A 2019-es FIA Formula–2 bajnokság a sorozat harmadik versenyszezonja volt, a Formula–1 betétfutamaként bonyolították le. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rendezte.
A címvédő George Russell ebben a szezonban már a Formula–1-ben versenyzett.
Egy hétvégével az idény vége előtt Nyck de Vries bebiztosította az egyéni világbajnoki címét, majd a szezonzárón a DAMS csapata győzött konstruktőrök között.
2019. augusztus 31-én a francia Anthoine Hubert halálos kimenetelű balesetet szenvedett Spa-Francorchampsban. Ez volt az első halálos baleset az FIA által felügyelt sorozatokban Jules Bianchi 2014-es, Japánban elszenvedett balesete óta. Formula–2-es futamon utoljára Henry Surtees vesztette életét 2009-ben, a Brands Hatch-i aszfaltcsíkon.
Csapatok és versenyzők Az alábbi csapatok és versenyzők vettek részt a bajnokságban. Minden nevező a Dallara F2 2018-as modelljével és a Mecachrome V6-os turbómotorjával teljesítette a kiírást. A sorozat hivatalos gumibeszállítója az olasz Pirelli volt. Csapat Rajtszám Versenyző Forduló Carlin 1 Louis DelétrazÖsszes 2 Macusita NobuharuÖsszes ART Grand Prix 3 Nyikita MazepinÖsszes 4 Nyck de VriesÖsszes DAMS 5 Sérgio Sette CâmaraÖsszes 6 Nicholas LatifiÖsszes UNI-Virtuosi Racing 7 Csou Kuan-jüÖsszes 8 Luca GhiottoÖsszes Prema Racing 9 Mick SchumacherÖsszes 10 Sean GelaelÖsszes Sauber Junior Team by Charouz 11 Callum IlottÖsszes 12 Juan Manuel Correa1–9 Matyevosz Iszakjan11–12 Campos Racing 14 Dorian Boccolacci1–5 Arjun Maini6–8 Szató Marino9–12 15 Jack AitkenÖsszes MP Motorsport 16 Jordan King1–3, 5–12 Artyom Markelov4 17 Mahaveer Raghunathan1–5, 7–12 Patricio O’Ward6 BWT Arden 18 Tatiana Calderón Összes 19 Anthoine Hubert †1–9 22 Artyom Markelov 11–12 Trident 20 Giuliano AlesiÖsszes 21 Ralph Boschung1–5, 8–9, 11 Ryan Tveter6 Dorian Boccolacci7 Christian Lundgaard12 Forrás:
Átigazolások Csapatválások Nyck de Vries; Prema Racing pilóta → ART Grand Prix pilóta Luca Ghiotto; Campos Racing pilóta → UNI-Virtuosi pilóta Sérgio Sette Câmara; Carlin pilóta → DAMS pilóta Louis Delétraz; Charouz Racing System pilóta → Carlin pilóta Ralph Boschung; MP Motorsport pilóta → Trident pilóta Jack Aitken; ART Grand Prix pilóta → Campos Racing pilóta Dorian Boccolacci; MP Motorsport pilóta → Campos Racing pilóta
Újonc pilóták Nyikita Mazepin; GP3, ART Grand Prix pilóta → ART Grand Prix pilóta Anthoine Hubert †; GP3, ART Grand Prix pilóta → BWT Arden pilóta (a belga nagydíjon életét vesztette.) Giuliano Alesi; GP3, Trident pilóta → Trident pilóta Callum Ilott; GP3, ART Grand Prix pilóta → Sauber Junior Team by Charouz pilóta Juan Manuel Correa; GP3, Jenzer Motorsport pilóta → Sauber Junior Team by Charouz pilóta Tatiana Calderón; GP3, Jenzer Motorsport pilóta → BWT Arden pilóta Mick Schumacher; Formula–3 Európa-bajnokság, Prema Racing pilóta → Prema Racing pilóta Csou Kuan-jü; Formula–3 Európa-bajnokság, Prema Racing pilóta → UNI-Virtuosi pilóta Mahaveer Raghunathan; Michlein Le Mans-kupa, United Autosports pilóta → MP Motorsport pilóta
Visszatérő pilóták Macusita Nobuharu; Super Formula, Dandelion Racing pilóta → Carlin pilóta Jordan King; IndyCar, Ed Carpenter Racing pilóta → MP Motorsport pilóta
Távozó pilóták Antonio Fuoco; Charouz Racing System pilóta → Formula–1, Ferrari fejlesztőpilóta Alexander Albon; DAMS pilóta → Formula–1, Toro Rosso pilóta (2019 Belga Nagydíjtól kezdve Red Bull Racing pilóta) George Russell; ART Grand Prix pilóta → Formula–1, Williams pilóta Lando Norris; Carlin pilóta→ Formula–1, McLaren pilóta Maximilian Günther; BWT Arden pilóta → Formula–E, Dragon Racing pilóta Fukuzumi Nirei; BWT Arden pilóta→ Super Formula, Dandelion Racing pilóta Makino Tadaszuke; Russian Time pilóta → Super Formula, Nakajima Racing pilóta ; Russian Time pilóta → Super Formula, Team LeMans pilóta Arjun Maini; Trident pilóta → Európai Le Mans-széria, RLR MSport pilóta Roberto Merhi; Campos Racing pilóta → Ázsiai Le Mans-széria, Eurasia Motorsport pilóta
