A Grosics Gyula Stadion 1946 óta üzemelő sportlétesítmény Tatabányán.

Címe 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 13.

Jellemzői Centerpálya: nemzetközi méretű, 105 méter × 65 méteres, füves (UEFA előírásoknak megfelel). Befogadóképessége: 5000 néző Ülőhelyek száma: 4500 db Használója: az FC Tatabánya NB III-as labdarúgócsapata, valamint a Tatabányai SC-Geotech atlétikai szakosztálya Füves edzőpálya mérete: 105 méter × 62 méteres

Története Tatabányán 1946-ban adták át rendeltetésének a ma is működő stadiont. Az első jelentősebb felújításra az 1970-es évek elején került sor, amikor az úgynevezett korzó részt elbontották és az ülőhelyeket mind befedték. A gyepfelületet több alkalommal felújították, legutóbb 2006-ban. Az ülőhelyeket 2001-ben műanyag székekre cserélték. 2005-2006-ban a stadiont új kerítéssel övezték, korszerűsítették az egykori állóhelyeket, valamint – a vendég szurkolók szektora és a biztonsági zóna kivételével – mindenhol műanyag székeket helyeztek el.

A stadionban játszott nemzetközi mérkőzések DátumHazai csapatEredményVendégcsapatKiírásNézőszám 1958. május 25. FC Tatabánya 1 - 4 PFK Lokomotiv Szofija Közép-európai kupa 5 000 1960. július 3. FC Tatabánya 2 - 1 TJ Červená hviezda Bratislava Közép-európai kupa 12 000 1962. június 3. FC Tatabánya 2 - 1 AFC Ajax intertotó kupa 11 000 1962. június 17. FC Tatabánya 4 - 0 FC Nancy intertotó kupa 7 000 1962. augusztus 22. FC Tatabánya 6 - 0 Servette FC intertotó kupa negyeddöntő 8 000 1962. december 16. FC Tatabánya 1 - 2 TJ Slovnaft Bratislav intertotó kupa elődöntő 5 000 1966. november 30. FC Tatabánya 1 - 0 Admira Wacker intertotó kupa nyolcaddöntő 4 000 1967. március 15. FC Tatabánya 1 - 0 ACF Fiorentina intertotó kupa negyeddöntő 14 000 1967. november 1. FC Tatabánya 3 - 1 FK Inter Bratislava Közép-európai kupa, 1. forduló 6 000 1968. november 27. FC Tatabánya 3 - 3 TJ Sklo Union Teplice Közép-európai kupa, 1. forduló 3 000 1972. november 29. FC Tatabánya 3 - 0 FC Bologna Közép-európai kupa, 1. forduló 10 000 1973. április 11. FC Tatabánya 0 - 1 GNK Dinamo Zagreb Közép-európai kupa, csoportmérkőzés 3 000 1973. július 1. FC Tatabánya 2 - 1 NK Čelik Zenica Közép-európai kupa, döntő 8 000 1973. november 7. FC Tatabánya 5 - 2 SC Vorwerk Vorarlberg Bregenz Közép-európai kupa, csoportmérkőzés 6 000 1973. november 7. FC Tatabánya 1 - 1 Lanerossi Vicenza Közép-európai kupa, csoportmérkőzés 6 000 1974. május 15. FC Tatabánya 2 - 0 TJ ZVL Žilina Közép-európai kupa, döntő 10 000 1974. október 2. FC Tatabánya 3 - 1 HNK Rijeka Közép-európai kupa, csoportmérkőzés 4 000 1975. március 5. FC Tatabánya 0 - 1 Wacker Innsbruck Közép-európai kupa, csoportmérkőzés 5 000 1981. szeptember 16. FC Tatabánya 2 - 1 Real Madrid CF UEFA kupa 1.forduló 22 000 1982. szeptember 29. FC Tatabánya 0 - 0 AS Saint-Étienne UEFA kupa 1.forduló 6 000 1985. október 2. FC Tatabánya 1 - 1 SK Rapid Wien KEK 1.forduló 6 000 1987. július 11. FC Tatabánya 6 - 1 FC DAC 1904 Intertotó kupa csoportmérkőzés 2 000 1987. július 18. FC Tatabánya 2 - 0 AC Bellinzona Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1987. augusztus 1. FC Tatabánya 3 - 1 Næstved IF Intertotó kupa csoportmérkőzés 2 000 1987. szeptember 16. FC Tatabánya 1 - 1 Vitória SC UEFA kupa 1.forduló 5 000 1988. június 26. FC Tatabánya 2 - 2 First Vienna Intertotó kupa csoportmérkőzés 3 000 1988. július 3. FC Tatabánya 3 - 2 FK Hvězda Cheb Intertotó kupa csoportmérkőzés 2 000 1988. július 6. FC Tatabánya 0 - 0 Vejle BK Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1988. október 11. FC Tatabánya 2 - 1 VfB Stuttgart UEFA kupa 1.forduló 10 000 1989. június 12. FC Tatabánya 0 - 0 1. FC Lokomotive Leipzig Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1989. július 16. FC Tatabánya 5 - 3 IFK Göteborg Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1989. július 19. FC Tatabánya 3 - 1 Lyngby BK Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1990. július 4. FC Tatabánya 3 - 4 FC Luzern Intertotó kupa csoportmérkőzés  400 1990. július 7. FC Tatabánya 0 - 0 Örebro SK Intertotó kupa csoportmérkőzés  400 1990. július 14. FC Tatabánya 0 - 0 TJ Plastika Nitra Intertotó kupa csoportmérkőzés  400 1991. június 30. FC Tatabánya 1 - 1 Malmö FF Intertotó kupa csoportmérkőzés 1 500 1991. július 3. FC Tatabánya 0 - 3 Neuchâtel Xamax FC Intertotó kupa csoportmérkőzés  500 1991. július 20. FC Tatabánya 2 - 1 ŠK Slovan Bratislava Intertotó kupa csoportmérkőzés  500 2000. június 24. FC Tatabánya 3 - 0 Havnar Boltfelag Tórshavn Intertotó kupa 1.forduló 1 000 2000. július 1. FC Tatabánya 3 - 2 HNK Cibalia Vinkovci Intertotó kupa 2.forduló 1 500 2001. június 16. FC Tatabánya 3 - 0 Shirak FC Gyumri Intertotó kupa 1.forduló  300 2001. július 7. FC Tatabánya 4 - 0 FC Tiligul Tiraspol Intertotó kupa 2.forduló  600

Nevezetes együttesek mérkőzései

A stadionban évtizedek alatt számos nevezetes labdarúgócsapat szerepelt, így pl. Ajax (Hollandia) Servette (Svájc) Nancy (Franciaország) Bologna (Olaszország) St. Étienne (Franciaország) VfB Stuttgart (Németország) Real Madrid (Spanyolország) Guimares (Portugália) Rapid Wien (Ausztria)

Rendeztek itt továbbá U 19-es Európa-bajnoki selejtezőt, és szerepelt itt a magyar olimpiai válogatott is szerepelt itt.

Jegyzetek

Források tatabanyasport.hu

Kategória:Tatabánya Kategória:Magyar labdarúgó-stadionok Kategória:Magyarország 20. századi építményei Kategória:Komárom-Esztergom megye építményei Kategória:Komárom-Esztergom megye sportélete