A Coronatus (latin; annyi mint „megkoronázva”) német szimfonikus/gothic metal együttes. 1999-ben alakultak meg. Egyes források szerint Ludwigsburgból származnak, míg más források szerint Stuttgartban alakultak.
Története
A Coronatust Georgios Grigoriadis énekes és Mats Kurth dobos alapította. Első demójukat 2002-ben adták ki. 2004-ben Grigoriadis elhagyta a zenekart, helyére rögtön két énekes került, Carmen R. Schafer és Viola Schuch személyében. 2005-ben még egy demót kiadtak. 2006-ban Stefan Hafele gitáros, Wolle Nillies basszusgitáros és Fabian Merkt billentyűs csatlakozott a Coronatushoz. 2007-ben Viola Schuch kilépett az együttesből. Helyére Ada Flechtner került. Első nagylemezüket ugyanebben az évben jelentették meg.
A zenekar Nightwish, illetve Epica jellegű gótikus metal zenét játszik. Német, angol és latin nyelveken énekelnek, szövegeik témái a szerelem, a vágy és a szenvedély. Lemezeiket a német Massacre Records jelenteti meg.
Tagjai
Carmen R. Schafer – ének (2004–2010, 2013–) Gaby Koss – ének (2017–) Mareike Makosch – ének (2011–2014, 2017–) Mats Kurth – dob (1999–)
Korábbi tagok
Pinu'u Remus – billentyűk (2013–2014) Georgios Grigoriadis – ének (1999–2004) Martin Goes – basszusgitár (2003–2004) Oliver Szczypula – gitár (2002–2003) Tanja Ivenz – ének (2002–2003) Chriz DiAnno – basszusgitár (2004–2009) Clarissa Darling – gitár (2004–2005) Verena Schock – ének (2004–2006) Wolle Nillies – gitár (2005–2007) Jo Lang – gitár (2007–2011) Fabian Merkt – billentyűk (2005–2010) Ada Flechtner – ének (2007–2009, 2011–2014) Viola Schuch – ének (2006–2007) Michael Teutsch – basszusgitár (2006) Stefan Hafele – basszusgitár (2006–2007) Jakob Thiersch – gitár (2006) Todd Goldfinger – basszusgitár (2009–2010) Lisa Lasch – ének (2009–2010) Natalia Kempin – ének (2010–2011) Simon Hassemer – billentyűk (2011–2012) Aria Keramati Nori – gitár (2009–2014) Dirk Baur – basszusgitár (2011–2014) Anny Maleyes – ének (2014–2017) Olivér D. – gitár (2014–2017) Susanne Bachmann – basszusgitár (2015–2017) Dennis Schwachhofer – billentyűk (2015)
Diszkográfia
Lux Noctis (2007) Porta Obscura (2008) Fabula Magna (2009) Terra Incognita (2011) Recreatio Carminis (2013) Cantus Lucidus (2014) Raben im Herz (2015) Secrets of Nature (2017) The Eminence of Nature (2019) Egyéb kiadványok
Válogatáslemezek Best of (2011) Best of 2007-2011 (2012)
Demók Von Engeln nur (2002) Promo CD (2005)
Jegyzetek
Források Coronatus interjú Laut.de Coronatus – Blabbermouth
Kategória:1999-ben alakult együttesek Kategória:Német metalegyüttesek