A 2019-es Dansk Melodi Grand Prix egy dán zenei verseny, melynek keretén belül a közönség és a zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Dániát a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban. A 2019-es Dansk Melodi Grand Prix volt a negyvenkilencedik dán nemzeti döntő.

Az élő műsorsorozatba ezúttal is tíz dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét egyfordulós volt; csak egy döntőt rendeznek, 2019. február 23-án, ahol a közönség és a szakmai zsűri döntött mindenről. A verseny során először idén Grönland is közvetítette a nemzeti döntőt, illetve az ottani nézők is szavazhattak. A verseny győztese Leonora lett, aki Love Is Forever () című dalával képviseli az országot Tel-Avivban.

Helyszín Immáron ötödjére rendezte Herning városa, valamint másodjára adott otthont a Jyske Bank Boxen a versenynek. Legutoljára 2017-ben rendezte ugyanez a helyszín a versenyt, amikor Anja Nissen nyert a Where I Am című dalával. Anja végül 20. helyen végzett Kijevben. 300px|link=bélyegkép|A verseny helyszíne, a Jyske Bank Boxen

A műsorvezetők A 2019-es műsor házigazdái Johannes Nymark és Kristian Gintberg voltak. Johannes már 2016-ban részt vett, mint versenyző a műsorban. Azonban nem egyedül, hanem csapatával, a Lighthouse X-el és dalukkal, melynek címe Soldiers of Love (magyarul: A szerelem harcosai) volt amellyel meg is nyerték a válogatót, így ők képviselték Dániát a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. A csapat végül utolsóelőtti (17.) helyen végzett az elődöntőben 34 ponttal. Johannes számára nem lesz kihívás vezetni a válogatót, hiszen 2017-ben és 2018-ban is ő vezette Annette Heick-el közösen. Johannes mellett Kristian-nak se lesz újdonság a műsor, hiszen tavaly a kicsik közt megrendezett Dansk Melodi Grand Prix-t vezette.

A résztvevők A DR 2019. január 31-én délután jelentette be az élő műsorba jutottak névsorát egy sajtótájékoztató során, melyet az ország fővárosában, Koppenhágában, A DR Koncerthuset-ben tartottak meg.

Előadó Dal Nyelv Szerző(k)HumørekspressenDronning af BarendánChristian Kroman, Søren Schou, Chang Il Kim, Peter LützenJasmin GabayKiss Like Thisangol, spanyolLise Cabble, Clara Sofie Fabricius, Fredrik SoneforsJulie & NinaLeague of Lightangol, grönlandiJulie Berthelsen, Nina Kreutzmann Jørgensen, Marcus Winther-John, Joachim ErsgaardLeelooThat VibeangolLaurell Barker, Ludvig Hilarius Brygmann, Maria MarcusLeonoraLove Is Foreverangol, dán, francia, németLise Cabble, Melanie Wehbe, Emil LeiMarie IsabellDancing with You in My HeartangolGreg C. Curtis, Miguel Garcia, Petrus Wessman, John BallardRasmus FaartoftHold My BreathangolMartin Skriver, Tim Schou, Thomas Agerholm, Sebastian Owens, Benjamin Rønn, Marcus ElkjerSigmundSay My NameangolChristoffer Stjerne, Abigail F. JonesSimone EmilieAnywhereangolJeanette Bonde, Fred Miller, Fredrik SoneforsTeit SamsøStep It UpangolChristoffer Stjerne, Lise Cabble, Nanna Larsen

Döntő A döntőt február 23-án rendezte a DR tíz előadó részvételével Herningben, a Jyske Bank Boxenben. A végeredményt a nézők és a szakmai zsűri szavazatai alakították ki. Első körben a három legtöbb szavazatot kapott előadót kihirdetik, majd nekik még egyszer elő kellett adniuk dalaikat. A dalok elhangzáza alatt újra nyitották a szavazást, majd az utolsó dal után lezárták és egyesével kihírdették százalékos formában, hogy ki hányadik helyen végzett.

#ElőadóDalHelyezés1Simone EmilieAnywhereKiesett2Jasmin GabayKiss Like ThisKiesett3Rasmus FaartoftHold My BreathKiesett4Marie IsabellDancing with You in My HeartKiesett5SigmundSay My NameTovábbjutott6HumørekspressenDronning af BarenKiesett7Julie & NinaLeague of LightTovábbjutott8Teit SamsøStep It UpKiesett9LeonoraLove is ForeverTovábbjutott10LeelooThat VibeKiesett

Szuperdöntő

#ElőadóDalZsűriNézőkÖsszesenHelyezés 1SigmundSay my name 14% 9% 23% 3. 2Julie & NinaLeague of Light 12% 23% 35% 2. 3LeonoraLove Is Forever 24% 18% 42% 1.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon Dániának 2019-ben is rész kell vennie az elődöntőben. 2019. január 28-án kisorsolták az elődöntők felosztását, a dán előadó a második elődöntő első felében fog fellépni.

Kapott pontok az elődöntőben

Jegyzetek

További információk http://www.dr.dk/event/melodigrandprix/

Kapcsolódó szócikkek Dansk Melodi Grand Prix Dánia az Eurovíziós Dalfesztiválokon 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál

Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Dánia a dalfesztiválokon