jobbra|bélyegkép|260px|Magellán

A Föld első körülhajózása Fernão de Magalhães (magyarul többnyire: Magellán) vezetésével végrehajtott, 3 évig tartó portugál–spanyol expedíció volt 1519 és 1522 között, melynek célja az akkori nevén Fűszer-szigetek (ma Maluku-szigetek) nyugatról való felkeresése és a spanyol korona számára való birtokba vétele volt, a dél-amerikai kontinens déli részén feltételezett átjáró megtalálása segítségével. Magellán az út alatt életét vesztette. Az út során bebizonyosodott, hogy Amerika és Ázsia között óriási vízterület van, ami sokkal szélesebb nem csak az Atlanti-óceánnál, de annál is, ahogy a korabeli térképeken az Amerika és Japán közötti távolságot ábrázolták. Ezen kívül az is kiderült, hogy a Föld felületének nagy részét óceán borítja, és hogy létezik az egységes Világóceán. Továbbá végső bizonyítékkal szolgált arra, hogy a Föld gömb alakú.

Az öt hajóból álló expedíció spanyol támogatással indult 1519. szeptember 20-án, nem minden zökkenő nélkül. Magellán már a Kanári-szigetek után kénytelen volt bezárni egyik kapitányát annak engedetlensége miatt. Dél-Amerika partjainál, a telelés kezdetén három hajójának tisztjei fellázadtak. Magellán erélyesen vetett véget a lázadásnak, két kapitányát kivégeztette, egyet kitett a lakatlan partokon. 1520. november 28-án találták meg a Magellán-szoroson átvezető utat az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba, ami közben egy hajó megszökött és visszatért Spanyolországba; majd több mint három hónapos gyötrelmes út után először láttak földet, Guamot. Továbbhajózva nyugat felé, felfedezték a Fülöp-szigeteket, ahol helyi belviszályokba avatkoztak be, és egy kisebb csetepaté alkalmával Magellán is életét vesztette 1521. április 27-én.

Ezt követően sokhavi bolyongás, és többszöri vezetőcsere után elérték az eredeti célt, a Maluku-szigeteket, ahonnan a kezdeti öt hajóból ekkorra megmaradt kettő elhatározta, hogy elválnak útjaik: a Victoria nyugatnak, a Trinidad keletnek indul haza. A Trinidad a Csendes-óceánról kénytelen volt visszafordulni a Maluku-szigetekre, ahol a portugálok börtönbe vetették a legénységet, de a Victoria, fedélzetén alig húsz emberrel, 1522. szeptember 6-án visszaérkezett Spanyolországba, és ezzel végrehajtotta a Föld első körülhajózását.

Előzmények

A 15. században a felbomló feudalizmussal járó növekvő jólét idején felerősödött az igény arra, hogy közvetlen kereskedelmi útvonalat találjanak az „Indiákba, a fűszerek hazájába”. A fűszerek akkoriban olyan szerepet töltöttek be a világgazdaságban, mint a 20. században az olaj. A fűszerek szállítási útvonalának birtoklása elsőrendű fontosságú volt a politikában, de az arabok féltve őrizték útvonalaik titkát. Monopóliumuk nem csak abban állt, hogy csak ők láthatták el Európát borssal, szerecsendióval, szegfűszeggel, mirhával, tömjénnel, fahéjjal, és persze a többi értékes keleti áruval: gyönggyel, selyemmel, damaszttal, drágakövekkel, hanem abban is, hogy ezek származási országát sem árulták el az európaiaknak, továbbá beszerzésüket is hihetetlenül nehéznek, kockázatosnak állították be – ami részben igaz is volt –, így a fűszerkereskedelem több, mint busás hasznot hozott nekik – és kiapasztotta Európa aranykészleteit.

Európában fűszerrel kereskedni szintén kiváltság és dús hasznot ígérő volt, mivel kis súlya és kis kiterjedése miatt ezen az árucikken lehetett a legtöbbet keresni annak ellenére, hogy mire a távoli keletről a végfogyasztóhoz értek a fűszerek, már legalább tucat kereskedő kezén mentek át, akik mind rátették a maguk hasznát. Európának tehát érdekében állt önmaga rátalálni az értékes fűszerek hazájára, és közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni. Ráadásul 1453-ban, amikor Konstantinápoly elesett, az arab szállítási útvonalakat mintha elvágták volna, így már kényszerűségből is arra kellett törekednie Európának, hogy önerőből találja meg a mesés keleti árucikkek forrását.

