Kanyár Erika Mária (Gyulafirátót, 1949. augusztus 21. –) magyar nyelv és irodalom–könyvtár szakos középiskolai tanár, író, költő, gyorsíró világbajnok.

Újságírói álnevei: Kyra, KEM, E. K., K. E.

Élete és munkássága A Bakony lábánál elterülő Gyulafirátót községben született 1949-ben. Édesapja, Kanyár József munkásként kezdte pályafutását, majd tanulmányai elvégzése után banki főtisztviselő, édesanyja, Navratyil Klára háztartásbeli. Négyen voltak testvérek.

A gyulafirátóti Általános Iskolában 1963-ban végzett. Tanárai közül nagy hatást gyakorolt rá Dalányi József népművelő, író, Hadnagy László, a későbbi múzeumigazgató, valamint felesége Zelma, és Sebestyén Pál.

Miután édesapja felfedezte grafomániáját – beíratták a veszprémi Gyors- és Gépíró Iskolába, ahol két év múlva, 1965-ben kitűnő minősítéssel végzett, majd gimnáziumban levelező tagozaton érettségizett 1969-ben. Ezután jelentkezett a Gyors- és Gépírástanítókat Vizsgáztató Országos Bizottságnál gyors- és gépírástanítói oklevél megszerzése céljából, ahol öt helyett egy év alatt letette valamennyi vizsgáját.

Tanári munkája Frissen szerzett oklevelével – 21 évesen – gyors- és gépírást tanítóként kezdett dolgozni a veszprémi Közgazdasági Technikumban,Ma Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola. ahol egészen nyugdíjazásáig, 2007-ig tanított. 1971-ben a Veszprémben a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége frissen alakult helyi csoportjának titkára lett. Mivel fontosnak érezte a diploma megszerzését, felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol levelező tagozaton 1977-ben magyar-könyvtár szakon államvizsgázott, majd a 90-es évek végén diplomáját még két másikkal egészítette ki: állampolgári ismeretek és készségek szakkal, valamint pedagógus szakvizsgával.

Az egyetem elvégzése után egy ideig párhuzamosan tanított szakmai tárgyakat és magyar nyelv és irodalmat, majd rábízták a gyors- és gépírás, később a magyar nyelv és irodalom munkaközösség vezetését. Több területen – gyors- és gépírás, ügyvitel – szakértőnek, szakmai és érettségi elnöknek is kinevezték. Munkahelyén tanügyi tanácsosi címmel is elismerték tanítási eredményeit. Két tanítványa kapott Kazinczy-emlékérmet, egyik tanítványa gyors- és gépírásban többszörös országos, illetve magyar bajnok volt, a római világversenyen pedig két aranyérmet szerzett, gyorsírásból és protokollból. Az 1990-es években elkezdett szakmai tárgyakat oktatni a felnőttképzésben: levelezés, ügyvitel, titkárnőképzés.

A kétezres évek elején alapító tagja volt a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének. Felnőttképzési szakértői vizsgát tett, és ebben a minőségében részt vett a felnőttképzési intézmények akkreditációjában, ellenőrzésében. Államtitkári javaslatra néhány évig az oktatási tárcát képviselte a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságban, felnőttképzési szakértőként részt vett a szakgimnáziumi rendszer kidolgozásában.

Több évtizedes eredményes tanári tevékenységét, saját és tanítványaival elért kiemelkedő szakmai, pedagógiai eredményeit Veszprém városa többek között a legmagasabb pedagógiai kitüntetéssel – Ranolder-díjjal – ismerte el.

Szakmai eredményei A gyorsírást – szellemi sportként művelve – részt vett az országos, majd a világversenyeken. 1985-ben a helyi csoportok országos gyors- és gépírásversenyen kategóriagyőztes lett. 1985-ben Szófiában az INTERSTENO 36. kongresszusával párhuzamosan rendezett világbajnokságon gyakorló gyorsírás kategóriában az első helyen végzett, majd két évvel később Firenzében harmadik lett. 1993-ban a mestergyorsírás kategóriájában világbajnoki 8. helyezést ért el. Az 1995-ös világbajnokságon a bajnoki kategóriában a 4. helyen végzett. 2003-ban a római világbajnokságon az 5. helyet szerezte meg. 2004-ben a világranglista 5. helyén állt. Több mint 20 évig a világ legjobb gyorsírói között tartották számon. 1980–1990 között választmányi tag volt a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségében.

