Az Alexander Graham Bell (The Story of Alexander Graham Bell) 1939-ben bemutatott fekete–fehér amerikai életrajzi film, rendezője Irving Cummings. Magyarországon a filmet 1939. szeptember 27-én mutatták be.
A film Alexander Graham Bell amerikai fizikus, a telefon feltalálója (1876), a siketoktatási rendszer kidolgozója élettörténetét dolgozza fel.
Cselekménye Alexander Bell szegény családból származott. Az akkor már ismert távírót akarta tökéletesíteni. Munkája közben ismerkedett meg a Sanders és Hubbard családokkal. Sanders néma kisfiát, George-ot beszélni tanítja. Hubbardék lánya, Mabel tökéletesen beszél ugyan, de nem hall. Alexander Bell beleszeret a lányba és szeretné hallását megjavítani. Miközben ezzel kísérletezik, arra a gondolatra jut, hogy talán dróton is lehet emberi hangot továbbítani. Barátjával, Watsonnal nekilát a kísérletnek és hónapok kitartó munkájával eléri célját. Telefonnak nevezett találmányát bemutatja a nyilvánosságnak, majd Londonban is bemutathatja Viktória királynőnek, akinek elnyeri tetszését. A telefont bevezetik a Buckingham-palotába. Amerikában ezalatt egy másik, de nagyobb tőkével rendelkező társaság is szabadalmat jelent be a telefonra és elsöpréssel fenyegeti Bell vállalkozását. Bell szabadalombitorlásért perbe fogja a Western Union társaságot. Bizonyítékok hiányában már úgy látszik, hogy elveszti a pert, amikor felesége, Mabel egy régi levéllel bebizonyítja férje igazát. A Western Union kiegyezik Bellel, aki felesége oldalán indul neki a boldog életnek.
Szereplők Don Ameche – Alexander Graham Bell Loretta Young – Mrs. Mabel Hubbard Bell Henry Fonda – Thomas A. Watson Charles Coburn – Gardiner Greene Hubbard Gene Lockhart – Thomas Sanders Spring Byington – Mrs. Hubbard Sally Blane – Gertrude Hubbard Polly Ann Young – Grace Hubbard Georgiana Young – Berta Hubbard Bobs Watson – George Sanders Russell Hicks – Mr. Barrows Paul Stanton – Chauncey Smith Jonathan Hale – a Western Union elnöke Harry Davenport – bíró Beryl Mercer – Victoria királynő Elizabeth Patterson – Mrs. Mac Gregor Charles Trowbridge – George Pollard Jan Duggan – Mrs. Winthrop Claire Du Brey – Landlady Harry Tyler – Joe Eliot Ralph Remley – D'Arcy – Singer Zeffie Tilbury – Mrs. Sanders
Jegyzetek
További információk
Kategória:1939 filmjei Kategória:Amerikai életrajzi filmek Kategória:Amerikai fekete-fehér filmek Kategória:Bostonban játszódó filmek Kategória:Siketekről szóló filmek