Konrad Heiden (München, 1901. augusztus 7. – New York, 1966. június 18.) német-amerikai újságíró és történész, aki 1936-ban elsőként készített Hitlerről monográfiát. Publikációiban elsősorban a nemzetiszocializmus ideológiájával, valamint annak vezetőjével, Adolf Hitler személyiségével foglalkozott.

Élete Iskolaévei 1901-ben született a zsidó származású Lina Deutschmann, valamint az SPD titkárának, Johannes Heidennek gyermekeként. 15 éves korára árvává vált, egy időre nevelőszülőkhöz került, majd 1919-ben Münchenbe költözött nagynénjéhez, ahol jog-és gazdaságtudományt kezdett tanulni.

Újságírói pálya 1923-tól Otto Groth segédszerkesztőjeként közreműködött a Frankfurter Zeitungnál, ahol a nemzetiszocializmus egyik legfiatalabb megfigyelőjévé és ellenzékévé nőtte ki magát.

1925-ben tanulmányait abbahagyva állandó újságírója lett a FZ-nek, majd 1929-től szerkesztőségi tagjává vált. A Német Demokratikus Párt (DDP) érdekeltségében álló lap krízisbe került; a párthívek csökkenése miatt a példányszámok eladása a felére csökkent. A német IG-Farben nagyvállalat támogatása révén sikerült megmenteni az újságot, a továbbiakban azonban befolyást gyakoroltak a lap politikai irányultságára. Heident kinevezték riporternek, politikai cikkeket nem írhatott. 1930-ban egyebek között a nem megfelelő fizetés miatt felmondott, ezután élete végéig szabadúszó újságíróként tevékenykedett.

Száműzetés 1933-ban, röviddel Hitler hatalomra jutását követően számos zsidó származású értelmiségivel együtt (mint például Ludwig Marcuse) a Saar-vidékre menekült.

1935-től a második világháború kezdetéig aztán Franciaországban élt.

1936-37-ben, Heiden 15 évi kutatómunkája után megjelent a kétkötetes Hitler életrajz egyidejűleg német, angol, francia kiadásban. Magyarra Kérő Pál fordította 1938-ban. A könyvek Hitler életrajzát a fiatal éveitől az első sikertelen sörpuccson át, a hatalom megszerzéséig, az első leszámolásig, Ernst Röhm félreállításáig taglalják.

1939-40-ben Franciaországban nemkívánatos külföldiként internálták. Miután a Wehrmacht váratlan lerohanta a francia területeket, szabadon engedték Heiden-t, aki az Egyesült Államokba szökött.

Utolsó évei 1950-ben amerikai állampolgárságot szerzett, élete utolsó éveit főként New Yorkban töltötte. 1951 és 1961 között Amerika és Németország között ingázott, műsorszerkesztőként dolgozott a stuttgarti, valamint a brémai rádióknál. Ebben az időszakban egyre erőteljesebben szenvedett a Parkinson-kór tünetei miatt, ami a munkájában is korlátozta. 1966 június 18-án halt meg.

Válogatott művei Geschichte des Nationalsozialismus. Die Karriere einer Idee. , 1932 Geburt des Dritten Reiches. Die Geschichte des Nationalsozialismus bis 1933., 1934 Hitler rast : Der 30. Juni : Ablauf, Vorgeschichte und Hintergründe., 1934 (Klaus Bredow álnéven) Sind die Nazis Sozialisten? 100 Dokumente aus 14 Monaten., 1934 (Klaus Bredow álnéven) Eine Nacht im November 1938. Ein zeitgenössischer Bericht., 2013 Der Fuehrer. Hitler’s Rise to Power. ( „The Fuehrer“ vagy „The Fuhrer“.), 1944

Magyarul

Hitler; ford. Kérő Pál; Prager, Bratislava-Pozsony, 1937 (Hitler, ford. Kérő Pál; Kelta Kft., Bp., 1989; Pallas Antikvárium, Bp. [Gyöngyös], 1999 )

Jegyzetek

Források Maser, Werner, "Heiden, Konrad" in: Neue Deutsche Biographie 8 (1969), S. 246 f. Heiden, Konrad. In: Lexikon deutsch-jüdischer Autoren. Band 10: Güde–Hein. Hrsg. vom Archiv Bibliographia Judaica. Saur, München 2002, , S. 297–304.

Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Müncheniek Kategória:Német újságírók Kategória:SPD-tagok Kategória:Német emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban