Csávosi és bobdai báró Csávossy Elemér (Papd, 1883. október 24. – Pannonhalma, 1972. október 22.) jezsuita szerzetes, a jezsuita rend magyarországi tartományfőnöke, a 20. század első felének jelentős magyar filozófiai és teológiai írója.

Élete 20 éves korában 1903-ban lépett be a Jézus Társaságba. Először, 1905 és 1908 között filozófiát tanult a jezsuita rend pozsonyi főiskoláján, majd 1908 és 1912 között teológiát az innsbrucki, 1913 és 1915 között matematikát és fizikát a budapesti tudományegyetemen. 1915 és 1921 között a kalocsai jezsuita főgimnáziumban tanított, 1921 és 1924 között pedig belmissziós lelkészként működött Nagybecskereken.

1924–től 1927-ig a jezsuita magyarországi tartományfőnöki tisztségét látta el Budapesten. 1927 és 1930 között a szegedi, 1931–32-ben a kalocsai gimnáziumban működött tanárként. 1932-től 1936-ban iskolai igazgató Kalocsán, 1936-tól 1939-ig házfőnök és tanár Szegeden. 1939-től a kassai főiskola igazgatója volt, majd a próbaévesek instruktora az általa alapított budapesti Manrézában.

1949–1950-ben második alkalommal is kinevezték rendje főnökévé. A jezsuita rend feloszlatása után nem sokkal, 1952-ben hamis vádak alapján bebörtönözték. 4 évnyi börtön után, 1956-ban szabadult.

1961-től haláláig a pannonhalmi szociális otthonban lakott. Itt is hunyt el 1972-ben, 2 nappal a 89. születésnapja előtt. Sokat tett Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért. Elindította Kaszap István, Batthyány-Strattmann László és Apor Vilmos boldoggá avatását.

Művei Csávossy jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki a hitbuzgalmi, a filozófiai (bölcseleti) és a hittudományi (teológiai) irodalom területén, ezzel az egyik legtermékenyebb újkori magyar jezsuita író. Elsősorban szociális tárgyú tanulmányai keltenek feltűnést korában. Ugyanakkor alapvető munkát írt a Jézus Szíve-tiszteletről, a Szent Ignác-i lelkigyakorlatokról, Szűz Máriáról, az Oltáriszentségről, és a keresztségről.

Die Wonne der Schöpfung. Innsbruck, 1909 Jézus Szent Szívének ájtatossága. Bp., 1916 Szociáldemokrácia, kommunizmus és kereszténység. Kalocsa, 1920 Zrínyi-gárda Liga az erkölcs védelmére. Uo., 1920 Der Lebenstrom. Szabadka, 1923 Szentbeszédek 1-6. füzet. Uo., 1923-24 Bepillantások az „Ember fiának” szívébe, . Bp., 1925 (A Szív kis könyvtára 3.) Adventi elmélkedések. Uo., 1926 Szűz Mária titka. Írta B. Louis Marie Grignon de Monfort. Ford. Uo., 1926 (Korda könyvek 11.) Imádság és elmélkedés. Uo., 1926 (uaz 12.) „Mondj szívem dalt”. Szent kilenced Szűz Mária tiszteletére. Uo., 1927 „Kérjétek az aratás Urát...” Missziós szent kilenced. Uo., 1929 A tökéletes Mária-tiszt. Írta Louis Marie Grignon de Monfort. Ford., előszóval és imákkal ellátta. Rákospalota, 1929 (Lelki kultúra könyvei 22.) Az Úr Jézus kis kegyeltje. Első áldozó gyermekünk. Írta Sudbrach Károly SJ. Mo-i tapasztalatok hozzáfűzésével s.a.r. Uo., 1930 Rózsaszirmok. Liziői Kis Szent Teréz imakönyve. Uo., 1932 A katolicizmus társad. ereje és feladatai. Kalocsa, 1932 A kapitalizmus és a szocializmus harca. Uo., 1932 A lélek miséje. Írta Jean Astruc. Ford. és átd. Uo., 1932 A mai kapitalizmus és annak szelleme. Szombathely, 1932 A „Rerum novarum” szelleme az ifjúság nevelésében. Kalocsa, 1932 Az új társadalmi rend. Uo., 1932 A kibontakozás útja. Bp., 1933 A szent óra. Vezérfonal az 1933. IV. 6-i ... ájtatosság megtartásához. Kalocsa, 1933 Jézus szíve elmélkedések. A kilenc szeretet-szolgálat, . Bp., 1934 Egy sír a Duna fölött. Mária Margit nővér élete és naplója, . Uo., 1934 Énekeljetek az Úrnak. Az Énekek éneke elmélkedésekben. Uo., 1934 Örök igazságok. Lelkigyakorlat. Uo., 1934 Együtt a Mesterrel. Jézus Szíve-lelkigyakorlat. Uo., 1935 A Nagy Király nyomdokain. Lelki gyakorlat. Uo., 1935 Egy élet Jézusért (Tóth Ilonka). Uo., 1936 Kereszt és feltámadás. Lelkigyakorlatok. Uo., 1936 Ut sint unum. A krisztusi és a felebaráti szeretet lelkiségének forrásai. Rákospalota, 1936 (Lelkiélet kis könyvei 18.) A boldogság útja. Személyünk felajánlása Jézus Szt Szívének. Írta F. Alcaniz. Ford. Bp., 1936 Az idők nagy jele. Uo., 1937 Készület a nagy lakomára. Írta Moritz Meschler. Ford. Uo., 1937 Kis elmélkedések Jézus Szíve zsolozsmájáról. Uo., 1937 A szeretet nagy titka. Szentbeszédek, elmélkedések és gyakorlati utasítások. Uo., 1937 Szt Ignác kilenced. Uo., 1937 Az újjászületés szentsége. Uo., 1937 Ave Maria. Beszédek és előadások. Uo., 1938 Szent imaóra. Uo., 1938 Túlvilági valóságok és szociális problémák. Cikkek, beszédek. Uo., 1938 Ünnepek ünnepe. Néhány szó Jézus Szíve ünnepéről. Uo., 1938 Elmélkedések a Szt Vérről kilencnapi ájtatosság keretében. Uo., 1939 Egy leányélet elindul a jó Istenhez vezető úton. Uo., 1940 Érd angyala. Bogner Mária Margit nővér élete és erényei. Uo., 1941 Ige és élet. 1-2. köt. Szentbeszédek és vázlatok. Uo., 1939-41 Manréza iskolája. Uo., 1941 Szociális igazságosság (+ Németh István: Szociális igazságosság) Uo., 1941 (Actio Catholica 89.) Isten szolgája. Kaszap István boldoggá és szentté avatása pörében bizonyításra előterjesztett cikkelyek. Szeged, 1941 Met Jesus' Hart woor cogen. Roermond, 1941 Ádventi és karácsonyi elmélkedések. Bp., 1942 A századok nagy jele. A Jézus Szíve-tiszt. mivolta, gyakorlata és jelentősége. Uo., 1942 Előkészület a keresztény házasságra. Uo., 1942 (Actio Catholica 96.) Sponsa Dei. Elmélkedések. Rákospalota, 1942 (Lelki kultúra könyvei 18.) A „Családi napok” vezér- és forgatókönyve. Bp., 1943 (Actio Catholica) Bogner Mária Margit Isten szolgálója érdi vizitációs nővér lelki naplója és levelei. Halálának 10. évfordulója emlékére kiadta, előszó és jegyz. Uo., 1943 Litánia papok szombatjára. Kassa, 1943 Cikkelyek, melyek Isten szolgája Batthyány-Strattmann László hg. boldoggá és szentté avatási ügye folyamán bizonyításra kerülnek. Bp., 1944 Isten szolgája. Kaszap István betegségéről boldoggá és szentté avatási pörében bizonyításra pótlólag előterjesztett cikkelyek. Előterjeszti. Szeged, 1944 Szűz Mária szeplőtelen szívének tisztelete. Bp., 1944 A szívek királynője. A tökéletes Máriatisztelet rövid ismertetése. Uo., 1944 Máriát dicsérni hívek jöjjetek! Szűz Mária-imádságok. Uo., 1948 A nagy jel az égen. Mária-tiszteletünk alapja és gyakorlata. Uo., 1948 Misztikus versek; Korda, Kecskemét, 2002

Cikkeit Cs. Béla, majd Cs. B. Elemér, végül Cs. Elemér néven írta.

Források Uj Idők lexikona 5–6. Bőrcsipke–Cumulus, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1937, 1452. o.

További információk Péteri János: "Ha szentté nem leszek, hiába születtem!" Csávossy Elemér élete, 1883–1972; St. Jutta Foundation, New York, 1980

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar jezsuita szerzetesek Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar filozófusok Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek