A VIII. Henrik (eredetileg angolul The Famous History of the Life of King Henry the Eighth vagy egyszerűen Henry VIII) William Shakespeare királydrámája, egyik legutolsó műve, mely valamikor az 1600-as évek elején keletkezett, és 1613-ban került először bemutatásra.Marjorie H. Nicolson: The Authorship of Henry the Eighth – In: PMLA, Vol. 37, No. 3 (1922. szeptember), 484–502. o. William Shakespeare: VIII. Henrik király – MEK, fordította: Szász Károly. A történet VIII. Henrik angol király életének egy részét mutatja be, aki 1509-től 1547-ig, haláláig foglalta el az angol trónt, és akinek nevéhez köthető a reformáció meghonosítása Angliában. Ez utóbbi Shakespeare művében kevés hangsúlyt kap, akkor is csak utalásokban, a történet főleg a király egyik legbefolyásosabb bíborosa, York érseke, Thomas Wolsey ármánykodásait és bukását tárgyalja.

A darab ősbemutatóján a Globe Színház leégett, feltehetően az első felvonás végén esedékes álarcosbáli jelenetnél. Ez 1613-ban történt, az azonban vitatott, hogy Shakespeare mikor vetette papírra a kéziratot, mint ahogy az is, hogy egyedül írta-e, vagy kollaborálva utódjával, John Fletcherrel. Utóbbi feltételezést erősíti, hogy a darab jóval szigorúbban kezeli a történelmi hitelességet, mint Shakespeare egyéb királydrámái, továbbá, hogy stílusában is eltér Shakespeare műveitől ebben a műfajban.

Shakespeare forrásai Az elsődleges forrás, amit Shakespeare használt a VIII. Henrik király írásakor, Raphael Holinshed Krónikák című műve, teljesebben Chronicles of England, Scotland and Ireland (Anglia, Skócia és Írország krónikái), annak is 1587-ben kiadott második kiadása. Merített továbbá Edward Hall A nemes és dicső Lancaster- és York-ház egyesülése (The Union of the two Noble and Illustre Families of Lancastre and York) című művéből (harmadik kiadás, 1550) ill. az ötödik felvonás megírásához John Foxe Mártírok könyve (Book of Martyrs) nevű életrajzi művét hívta segítségül. A forrásokhoz való szigorú ragaszkodás, azaz hogy a történelmi események nincsenek, vagy csak minimálisan vannak átírva a darab javára, ahhoz a következtetéshez vezetett egyes kutatókat, hogy talán nem Shakespeare írta a művet, vagy legalábbis nem egyedül írta azt.http://www.shakespeare-online.com/sources/henryviiisources.html

A mű keletkezése Legalább három korabeli dokumentum igazolja, hogy a darab ősbemutatója 1613. június 29-én volt, és mindhárom kézirat ehhez a bemutatóhoz köti az eredeti Globe Színház porig égését. Az azonban vitatott, hogy Shakespeare-e a szerző, ha nem, mit írt ő és mit más – vélhetően John Fletcher, aki abban az időben több színésztársulatnak is írt darabokat, ideértve a Király emberei társulatot is, aminek köreiben Shakespeare is alkotott – és hogy mikor.Géher István: Shakespeare-olvasókönyv (L’Harmattan Kiadó, 2015) pp. 114. Az 1623-ban kiadott Első fólió Shakespeare-t jelöli meg egyedüli szerzőként, de később kutatók egész sora állította, hogy a mű nagy része stilisztikailag eltér a szokványos shakespeare-i metrumoktól, egyesek odáig merészkedve, hogy azt állítsák, Shakespeare mindössze az első felvonás első és második színjét, a második felvonás harmadik és negyedik színjét, a harmadik felvonás második színjét és az ötödik felvonás első színjét írta. Robert Boyle 1885-ben azt állította, hogy Shakespeare egy sort sem írt a VIII. Henrik királyhoz, legalábbis ahhoz a változathoz biztosan nem, ami 1623-ban bekerült az Első fólióba. Helyette szerzőként John Fletcher-t és Philip Massinger-t jelöli meg szerzőkként, és állítja, hogy még ha írt is Shakespeare drámát VIII. Henrikről, az elveszett az 1613-as tűzvészben. Állítását azonban nem tudta hiteles forrásokkal igazolni, mint ahogy az sem igazolható teljes mértékben, hogy Shakespeare-nek társszerzője volt John Fletcher személyében.

2019-ben Petr Plecháč cseh tudós szövegelemző mesterséges intelligencia segítségével kimutatta, hogy Fletcher írta a dráma kb. felét, és a két szerző beleírt egymás jeleneteibe.Gép fejtette meg, hogy ki írt bele Shakespeare drámáiba – Index, 2019. november 22.

A mű keletkezésének dátuma szintén vitatott, egyedül az ősbemutató dátuma igazolható. A legkézenfekvőbb feltételezés, hogy nem sokkal az 1613-as bemutató előtt, valamikor 1612-ben készülhetett el a kézirat. Ebben az esetben ez Shakespeare utolsó színműve. Ezt igazolandó elvonatkoztathatunk attól a feltételezéstől, hogy a darabnak több írója volt és állíthatjuk, hogy Shakespeare élete vége felé jobban szeretett volna egy letisztultabb írói hangnemben alkotni drámákat, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy utolsó művei már a regényes színmű műfajába sorolhatóak. Ennél egy erősebb érv lehet, hogy az utolsó felvonásban Cranmer szájából elhangzó dicsőítés, mely szerint I. Erzsébet „országokat hoz létre”, értelmezhető I. Jakabra, Erzsébet utódjára való utalásként is, azon belül is Virginia gyarmatosítására, mely 1612-ben történt. Mások, mint például Edmond Malone, aki az 1700-as években szerkesztette Shakespeare műveit, feltételezték, hogy az említett sor egy későbbi betoldás, és a mű nagy része még valamikor I. Erzsébet életében keletkezhetett, ami mellett az újszülött Erzsébet fennkölt dicsőítése lehet egy nyomós érv. Malone további érvei, hogy VIII. Henrik darabbeli ábrázolása a Tudorok dicsőítése, amely bizonyára ellenszenvet váltott volna ki az első Stuart uralkodóból az angol trónon, I. Jakabból. Ez azonban egy szintén igazolhatatlan feltevés, főleg, mert más szempontból nézve az angol király shakespeare-i ábrázolása korántsem dicsőítő jellegű. Az azonban szinte biztos, hogy az ősbemutatókor a művet még befejezetlen állapotában vitték színpadra.

Szereplők EredetiSzász Károly fordításaWeöres Sándor fordításaHenry VIII – King of EnglandVIII. Henrik királyVIII. HenrikCardinal WolseyWolsey bíbornok, yorki érsekWolseyKatherine of ArragonKatalin királyné, Henrik király nejeKatalinAnne Bullen (Boleyn)Bullen Anna, udvarhölgyeAnne BullenDuke of BuckinghamBuckingham hercegBuckinghamThomas CranmerCranmer, canterburyi érsekCranmerStephen GardinerGardiner, kanczellár, winchesteri püspökGardinerLord ChamberleinLord kamarásLordkamarásDuke of NorfolkNorfolk herczegNorfolkDuke of SuffolkSuffolk herczegSuffolkEarl of SurreySurrey grófSurreyCardinal CampeiusCampejus bíbornok, pápai követCampeiusCaputiusCapucius, V. Károly császár követeCapuciusSir Thomas CromwellCromwell, Wolsey titkáraCromwellLord SandsLord SandsSandsLord AbergavennyLord AbergavennyAbergavennyLord ChancellorLord kancellárLordkancellárBishop of LincolnA lincolni püspökLincolnSir Thomas LovellSir Lovell TamásLovellSir Henry GuildfordSir Henrik GuildfordGuildfordSir Nicholas VauxSir Nicolas VauxVauxSir Anthony DennySir Antony DennyDennyDr. ButtsDoctor Butts, a király orvosaButtsGriffithGriffith, Katalin királyné udvarmestereGriffithGarter King-of-ArmsBuckingham’s SurveyorBuckingham herczeg sáfáraBrandonBrandon, őrtisztBrandonSerjeant-at-ArmsFegyveres őrŐrmesterPorterKapusKapusOld LadyEgy agg hölgy, Bullen Anna barátnéjaÖreg ladyPatiencePatience, a királyné szolgáló hölgyePatienceDoorkeeper of the Council ChamberAjtónálló a tanács-teremnélAjtóőrFirst SecretaryTitkárSecond SecretaryTitkárFirst ScribeÍrnokSecond ScribeÍrnokCrierKikiáltóKikiáltóGardiner’s PageGardiner apródjaApródThree GentlemenHárom NemesElső Nemes, Második Nemes, Harmadik NemesLord Chamberlain’s ServantPorter’s ManKapus LegényeLegényMessengerHírnök

Történet (Szász Károly fordításában)

Első felvonás

I. szín Buckingham bosszankodik Thomas Howard, Norfolk hercege Wolsey bíbornok hatalmán és megvádolja árulással. Összetalálkozik vele, és a bíbornok megsérti őt. Ennek okán Buckingham eltervezi, hogy bebizonyítja Wolsey bűnösségét. Szinte azonnal őrök jelennek meg, és árulás vádjával letartóztatják.

II. szín Bevonul a király és Wolsey. A trónterembe hamarosan Katalin királyné érkezik, aki rossz hírt hoz: a nemesek lázadoznak a hatszoros adó miatt, amit a Frank Háború miatt vetettek ki. A király visszavonja a rendeletet és bocsánatot ígér a lázadóknak. Wolsey ezt úgy állítja be, mintha neki lenne köszönhető. Sáfár érkezik, aki bosszút esküszik ura elárulásáért.

III. szín Kamarás, Sands és Lovell a korabeli divatot kritizálják. Mikor szóba kerül Wolsey bíboros, kiderül, hogy neki köszönhetik jómódjukat, és a felmagasztalják nevét, majd elindulnak hozzá vacsorára.

IV. szín Vendégség Wolsey bíbornoknál, ahová főleg a szegény sorból felemelt nemesek hivatalosak. Váratlan vendégek érkeznek, akik nem beszélnek angolul. A jövevények beállnak táncolni a már ottlevőkkel, mielőtt felfednék kilétüket: kiderül, hogy nem mások ők, mint a király és udvartartása. A király Bullen Annával táncol, és beleszeret.

Második felvonás

I. szín Tömeg az utcán, Buckinghamet kísérik. Buckingham beszédet mond, amiben ártatlanságát és hűségét hangsúlyozza, s hogy nem érez haragot sem VIII. Henrik, sem Wolsey bíbornok személye ellen, hanem a rendszer ellen, ami megengedte, hogy ártatlanul a halálba küldjék.

II. szín Norfolk és Suffolk a király bánatáról beszélgetnek, ami nem más, mint hogy bátyja özvegyét vette nőül. Rányitnak a búslakodó királyra, aki ridegen fogadja őket, de Wolsey érkeztére tüstént felderül. A továbbiakban a válást tárgyalják, a király ugyanis el akar válni feleségétől. Wolsey látszólag mindent elrendezett.

III. szín Bullen Anna és Agg Hölgy beszélget a királyné hálószobájában. Azon keseregnek, hogy mily rossz sorsra jutott a királyné, aki oly hű s szeretetteljes volt a királyhoz. Ezután szóba kerül, hogy ők hogyan viselnék, ha nemesi sorba kerülhetnének, és Anna váltig állítja, hogy ő el nem fogadná. Lord Kamarás érkezik, és közli, hogy a király megtette Annát Pembroke grófnénak, járuléka évi ezer font. Anna nem tud hova hálálkodni. Az Agg Hölgy cinikusan megjegyzi, hogy na, mégis elfogadta a magasabb rangot, Anna pedig aggodalmat mutat a jövőre nézve.

IV. szín A király és bíborosai összegyűlnek, hogy jóváhagyják és véghezvigyék Henrik és Katalin válását. A királyné kegyelemért könyörög, idegenségére és húszévnyi hűségére hivatkozik. A király megbánást tanúsít, de nem enged. A királyné megvádolja Wolseyt, hogy ő bujtotta fel Henriket, hogy a válással saját céljait szolgálja, majd megesküszik, hogy egyenesen a pápához megy. Wolsey bűnösnek állítja be magát, tudván azt, hogy a király bűntelennek ítéli. Henrik hosszú beszédében igyekszik igazolni szándékát; többek között arra hivatkozik, hogy Katalintól született összes fia hamar meghalt. Ezután berekeszti az ülést.

Harmadik felvonás

I. szín A királyné lakosztálya a bridewelli palotában. Katalinhoz a két bíboros, Wolsey és Campejus érkezik, hogy megpróbálják jobb belátásra bírni. Katalin őszintén hiszi, hogy ők uszították Henriket ellene, de a két bíboros állítja, hogy békítő szándékkal érkeztek hozzá. A királyné a beszélgetés végére mintha megenyhülne, ám a szavaiból áradó gúny azt feltételezi, hogy a két bíbornok nem győzte meg.

II. szín Norfolk és Suffolk Wolsey lelepleződéséről beszélnek: a király kezébe került a bíbornok levele a pápához, amiben a válás elhalasztását kéri, továbbá egy lista Wolsey teljes vagyonáról. Wolsey érkezik, aki már tud arról, hogy Henrik megkörnyékezte Bullen Annát. Megérkezik a király is, aki szembesíti Wolseyt azzal, hogy tud az apró-cseprő ügyeiről, s hogy vak volt, mikor bízott benne. Nem mond rögtön ítéletet felette, de Wolsey tisztában van bukásával. Norfolk és Suffolk felszólítják, hogy járuljon a király elé, hogy felette ítéletet mondjanak, azonban a bíbornok ezt elutasítja. Kiderül továbbá, hogy a bíbornok helyébe a király More Tamást állította. Végezetül Cromwellt arra kéri, hogy legyen ő az egyetlen, aki megemlékezik róla, aki őt nemesi sorba emelte, mikor ő már a föld alatt lesz, s nevét elfeledték. Cromwell nem fog kegyvesztetté válni, mert hűségét többször bizonyította már.

Negyedik felvonás

I. szín