A rendszerváltás előtti években bekapcsolódott a gyorsírói praxisba, országos értekezletekre, kongresszusokra hívták gyorsírónak. Az 1980-as évek végétől a tanítással párhuzamosan parlamenti gyorsíróként vett részt a rendszerváltozás vitáinak megörökítésében, az új parlament 1989-es megalakulása után pedig az Országgyűlés gyorsírói munkáiban – ezzel egészítve ki szerény tanári fizetését.

Közösségi tevékenysége Fia tragikus halála után a közösségi tevékenységnek szentelte szabadidejét. Folyamatosan tagként, vezetőségi tagként, vezetőként részt vesz a különböző szakmai és civil szervezetek munkájában. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozatának alelnöke, a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub elnöke.

Családja Az 1970-es évek közepén férjhez ment. Férje Takács Bódis László, aki szintén magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Házasságukból két gyermek született: 1975-ben Attila és 1980-ban László. Házassága válással végződött 1992-ben. László fia 2007-ben balesetben elhunyt.

Tanulmányai Eötvös Loránd Tudományegyetem – BTK Magyar Irodalomtörténeti Tanszék – magyar-könyvtár szak (1977) Eötvös Loránd Tudományegyetem – BTK.Politikaelméleti Tanszék – állampolgári ismeretek és készségek szak (posztgraduális képzés – 1998) Eötvös Loránd Tudományegyetem – Pedagógiai és Pszichológiai Kar – pedagógiai szakvizsga (posztgraduális képzés – 1999)

Irodalmi tevékenysége AZ ÍRÁS AZ ÉLETÉBEN

Az írás mindig is meghatározó szerepet játszott életében: fiatal korában konkrét manuális tevékenységként, grafomániaként: folyóírásban rögzített versekként, dalokként; majd a gyorsírás tanításában és a gyorsírás – mint szellemi sport – művelésében. Húszéves korában naplót írt. A 80'-s évek elejétől tanári munkája mellett különböző publicisztikai műfajokban jelentek meg írásai. A rendszerváltozás idején neves politikai személyiségekkel készített interjúkat, az utóbbi évtizedben a Mária Rádió önkéntes riportereként hasznosította újságírói ismereteit. A 80'-s évek végétől novellái jelentek meg antológiákban, majd két prózai kötete, amely családjának legendáriumához kapcsolódik. Párhuzamosan verseket írt, amelyeket 2014 óta több verseskönyvben is közzétett.

Önálló kötetei Sváb golgota (dokumentumregény), Rím Könyvkiadó, Nyíregyháza – 1998. – 77 p. (Illusztrálta: Fülöp Lajos festőművész) Profán passió (életrajzi triptichon) „Perspektíva 49” Bt., Veszprém – 2008. – 130 p. (Kanyár József életrajza; Címlapkép: Veszeli Lajos festőművész) Smaragd énekek – válogatott versek (Költői arcélek sorozat – 21. ISSN 2063-3815) Rím Könyvkiadó, Budapest – 2013. – 64 p. (Illusztrálta: Ézsiás István grafikusművész) A vigasz lángjai (verseskötet) Művészetek Háza, Veszprém, Vár Ucca Műhely – 2014. 74 p. (A borító, a képanyag: Szelényi Károly – fotóművész) Jel az Univerzumban (haiku kötet) – Aposztróf Kiadó, Budapest, 2016. – 106 p. (Illusztráció: Kallai Sándor festőművész) Megszentelt pillanat (verseskötet) Holnap Magazin Kiadó, Székesfehérvár, 2019. 66 p. (Illusztráció: Jáger István grafikusművész) Gondolatkristályok; Hungarovox, Bp., 2021

Lektori, korrektori tevékenység Ifjúságunk sötét gyöngyszemei – K. Veszprémi Nők Kereka. Egyesület, Veszprém, 2007 Mi visszük át… – K. Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület, Veszprém, 2000 Királylányok, múzsák, hitvesek – K. Veszprémi Nők Kereka. Egyesület, Veszprém, 2004 Erős nők a sziklán – K. Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület, Veszprém, 2015 Pillerné Auer Katalin: Göröngyös utam a Bakonyalján (memoár) lektor – Ajánlás H. Peterdy Ilona: Az úton… (verseskötet) Ajánlás, Kanyár Erika Elmúlt idők tanárai (A Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub 40 éves története) K. Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub – 2014 – szerkesztő A Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub 45 éves története – 2019 – szerkesztő  H. Peterdy Ilona – Zigó Horváth Kornélia: Csengők meséi, Lektor: Kanyár Erika – Nyomdakész Kft., Veszprém, 2020

