Magyarország és Kína kapcsolatai a korai szórványos érintkezések, magyar hittérítők valamint tudósok kínai utazásai után csak lassan indultak fejlődésnek. Az első szerződés az Osztrák–Magyar Monarchia és Kína között az 1869-ben aláírt kereskedelmi és hajózási egyezmény volt, ekkor a Monarchia főkonzulátust is nyitott Sanghajban. A pekingi követség megnyitására csak 1897-ben került sor.
1900-ban az Osztrák–Magyar Monarchia részt vett a bokszerlázadás leverésében, ennek nyomán koncessziós területet is szerzett a félgyarmati sorba süllyesztett Kínában. Kína 1902-ben küldte el első követét Bécsbe.
Az első világháborúban Kína hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának, ezzel a diplomáciai és szerződéses kapcsolatok hosszú időre megszakadtak. A háború után sok oroszországi magyar hadifogoly telepedett le Kínában. Így került Kínába Hugyecz László építész is, akiből később Sanghaj neves építésze lett, alkotásai jelentősen hozzájárultak a város arculatához. Az önálló Magyar Királyság csak 1940. október 4-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Kínával, melyek azonban a világháború miatt megszakadtak. A mai kapcsolatrendszer kezdetét 1949. október 6-tól számítják, mikor a két ország ismét hivatalossá tette viszonyrendszerét, és követséget nyitottak Pekingben és Budapesten.
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel utáni Magyar Köztársaság az elsők között ismerte el a kínai kommunisták polgárháborús győzelme után alapított Kínai Népköztársaságot, ami megalapozta a két pártállami rendszerű ország jó kapcsolatait. Kína az 1956-os forradalom után jelentős gazdasági segítséget nyújtott a Kádár-kormánynak az ország gazdasági konszolidációjához. A kínai-szovjet viszony megromlása után, a kínai kulturális forradalom idején a magyar-kínai kapcsolatok is súlyos törést szenvedtek. A kulturális forradalom után és köre nagy figyelmet fordítottak az 1968-as magyarországi új gazdasági mechanizmus tapasztalataira. Sok kínai reformpolitikus és szakember utazott Magyarországra a reformpolitika tanulmányozására.
A rendszerváltás óta a két fél közötti együttműködés fő területe a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fejlesztésére irányuló törekvés.
Magyarország Tajvant Kína részének tekinti. A pártállami időkben, a diplomáciai kapcsolatok felvételétől a rendszerváltásig ez magától értetődő volt, a rendszerváltás után pedig Magyarország nyugati szövetségeseinek álláspontját fogadja el, és az „egy Kína elvet” követi. Ennek lényege az, hogy Tajvan csakúgy, mint a szárazföldi Kína, formálisan egységnek tekinti ezt a két államot, csak még azt tekintik nyitott kérdésnek, hogy ki kormányozza azt. Peking ezért hevesen ellenzi azokat az egyes pártok részéről megnyilvánuló tajvani belpolitikai törekvéseket, amelyek ettől a fikciótól elszakadva, formálisan is önálló államnak kiáltanák ki Tajvant, ez ugyanis akadályozná az újraegyesítést.
Korai kapcsolatok Szerzetesek Az első magyar utazók Kínában szerzetesek, hittérítők voltak. Az írott források szerint az első magyar, aki eljutott Kínába, Gergely barát volt, aki egy pápai követség tagjaként 1341-ben Pekingben, akkori nevén Khanbalikban a kínai császárral is találkozott, és 1346-ban tért vissza Európába.
Ugyancsak a 14. századból maradt fenn Boldog Eskandeli (vagy Eskandélyi) Máté barát legendája. Eszerint a provence-i származású, de már Budán született szerzetes Kínában halt meg 1399 körül az ottani első keresztény vértanúként.
Az Oszmán Birodalom sokáig elzárta az utat Kína felé. A következő ismert utazó a jezsuita Gruber János volt. 1658-ban érkezett Makaóba, majd Pekingben is tevékenykedett néhány évig. Hazatérése után a nagyszombati egyetemen tartott előadásokat Belső-Ázsiáról. Ismert magyar hittérítő volt még a 19. században Erdélyi Ignác, aki 1861-től 1885-os haláláig működött Kínában.
Világutazók, kalandorok A 18. századtól már világi utazók is eljutottak Kínába Magyarországról. Jelky András világutazónk elvetődött Makaóba és Kantonba is. Benyovszky Móric Tajvanon töltött néhány hetet Kamcsatka és Madagaszkár közötti kalandos útján.
Tudós utazók bélyeg|360px|Gustav Kreitner, Széchenyi Béla és Lóczy Lajos, a kínai expedíció vezető alakjai Kőrösi Csoma Sándor már tudományos kutatási céllal indult el Magyarországról Belső-Ázsia felé, ahol végül a kínai fennhatóság alatt álló Tibet kolostoraiban lett a tibetológia tudományának egyik, világszerte tisztelt megalapítója. Andrássy Manó gróf az 1848–49-es szabadságharc leverése után emigránsként járta be Délkelet-Ázsiát. Kínai és indiai utazásairól készült tanulmányai, rajzai alapján beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé.
Xántus János tagja lett az 1868-ban indult osztrák–magyar délkelet-ázsiai expedíciónak, amellyel Kínába is eljutott, s az út során gazdag anyagot gyűjtött.
Széchenyi Béla lovas expedíciója 1880 januárjában a tibeti határ hágóiról ereszkedett le a Jangce völgyébe, és mintegy 100 km-es úton szelte át Délnyugat-Kínában északnyugati részét. Az expedíció tagja volt Gustav Kreitner osztrák térképész és Lóczy Lajos geológus is, aki ennek az ismeretlen vidéknek a feltárásával, eredményeinek közreadásával nemzetközileg is elismert érdemeket szerzett. Tudományos úti beszámolói jelentős hatással voltak Stein Aurél, a magyar származású, de brit állampolgárságú felfedező kínai kutatásaira.
Zichy Jenő 1898-as kínai expedíciójának célja azoknak az állítólagos Árpád-kori okleveleknek a felkutatása volt, amelyeket Batu kán rabolt volna el Magyarországról. Zichy azonban az akkori pekingi zavargások miatt nem jutott be a levéltárba; később kiderült, hogy ott nincsenek magyar anyagok.
A diplomáciai kapcsolatok kezdetei
Az első szerződést az Osztrák–Magyar Monarchia és Kína között az az osztrák-magyar küldöttség kötötte, aminek Xántus János is tagja volt. 1869. szeptember 2-án Pekingben írták alá ezt a kereskedelmi és hajózási egyezményt, ami 1917-ig maradt érvényben. A szerződés megkötése után a Monarchia főkonzulátust is nyitott Sanghajban. A pekingi követség megnyitására csak jóval később, 1897-ben került sor.
1900-ban az Osztrák–Magyar Monarchia részt vett a bokszerlázadás leverésében, ennek nyomán befolyása erősödött a félgyarmati sorba süllyesztett Kínában. Koncessziós területet szerzett városában, s konzulátust is nyitott itt, valamint a tartományi Zhifuban, a mai városában is.
Kína 1902-ben küldte el első követét Bécsbe, addig a szentpétervári kínai követ látta el ezt a feladatot. 1906-ban egy mandzsu herceg vezetésével kínai delegáció látogatott a Monarchiába, ahol egyebek mellett megtekintették Weiss Manfréd csepeli tölténygyárát; 1910-ben egy másik herceg tanulmányozta a magyar hadiipari üzemeket. 1912–1916 között hét kölcsönszerződést is kötött a két ország. A hivatalos küldöttségek mellett 1904-ben, európai körútja során, Magyarországra látogatott (1858–1927), híres kínai tudós, a száznapos reform vezetője is, aki verset is írt a magyarokról.
Az elsőtől a második világháborúig 1917. augusztus 14-én Kína az első világháború keretében hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának, ezzel a diplomáciai és szerződéses kapcsolatok hosszú időre megszakadtak. A magyar-kínai békeszerződés megkötésére csak 1926-ban került sor. Magyarország kínai képviseletét Hollandia látta el.
Az első világháború után sok oroszországi magyar hadifogoly telepedett le Kínában, főleg Sanghajban, később magyar zsidók is menekültek ide. Volt hadifogolyként került Sanghajba a magyar és szlovák gyökerekkel rendelkező Hugyecz László építész is 1920-ban, majd 1925-ben saját céget alapított, és számos fontos épületet tervezett a nemzetközivé váló nagyvárosban, amelyek jelentősen hozzájárultak Sanghaj arculatához.
Ligeti Lajos a klasszikus utazó tudósok közül utolsóként 1928-tól három évet töltött Belső-Mongóliában nyelvészeti kutatásokkal, a klasszikus mongol írások tanulmányozásával.
Hopp Ferenc már műgyűjtőként utazott Kínába, ahol értékes műkincseket szerzett. Tanácsadója, majd múzeumának első igazgatója Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész volt.
A két világháború között számos magyar hittérítő is tevékenykedett Kínában. A jezsuita és a ferences rend, valamint a kalocsai iskolanővérek missziót tartottak fenn.
Az önálló Magyar Királyság csak 1940. október 4-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Kínával, és oda a tokiói Magyar Királyi Követség vezetőjét, Végh Miklós követet akkreditálták, aki egyidejűleg akkreditálva volt Mandzsukuóban, valamint 1942. március 25-től a nankingi nemzeti kormány mellett is. A Kínai Köztársaság azonban 1941. december 9., azaz Pearl Harbor után csatlakozott a szövetségesekhez, így a két ország a második világháborúban egymással hadat viselő szövetségi rendszerekhez tartozott, ezért a kapcsolatok elhaltak. Hugyecz László viszont 1942-ben a japánok uralta Sanghajban Magyarország tiszteletbeli konzulja lett, sőt 1943 januárjában hivatalos magyar állami konzulátus is nyílt a vezetésével a nagyvárosban. Ezt aztán 1945 májusában a japánok bezáratták.Magyar érdekvédelem Sanghajban a 20. század első felében
Magyarország és Kína kapcsolatai 1949 és 1989 között A Kínai Kommunista Párt a kínai polgárháborúban aratott győzelme után 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakítását. A Rákosi Mátyás vezette Magyarország az elsők között, október 4-én elismerte az új államot, és a két nappal később, október 6-án megérkező gyors kínai válasszal a diplomáciai kapcsolatokat is felvette vele. A két ország azóta is ettől a dátumtól számítja a köztük jelenleg fennálló diplomáciai kapcsolatok létrejöttét. A magyar követ, Safrankó Emánuel 1950. február 15-én, a budapesti kínai követ, pedig 1950. augusztus 4-én nyújtotta át megbízólevelét. Ezek a gyors lépések nagy elégedettséget váltottak ki a gesztusokra különösen érzékeny kínai politikában, és pozitív hatásaik mind a mai napig érezhetők.
A két pártállami berendezkedésű ország között gyorsan fejlődtek a kapcsolatok. Számos gazdasági, kereskedelmi, távközlési és egyéb szerződést kötött a két fél. A kulturális egyezmény értelmében megkezdődött az ösztöndíjas diákok küldése egymás országaiba, leginkább nyelvtanulás céljával. A magyar ösztöndíjas diákok első csoportja 1950 őszén érkezett Pekingbe. Közülük és a későbbi évfolyamok hallgatói közül került ki a legtöbb magyar sinológus, mint Galla Endre, Mészáros Vilma, Józsa Sándor, Pajor Géza, Miklós Pál, Tálas Barna, Polonyi Péter, Kalmár Éva (néhány Magyarországon tanult szakember, például Tőkei Ferenc és Csongor Barnabás mellett). A Kínából Magyarországra érkezett diákok pedig a magyar nyelv ismeretével a későbbiekben jelentős szerepet töltöttek be a két ország közötti diplomáciai, kereskedelmi, kulturális kapcsolatok mindennapi alakításában, valamint hozzájárultak Magyarország kínai megismertetéséhez.
Bár Pekingből nézve kevés különbséget tudtak tenni a kelet-európai országok között, és mérete alapján a legfontosabb partnernek Lengyelország tűnt számukra, Magyarországgal is gondosan ápolták a kapcsolatokat, sőt úgy látszik, az 1950-es évek közepéig Kína számára fontosabb volt Magyarország, mint fordítva. Rákosi nem szorgalmazta a kapcsolatok bővítését; a Nagy Imre nevével fémjelezett, 1953–55 közötti reformkorszak pedig túlságosan rövidnek bizonyult minőségi változás eléréséhez. Hazánkból leginkább csak alacsonyabb rangú állami vezetők utaztak Kínába, Pekingből viszont magasabb szintű küldöttségek érkeztek. 1956 januárjában a Kínai Népköztársaság alelnöke, marsall vezetett küldöttséget Budapestre, ami a kapcsolatok addigi legmagasabb politikai szintre emelését jelentette.