Versenyzőcserék Csapat Eredeti versenyző Helyettes versenyző Fordulók Helyettesítés oka Forrás Szezon közben MP Motorsport Jordan King Artyom Markelov 4 Indy 500-on való részvétel Mahaveer Raghunathan Patricio O’Ward 6 12 büntetőpont utáni egy versenyes eltiltás Trident Ralph Boschung Ryan Tveter 6 pénzügyi problémák Ryan Tveter Dorian Boccolacci 7 szerződés lejárta Dorian Boccolacci Ralph Boschung 8–9 szerződés lejárta Ralph Boschung Christian Lundgaard 12 egyéb okok Campos Racing Dorian Boccolacci Arjun Maini 6–8 szponzorálási problémák Arjun Maini Szató Marino 9–12 szerződés lejárta BWT Arden Anthoine Hubert Artyom Markelov 11–12 belga nagydíjon történő halálos baleset Sauber Junior Team by Charouz Juan Manuel Correa Matyevosz Iszakjan 11–12 belga nagydíjon történő súlyos baleset A BWT Arden, a Sauber Junior Team by Charouz és a Trident egy autót indított az olasz nagydíjon. A Trident a belga nagydíj balesetében szerepet játszó Giuliano Alesi autója lefoglalása után csapattársa, Ralph Boschung autóját adta oda neki Monzára. Boschung a soron következő orosz nagydíjra tért vissza.
Újonc csapatok UNI-Virtuosi
Távozó csapatok Russian Time
Versenynaptár A 2019-es szezon versenynaptárát 2018. december 6-án a Szentpéterváron tartott éves ülésén tette közzé az FIA.
Forduló Helyszín Fő futam Sprint futam Pályarajz1 Bahrain International Circuit, Szahír Március 30. Március 31. 75px2 Baku City Circuit, Baku Április 27. Április 28. 75px3 Május 11. Május 12. 75px4 Circuit de Monaco, Monte-Carlo Május 24. Május 25. 75px5 Circuit Paul Ricard, Le Castellet Június 22. Június 23.alt=|75x75px6 Red Bull Ring, Spielberg Június 29. Június 30. 75px7 Silverstone Circuit, Silverstone Július 13. Július 14. 75px 8 Hungaroring, Mogyoród Augusztus 3. Augusztus 4. 75px 9 Augusztus 31. Szeptember 1. 75px10 Autodromo Nazionale di Monza, Monza Szeptember 7. Szeptember 8. 75px11 Sochi Autodrom, Szocsi 75px12 Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi November 30. December 1. 75px Forrás:
Eredmények Forduló Helyszín Pole-pozíció Összefoglaló 1 Bahrain International Circuit Luca Ghiotto Csou Kuan-jü Nicholas Latifi DAMS Összefoglaló Luca Ghiotto 2 Nyck de Vries Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 2 F Baku City Circuit Macusita Nobuharu Macusita Nobuharu Jack Aitken Campos Racing Összefoglaló Nicholas Latifi 19 S Luca Ghiotto Nicholas Latifi DAMS 3 F Luca Ghiotto Jordan King Nicholas Latifi DAMS Összefoglaló 26 S Nicholas Latifi Nyck de Vries ART Grand Prix 4 F Circuit de Monaco Nyck de Vries Macusita Nobuharu Nyck de Vries ART Grand Prix Összefoglaló 1 S Sean Gelael Anthoine Hubert BWT Arden 5 F Circuit Paul Ricard Sérgio Sette Câmara Nyck de Vries Nyck de Vries ART Grand Prix Összefoglaló Nyck de Vries 12 S Macusita Nobuharu Anthoine Hubert BWT Arden 6 F Red Bull Ring Nyck de Vries Sérgio Sette Câmara Macusita Nobuharu Carlin Összefoglaló 37 S Nyck de Vries Sérgio Sette Câmara DAMS 7 F Silverstone Circuit Csou Kuan-jü Sérgio Sette Câmara Luca Ghiotto UNI-Virtuosi Összefoglaló 31 S Jack Aitken Jack Aitken Campos Racing 8 F Hungaroring Nyck de Vries Jordan King Nicholas Latifi DAMS Összefoglaló 30 S Macusita Nobuharu Mick Schumacher Prema Racing 9 F Circuit de Spa-Francorchamps Nyck de Vries A versenyt egy halálos baleset miatt lefújták. Összefoglaló S A verseny egy halálos baleset miatt törölve. 10 F Autodromo Nazionale di Monza Callum Ilott Luca Ghiotto Macusita Nobuharu Carlin Összefoglaló 59 S Mick Schumacher Jack Aitken Campos Racing 11 F Sochi Autodrom Nyck de Vries Luca Ghiotto Nyck de Vries ART Grand Prix Összefoglaló S Nicholas Latifi Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 12 F Yas Marina Circuit Sérgio Sette Câmara Csou Kuan-jü Sérgio Sette Câmara DAMS Összefoglaló 52 S Nicholas Latifi Luca Ghiotto UNI-Virtuosi