Egyéb szépírói megjelenések, fontosabb publicisztikák Közel száz – különféle műfajú – publicisztikai írás a megyei napilapokban, országos szakmai periodikákban (Köznevelés, Gyors- és Gépírók Lapja, új nevén Szó-Világ, Pedagógusok Lapja, Mester és tanítvány, Magyar Múzsa, Hevesi Napló stb.), és rendszeresen jelentek meg interjúi a Veszprémi Naplóban

Irodalmi lapokban

AGRIA VII. évf.  22. sz., 2013 tavasz – Kiss Benedek ’70;  59. p. – Kanyár Erika Mária : Hetvenkedésre – Kiss Benedek 70. születésnapja margójára

AGRIA VII. évf. 22. sz. 2013 tavasz 185. p.  In memoriam Cseh Károly – Kanyár Erika Mária: Újabb létlelet

AGRIA XIII. évf. 3. sz. 2019. ősz, ARTériák 244. p. – Kanyár Erika: Napok romjai; Időtorzó Kelet Felől VII. évf. 2000/1 – Kanyár Erika: Rekviem a vén diófáért 34. o. Kelet Felől XXI. évf. 2014. 8. – Kanyár Erika: Aphroditéhez VÁR UCCA 46. sz. 2014/4. szám Könyvről könyvre – Madár János: Három könyv VÁR UCCA – 41. sz. 2013/3. sz. Kanyár Erika Mária: Zarándokének Mester és Tanítvány – Könyvismertetés: Boros Edit: Hontalan idők sodrásában – 2004. november 4. szám, 191-192. p.

Mester és Tanítvány – Pedagógusok írták – Kanyár Erika: Rekviem a felkiáltójelért – 2005. április 6. szám,  138 p.

Mester és Tanítvány – Aktuális – Kanyár Erika: A köznevelés: nemzeti ügy – Konferencia Tapolcán – 2005. november – 8. szám., 150. p.

Mester és Tanítvány – Portrék – 2006. április – 10. szám. 118. pl. Kanyár Erika: Nemzeti mitológia filmkockákon (Koltay Gábor)

AGRIA, XIII. évf. 3. szám – 2019. ősz – Napok romjai; Időtorzó – 244. p. SÉD 22. (veszprémi kritikai lap) V. évfolyam, 2019. 5. szám 25-26. – Eljő az ének... (recenzió Buzás Huba új köteteiről)

Antológiákban Visszhang – K. – Független Alkotók Országos Szövetsége, Eger, 1996 Labdázó angyalok (Novellák) Alterra K., Bp., 1997 Itt járunk köztetek – 1997/1. – K. Hegyaljai Alkotók társulása, Szerencs, 1997 Amilyen A mi időnk – esszékötet – Kairosz K., Bp., 2007 Égtájak – K. Hegyaljai Alkotók Társulása, Szerencs, 2007 Határtalan – K. Hegyaljai Alkotók Társulása, Szerencs, 2014 Márai nyomdokán – A színésznő – Raszter K., Csongrád – 2014 Legszebb emlékeink kapcsos könyve – K. NYOSZ, Győr, (2014) Több mint HAT – K. Hegyaljai Alkotók Társulása, Szerencs, 2015 Arcok és énekek – Rím K., Bp.,  2010., 2011., 2012., 2013., 2014., 2015 Szó-kincs 2016 – Aposztróf K., Bp., 2016 Szép szavú szolgálat  – Veszprém Honismereti Egyesület K., Veszprém, 2017. Nyugdíjasok irodalmi antológiája Anya csak egy van; Szerelmünk megsárgult lapjai – NYOSZ K., Győr, 2017 Veszprémi Irka – Arany Elefánttyúk Társaság, Veszprém, 2018 Szó-kincs 2018 – Aposztróf K., Bp., 2018 Kis karácsony HAT Karácsony – K. Hegyaljai Alkotók Társulása, Szerencs, 2018 Csillagösvény – Holnap Magazin K., Székesfehérvár, 2018 Nyugdíjasok irodalmi antológiája 2018.– Az otthon zöld füvén; Családi körben – NYOSZ K., Győr, 2019) A múlt hangjai – Holnap Magazin K. Székesfehérvár, 2019 Kortárs körkép 1. – Holnap Magazin K., Székesfehérvár, 2019) Tündérkezek – Együtt könnyebb! – Holnap Magazin K., Székesfehérvár, 2019 A kandalló melege – Holnap Magazin K., Székesfehérvár, 2019

Irodalomszervező tevékenysége A '90-es évek közepétől: Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata

Művészete