Tess Lieder (született: Tess Wester) (Heerhugowaard, 1993. május 19. –) világbajnok holland válogatott kézilabdázó, kapus. Visszavonulása előtt a német Borussia Dortmund játékosa volt. 2012-ben mutatkozott be a holland válogatottban. A 2015-ös világbajnokságon ezüstérmet nyert a csapattal és őt választották a torna legjobb kapusának. Részt vett a 2016-os riói olimpián, ahol a negyedik helyen végzett a válogatottal. A holland válogatottal 2019-ben világbajnok lett.
Pályafutása Klubcsapatokban Tess Wester hazájában kezdte pályafutását. Ifjúsági korú játékosként a Hugo Girls, a VZV és a HandbalAcademie csapataiban sajátította el a sportág alapjait. 2008-ban igazolt a VOC Amsterdam csapatához, ahol a nemzetközi kupaporondon is bemutatkozhatott, pályára lépett az EHF-kupában, a Kupagyőztesek Európa-kupájában, a 2008-2009-es szezonban pedig a Bajnokok Ligájának a selejtezőjében is. 2011 nyarán a német VfL Oldenburgban folytatta pályafutását, 2012-ben pedig Német Kupát nyert a csapattal. A 2014-2015-ös bajnoki idényben ő szerezte az év gólját egy szurkolói szavazáson, miután egy bajnoki mérkőzésen saját kapujából ívelt az ellenfél kapujába.Torhüterin Tess Wester erzielt das DKB Tor der Saison 2014/15.dkb-handball-bundesliga.de, 2015. július 21. A következő idény előtt a Bietigheimhez igazolt.VfL Oldenburg trennt sich von Torhüterin Wester. handball-world.com, 2015. június 21. 2017-ben megnyerte a német bajnokságot a klub játékosaként. 2018 nyarától a dán Odense Håndbold csapatában szerepelt három évig.sport.tv2.dk Odense-spiller er 'chokeret og skuffet' over, at klubben henter ny målmand, 2018. április 6. A 2021-2022-es szezontól a román CSM București játékosa.sport.tv2.dk Tess Wester skifter til storklub, 2021. március 24. Mindössze egy szezont követően elhagyta a csapatot, majd visszatért Németországba, ahol a Borussia Dortmund játékosa lett.handball-world.news: Tess Lieder kommt: Borussia Dortmund holt Handball-Weltmeisterin zurück in die Bundesliga, 2023. május 11. A 2024-2025-ös idény végén fejezte be pályafutását.bvb.de: Tess Wester beendet am Saisonende ihre Karriere, 2025. április 26.
A válogatottban Wester 2012. október 22-én egy Románia elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára először a holland válogatottban. A 2015-ös világbajnokságon a holland kézilabda addigi legnagyobb sikerét elérve ezüstérmet szereztek csapattársaival, a döntőben a norvégokkal szemben maradtak alul 31-23-ra. Westert választották a torna legjobb kapusának.
A 2016-os olimpián a legjobb négy közé jutott a holland csapat, de ott az elődöntőben a franciák 24–23, a bronzmérkőzésen a norvégok 36–26 arányban jobbnak bizonyultak.https://www.reuters.com/article/us-olympics-rio-handball-w-bronze-idUSKCN10V0KW 2017-ben a világbajnokságon, majd egy év múlva az Európa-bajnokságon is bronzérmet nyert a válogatottal. 2019-ben világbajnoki címet nyert a nemzeti csapattal, a Japánban rendezett torna döntőjében Spanyolországot győzték le 30–29-re. A torna All-Star csapatába is beválasztották.
2024 májusában lemondta a válogatottságot.
Magánélete Párja Mart Lieder, holland labdarúgó. 2022. június 22-én összeházasodtak. Ez év november 18-án született meg kislányuk, Flo.handball-world.news: Bock auf ... Nachwuchs: Tess Westers Baby ist da, 2022. november 23.
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Bundesliga: Győztes: 2017 Német Kupa: Győztes: 2012 All-Star-válogatott és a világbajnokság legjobb kapusa: 2015 , IHF, 2015. december 22. All-Star-válogatott és a világbajnokság legjobb kapusa: 2019
Jegyzetek
Kategória:Élő személyek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Holland kézilabdázók Kategória:Holland olimpikonok Kategória:Holland női sportolók Kategória:Kézilabdakapusok Kategória:Világbajnok kézilabdázók