel együtt már távozni készül, ám mindkettejüket elszomorítja, mikor azt látják, hogy Harmony az új hangdoboz ellenére sem akarja magához venni Gabby Gabbyt. Woodynak megesik a szíve a babán, és felajánlja, hogy tartson velük Bonnie-hoz. Időközben Bo is visszatér a boltba, miután belátta, hogy korábban durva volt Woodyval. Segít Woodynak és csapatának, hogy épségben eljussanak a vidámparki körhintához, ahová Woody találkozót beszélt meg Buzz-zal. Bonnie játékai eközben helyettesítik a lakókocsi útvonaltervezőjét, így elérik, hogy az visszaforduljon a vidámparkhoz.

A körhinta felé tartva Gabby Gabby észrevesz egy kislányt a vidámparkban, aki elvesztette a szüleit. Elhatározza, hogy az ő játéka lesz. Amikor a kislány rátalál a kedves kinézetű babára, mindez bátorságot ad neki ahhoz, hogy egy biztonsági őr segítségét kérje a szülei megtalálásában. A szülők végül rálelnek a kislányukra, ami hatalmas boldogsággal tölti el őket, éppúgy, ahogy Gabby Gabbyt is, hogy végre gazdára lelt. Woody és Bo elégedetten nézik mindezt a távolból.

A lakókocsi, kisebb akadályok után, megérkezik a vidámparki körhintához. Míg a szülők a rendőrökkel tárgyalnak tiltott területre való behajtásért, Woody, Bo és Villi átmásznak a lakókocsi tetejére, ahol találkoznak a többi játékkal. Bo nagyon örül, hogy viszontláthatja a régi barátait, ám a lakókocsi hamarosan indulni készül, így elérkezik az elválás pillanata. Woody és Bo nagyon szomorúak emiatt, ám Buzz, aki tudja, hogy a barátja Bo mellett a legboldogabb, meggyőzi, hogy Bonnie jól meglesz nélküle is. Woody ez alapján belátja, hogy neki is ideje továbblépnie. Egy utolsó búcsút vesz szeretett barátaitól, a seriffjelvényét emlékül Jessie-nek adja, és meghatódva nézi végig, ahogy a lakókocsi elhajt a vidámparktól. Miközben a többiek azon tanakodnak, hogy Woody mostantól elveszett játékként fog-e élni, Buzz boldogan konstatálja, hogy Woody többé már „nem elveszett”.

Woody és Bo megkezdik új, közös életüket, amelyben gazdára vágyó vidámparki játékoknak segítenek, köztük a két komikus plüssállatnak, Kacsának és Nyuszinak. Bonnie játékai, Woody példáján, továbbra is azon vannak, hogy a gazdájukat segítsék a mindennapi boldogulásban, Villi pedig végre elfogadja a szerepét, mint Bonnie kedvenc játéka. Rövidesen nagy öröm éri, amikor Bonnie hazahoz egy másik, saját kezűleg készített játékot: egy műanyag kést, Karent, aki történetesen lány.

Szereplők