bélyegkép|250px|A Magyar Királyság Horvát-Szlavónországgal az Osztrák-Magyar Monarchiában az első világháború előtt (rózsaszínnel) bélyeg|Az egykori Ausztria-Magyarország trianoni béke megkötésével elveszített területei
A magyar irredentizmus a Magyarországon a két világháború között kialakult területi revíziós irányzat és mozgalom, amelynek célja az 1920-as trianoni béke felülvizsgálata volt Nagy-Magyarország helyreállításának eszménye alapján.
Az 1930-as évek erős irredentizmusa arra késztette az ország vezetését, hogy szövetséget kössön a Hitler vezette náci Németországgal , hogy megvalósítsák a területi követeléseket. A második világháborúban való részvétel egyik oka az első világháború után elvesztett területek visszaszerzésének szándéka volt.
Története A trianoni békeszerződés Magyarországot érintette a legsúlyosabban az ún. „nagy háború” után, mivel területe 72%-át elveszítette az összes szomszédos ország, a mai Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia javára, népessége pedig 20,8 millióról 7 millióra csökkent.
A háború utáni első időszak bélyeg|Magyar irredenta plakát 1922-ből bélyeg|A két világháború közötti Trianon-ellenes magyar revizionista propaganda jelszava Lillafüred mellett (1939) 1920. március 1-jén IV. Károly magyar király Horthy Miklóst nevezte ki kormányzónak, nem választással került hatalomra, gyakorlatilag korlátlan, egyes vélemények szerint diktatúra fejeként. Innen számítható a hivatalossá vált „magyar irredentizmus”, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia 1921-ben megalakították a kisantantot, hogy felvértezzék magukat a magyar revizionizmus és a Habsburg-restauráció ellen.
A Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, vagy rövidebben (Magyar) Területvédő Liga (TEVÉL) az első világháború végén a Károlyi Mihály-kormány segítségével alakult országos politikai propagandaszervezet volt, amely a történelmi Magyarország területi egységének megóvását tűzte zászlajára. Első elnöke lóci Lóczy Lajos, akinek a lemondását követően gróf széki Teleki Pál a második, majd Urmánczy Nándor lett a harmadik elnöke. Az 1920-as évek közepén a központosítás és az átszervezések jegyében be nem olvasztották a Magyar Nemzeti Szövetségbe. 1921. szeptember 16-án megalakult a szintén irredenta Honvédelmi Párt, melynek az elnöke Urmánczy, a korelnöke Persay Ferenc lett; mindketten jeles tagjai volt a megszűnt TEVÉL-nek.Budapesti Hírlap, 1921. október (41. évfolyam, 218–244. szám) 1921-10-18 / 232. szám
A második világháború felé: a Felvidék részleges visszatérése bélyegkép|250px|A pirossal és kékkel jelölt sávok a Szlovákiától visszanyert területek
1938-ig nem merült fel konkrét esély az Edvard Beneš-féle hamisítások által félrevezetett, győztes antanthatalmak elfogult képviselői által kijelölt határok revíziójára, de az év végén, amikor az Anschluss révén Ausztria egyesült a hitleri Harmadik Birodalommal, a Müncheni egyezményben megítélt szudétavidékkel együtt, nálunk is újjáéledt az irredentizmus. Amikor az első Szlovákia, a Jozef Tiso alatt megalakult náci bábállam létrejött, az első bécsi döntés értelmében Horthy parancsot adott az ország déli, magyar többségű részének visszafoglalására. Bár több mint 50 000 katonával zajlott,Az archív adatok szerint a magyar államtól a németek azt követelték, hogy emelje fel a csapatok létszámát 90-100 000 főre az invázió békés volt, mivel a döntés értelmében a fasiszta Szlovákia vissza kellett hogy adja a Kárpátaljai régiót, illetve egyes déli területeit Magyarországnak.
A második világháború A semlegességtől a második bécsi döntésig Magyarország, semlegességét kinyilatkoztatva a konfliktus elején, 1940 tavaszán csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, úgy, hogy a negyedik lett a fent említett hatalmak között, s a harmadik Európában Németország és Olaszország után. Moszkva Romániának adott ultimátuma és Besszarábia, Észak-Bukovina, és a Hertz-vidék Szovjetunió által történt megszállása után, Magyarország is mozgásba lendült, jóvátételi követelését elkezdve, mivel Románia Erdélyt húsz évvel azelőtt bekebelezte. Németország irányítása alatt egy kompromisszumos megoldás kínálkozott: Magyarország megszállja Észak-Erdélyt, Kolozsvár fővárossal. Ezt ratifikálta a második bécsi döntés, 1940. augusztus 30-án.
A Barbarossa hadművelet bélyegkép|250px|Magyarország a Barbarossa hadművelet előtt
Magyarország a Barbarossa hadművelet keretében visszaszerezte a Jugoszlávia által megszállt területeit, valamint egy 178 000 fős kontingenssel támogatta a Szovjetunió elleni német inváziót. Horthy csapatait megtizedelték a betegségek, a kemény hideg és a partizánok támadásai. Csak a Sztálingrádi csata 50 000 magyar halálát okozta, összesen 98 000 fő soha nem tért haza; vagy elesett, vagy a Vörös Hadsereg fogságába esett.
Horthy bukása, az ország megszállásai Miután a tengelyhatalmakat a Szovjetunió visszaszorította, előbb a német vérontás nélkül, majd a szovjet hadsereg megszállta Magyarországot. Horthy hatalmát megdöntötték, s menekülnie kellett. Kikiáltották a népköztársaságot, azonnal szembefordultak a németekkel, akik megakadályozták, hogy Horthy visszakerüljön a hatalomba. A tengelyhatalmak és Horthy veresége az intézményes irredentizmus végét is jelentette Magyarországon.
A békefeltételek A második világháború „Nagy-Magyarországa” hivatalosan csak 1947-ben, a Párizsi békeszerződésekkel ért véget, amelyek a visszaszerzett területeket ismét elcsatolták, sőt még újabb három magyar falut is átadtak Csehszlovákiának.
Jegyzetek
Fordítás
Források Martin Gilbert: The Second World War (1989) olasz nyelvű fordítása: La grande storia della seconda guerra mondiale, Collezione Le Scie, Mondadori, Milánó, I. kiadás, 1990 (A második világháború nagy története)
További információk
Kapcsolódó szócikkek Magyarország a két világháború között Harmadik Birodalom Olasz fasizmus Pánmozgalmak
Kategória:Irredentizmus Kategória:Magyarország történelme Kategória:Csehszlovákia történelme Kategória:Jugoszlávia történelme Kategória:Románia 20. századi történelme Kategória:Pánmozgalmak
en:Hungarian irredentism