Pontrendszer Főversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Pole Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 4 2
Sprintversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pont 15 12 10 8 6 4 2 1 2
Versenyzők VersenyzőBHRAZEESPMONFRAAUTGBRHUNBELITARUSUAEPont 1. Nyck de Vries67245117110336326 T T33121313 266 2. Nicholas Latifi134116121056962517TT13102472 214 3. Luca Ghiotto219Ki42 KizKiKi122211548TT2154161 207 4.32Ki6Hn1736255 141753TT5Ki5613 204 5. Jack Aitken711132817†133410185135TT817111110 159 6. Macusita Nobuharu912131211Ki2999159772TT156Ki27 144 7. Csou Kuan-jü104Ki10345343683899TTKi410538 140 8. Louis Delétraz55KiKi121172Hn77Ki72Ki13TTKi831446 92 9. Jordan King1783Ki776118710964TT62129129 79 10. Anthoine Hubert †49101165818141718111111TT 77 11. Callum Ilott1416Ki983Ni14Ki8149841010TT4129354 74 12. Mick Schumacher86Ki515121311KiKi18411681TTHn6KiKi911 53 13. Juan Manuel Correa161872Ki1516†1272111012101414TT 36 14. Dorian Boccolacci151757141845Ki13Ki14 30 15. Giuliano Alesi12 KizKiKiKi1611Ki101413Ki17Ki1312TT7713885 20 16. Artyom Markelov64Ki10KiKi 16 17. Sean GelaelKi106899Ki15Ki171612 Vi Vi1517TT9Ki11717Ki 15 18. Nyikita Mazepin19138Ki17†14108Ki16121116†121215TT1198Ki1017† 11 19. Ralph Boschung111412Ki10109KiKi1518†18TT1412 3 20.18191113161915Ki1218EXEX15181719TT10131717Ki15 1 21. Szató MarinoTT121116151816 0 22. Tatiana Calderón1315KiKi131314Ki1119†1713141616KiTTKi1415161614 0 23. Christian Lundgaard1412 0 24. Arjun Maini Kiz151313Ki16 0 25. Matyevosz Iszakjan181315Ki 0 26.1914 0 27. Ryan Tveter1516 0VersenyzőBHRAZEESPMONFRAAUTGBRHUNBELITARUSUAEPontFélkövér – Pole-pozíció Dölt – Leggyorsabb kör
Megjegyzés: † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Csapatok CsapatRajt-számBHRAZEESPMONFRAAUTGBRHUNBELITARUSUAEPont1. DAMS 532Ki6Hn1736255141753TT5Ki5613418 6134116121056962517TT131024722. UNI-Virtuosi Racing 7104Ki10345343683899TTKi410538347 8219Ki42 KizKiKi122211548TT21541613. ART Grand Prix 319138Ki17†14108Ki16121116†121215TT1198Ki1017†277 467245117110336326TT331213134. Carlin 155KiKi121172Hn77Ki97Ki13TTKi831446236 2912131211Ki2999157272TT156Ki275. Campos Racing 14151757141845Ki13 Kiz151313Ki16TT121116151816189 15711132817†133410185135TT8171111106. Sauber Junior Team by Charouz 111416Ki983Ni14Ki8149841010TT4129354110 12161872Ki1516†1272111012101414TT181315Ki7. MP Motorsport 161783Ki77646118710964TT6212912996 1718191113161915Ki1218191415181719TT10131717Ki158. BWT Arden 181315KiKi131314Ki1119†1713141616KiTTKi141516161477 1949101165818141718111111TT 22Ki10KiKi9. Prema Racing 986Ki515121311KiKi18411681TTKi6KiKi91168 10Ki106899Ki15Ki171612ViVi1517TT9Ki11717Ki10. Trident 2012 KizKiKiKi1611Ki101413Ki17Ki1312TT771388523 21111412Ki10109KiKi151516Ki1418†18TT14121412CsapatRajt-számBHRAZEESPMONFRAAUTGBRHUNBELITARUSUAEPontFélkövér – Pole-pozíció Dölt – Leggyorsabb kör
Megjegyzés: † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Megjegyzések
- Mahaveer Raghunathan indiai pilóta, de holland licencel versenyez. - Patricio O’Ward mexikói pilóta, de amerikai licencel versenyez. - A leggyorsabb körért járó pontot Jack Aitken kapta, mivel Macusita Nobuharu a legjobb 10-en kívül zárt. - A leggyorsabb körért járó pontot Sérgio Sette Câmara kapta, mivel Luca Ghiotto a legjobb 10-en kívül zárt. - A leggyorsabb körért járó pontot Nicholas Latifi kapta, mivel Sean Gelael a legjobb 10-en kívül zárt. - A leggyorsabb körért járó pontot Luca Ghiotto kapta, mivel Mick Schumacher a legjobb 10-en kívül zárt.
Jegyzetek
Külső hivatkozások A Formula–2 hivatalos honlapja
Kategória:Formula–2-es szezonok