A 15. század első felében Portugáliában Tengerész Henrik alapozta meg az Indiákba vezető keleti út felfedezésének lehetőségét, és Bartolomeu Dias 1488-ban Afrika megkerülésével, majd Vasco da Gama Dias útvonalát követve 1497-ben meg is találta az oda vezető utat. 1492-ben Kolumbusz Kristóf spanyol támogatással nyugat felől próbálta elérni Kínát, de – amiről akkor ő még nem tudott – egy egész kontinens, Amerika állt az útjába. A következő évtizedekben egymást érték az Amerika partjait feltérképező expedíciók, egyre inkább világossá vált, hogy nem a Kínába vezető utat találták meg, hanem egy új kontinenst. Ez azonban nem gátolta meg a felfedezőket abban, hogy továbbra is nyugat felé keressék az utat Kínába.

Kísérletek a Föld körülhajózására balra|thumb|A Río de la Plata hatalmas torkolata, mely megtévesztette Juan Díaz de Solíst, miközben a déli átjárót kereste. Miután egyre jobban bebizonyosodott, hogy a korábbi hiedelmekkel ellentétben a Föld gömbölyű – tehát körülhajózható, feltéve, ha Amerika északi vagy déli végénél találnak egy megfelelő, hajózható átjárót, ezeknek az átjáróknak a felfedezésére több kísérletet is tettek. Vasco Núñez de Balboa 1513-ban a Panama-földszorosról látva felfedezte a „Déli-tengert”, vagyis a Csendes-óceánt, ezért a felfedezők tudták, hogy ha megtalálják az átjárót, az új kontinens „mögött” is hajózható vizeket találnak, amiken eljuthatnak a vágyott Indiákba.

Az északnyugati átjáró felfedezésére irányuló erőfeszítések hiábavalóak voltak, John Cabot 1497-ben és 1498-ban két expedícióval, Gaspar Cortereal 1500-ban, testvére, Miguel 1502-ben próbálta megtalálni az átjárót északon – amit valójában csak 1906-ban tudott feltérképezni Roald Amundsen –, de délen még reményeket fűztek egy ilyen átjáró megtalálására.

Kolumbusz negyedik expedícióját már úgy tervezte 1502-ben, hogy körülhajózza a Földet, azonban számításait a Karib-tengeren átvonuló nyugati tengeráramlatokra alapozta, amiknek a segítségével vélt eljutni az Indiákra. Helyette azonban csupán Közép-Amerika atlanti partvidékét fedezte fel és az itt lakó népeket, köztük a majákat.

1515–1516-ban Juan Díaz de Solís próbálta meg, hogy két-három hajón az Atlanti-óceánról áthajózzon a Csendes-óceánra. A brazil partok mentén haladt, és a déli 36. szélességi fok környékén felfedezett egy hatalmas folyamot, amit rögtön az átjárónak vélt, partra szállva azonban az indiánok megölték. Magellán a folyót előbb Rio de Solisnak nevezte el, de a 16. század közepétől már La Platának hívják.

Magellán előkészületei A portugál Magellán 1505 és 1511 között részt vett Kelet-India és Malacca portugál meghódításában, majd később észak-afrikai hadjáratokban, ahol sebesülést szerzett, lesántult. Ezekben az időkben kötött barátságot Francisco Serrãoval, mindketten tagjai voltak Francisco de Almeida indiai expedíciójának. Serrão később kalandos úton eljutott a Fűszer-szigetekre, és állandó levelezésben állt Magellánnal, dicsérve előtte a szigetek szépségét és a nyugalmas életet. Portugáliában

Miután Magellán hazatért Portugáliába, előléptetést és évjáradékot kért, de mivel az afrikai hadjáratok alatt összeütközésbe került a feletteseivel, korrupcióval is megvádolták, csak alacsony zsoldot kapott, és a szolgálatairól is lemondtak. Visszavonult szülővárosába, ahol tovább bővítette földrajzi és hajózási ismereteit, és levelezett Serrãóval. Végül elutazott Lisszabonba, ahol találkozott Ruy Faleiro csillagásszal, akivel közösen dolgozták ki a Fűszer-szigetek nyugatról való megközelítésének módját. Faleiro elismert tudós és több hajózási tanulmány szerzője volt. Azt állította, ismeri a földrajzi hosszúság pontos meghatározásának módját, ami mindaddig nagy nehézségekbe ütközött, valamint biztos forrásból tudja, hol van az átjáró az Atlanti-óceánból a Déli-tengerbe, mely állítását Martin Behaim térképére és a kikötőben megismert tengerészek elbeszéléseire alapozta. Erre a néhány „tényre” építették fel tervüket, hogy a Földet nyugatról megkerülve találják meg az utat a Maluku-szigetekre. Faleiro szintén nem volt ismeretlen Mánuel király előtt, hiszen korábban ő is kérvényekkel ostromolta az udvart: nevezzék ki „törvényszéki asztronómussá”, és a coimbrai egyetem csillagászati fakultásának a vezetését is meg akarta szerezni, de mindkét esetben elutasították.

Magellán, mivel kettejük közül csak neki volt bejárása az udvarba, folyamatosan ostromolta a királyt egy kihallgatásért, melyre végül többször lehetőséget is kapott. Mánuel király azonban elutasította Magellán tervét, miután saját földrajztudósai azt állították, a terv merő fantazmagórián alapszik, amire nem érdemes pénzt áldozni. Magellán nem tehetett mást, mint elfogadta ezt a királyi döntést, és utolsó, 1517 szeptemberi kihallgatásán megkérdezte, lehetséges lenne-e emelni valamit szerény zsoldján. Miután erre is nemleges választ kapott, utolsó kéréssel állt elő: engedje a király, hogy más országban keresse boldogulását. Mánuel erre engedélyt adott, így Magellán Spanyolországba távozott. Spanyolországban

Nem véletlen, hogy Magellán Spanyolországot választotta, hiszen Portugália mellett ez az ország volt korának másik tengeri hatalma. Spanyol útjára csak keleti szolgáját, Henrique-t vitte magával, Faleiro egyelőre Portugáliában maradt, de megegyeztek, hogy tervükről senkivel sem beszélnek. Magellán, miután elhagyta hazáját, a nevét is megváltoztatta, spanyol földön a Fernando de Magellanes nevet használta.

Sevillában telepedett le, ahova 1517. október 20-án érkezett, mivel egyrészt itt működött az India Tanács, másrészt mert régi ismerőse, Diego Barbosa ebben a városban élt, és szállást adott neki, és mert a városba várták az udvart, az új királlyal, I. Károllyal (a későbbi V. Károly német-római császárral) az élen. Barbosa jelentős és értékes támogatója lett Magellán tervének, mivel ő volt a királyi palota kormányzója és a Szent Jakab-lovagrend parancsnoka. Sevilla ezenkívül élénk kikötőváros volt a Guadalquivir partján, ideális helyszín tengeri utak szervezéséhez. Magellán pár nappal azután, hogy a városba érkezett, aláírt egy hivatalos dokumentumot, ami Kasztília alattvalójává tette, ezután nevét Hernando de Magallanesként írta.

Magellán Faleirónak tett ígérete ellenére kénytelen volt egy s másba beavatni Barbosát és fiát, Duartét, ha meg akarta szerezni a támogatásukat. A részletek elárulása nélkül feltárta hát tervének körvonalait. Duarte maga is katona volt, aki nemrég tért vissza az Indiákról, lelkesen hallgatta Magellán terveit, később útitársa is lett az expedícióban. De nem csak ő, hanem húga, Beatriz is szívesen látta a nála jóval idősebb Magellánt, és ő sem volt közömbös a lány iránt, hamarosan össze is házasodtak. Az India Tanács előtt

thumb|balra|VI. Adorján pápa, Magellán egyik támogatója még püspök korában