Tóth Kálmán (Pápa, 1917. július 16. – Budapest, 2009. március 30.) református lelkész, teológiai doktor, a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanára 38 éven át.

Családja Apja Tóth Lajos, a Pápai Református Kollégium ének- és zenetanára, anyja Bíró Erzsébet. Felesége Kerecsényi Vilma okleveles tanítónő. Gyermekei: Tóth Kálmán részecskefizikus (1942 október – 2024 április), Tóth Lajos református lelkész, a Reformátusok Lapja főszerkesztője (1946 február – 2007 november), Tóth Éva hegedűművész (1952 június –). 14 testvére közül 6 érte meg a felnőttkort. Közülük ketten, Tóth Endre egyháztörténész és Tóth Lajos biofizikus, szintén tudományos pályát futottak be.

Élete Tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. 1927-től 1935-ig a pápai református gimnázium diákja volt. Ezután a Pápai Református Teológiai Akadémián kezdett tanulni. Az alapvizsga letétele után 1938 őszétől ösztöndíjasként az Utrechti Egyetem teológiai fakultásán folytatta illetve fejezte be tanulmányait. Utrechtben 2 évig tanult, elsősorban ószövetséggel kapcsolatos tudományos ismereteket szerezve. 1941-ben kapott lelkészi diplomát; az első lelkészképesítő vizsgát 1939-ben, a második lelkészképesítő vizsgát 1941-ben tette le.

1940. június 1-től szeptember 1-ig a pápai református egyházközségben, ezután pedig a dunántúli egyházkerület püspöki hivatalában teljesített segédlelkészi szolgálatot. 1942-től 1950-ig a zánkai, 1951-tőlA Tarr Kálmán „A bibliafordító szükségképpen bibliatudós...” – A bibliafordító dr. Tóth Kálmán professzor című előadásában (Confessio 2017/2) idézett önéletrajz szerint 1950. december 15-től volt Tóth Kálmán a nyárádi gyülekezet lelkésze. 1958-ig a nyárádi gyülekezet lelkésze volt. 1942-ben házasságot kötött Kerecsényi Vilma körmendi születésű okleveles tanítónővel. 1943-ban Pápán magántanári címet szerzett Sámuel próféta, az Isten embere című dolgozatával, majd 1944-ben a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Karán magna cum laude fokozattal teológiai doktorátust kapott. Zánkán és Nyárádon végzett lelkészi szolgálata mellett 1947-től 1951 őszéig óraadó tanárként a Pápai Református Teológiai Akadémián is tanított ószövetségi tantárgyakat. (1951 és 1998 között a teológiai akadémia nem működött.)

1958-tól 1995-ig a Budapesti Református Teológiai Akadémián (amely 1993-tól a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karaként működött) tanított az ószövetségi tanszéken. 1957-től a Magyar Bibliatanács Fordító Bizottságát is segítette munkájával, mint az Ószövetségi Szakbizottság tagja és 1972-től elnöke. Több éven át az akadémia dékáni illetve prodékáni tisztségét is betöltötteAz 1967–1969, 1980–1981, 1982–1984 években volt dékán., továbbá internátusi felügyelő tanár is volt. 1963-tólKarasszon István Tóth Kálmán exegetikai munkássága című előadása (Confessio 2017/2) szerint 1990-ig volt az ószövetségi szekció elnöke; a Veszprém megyei életrajzi lexikon szerint 1992-ig. a Doktorok Kollégiuma ószövetségi szekciójának elnöke volt. A dunántúli egyházkerületi közgyűlés tanintézeti képviselőjekéntEzt a tisztséget 1966-tól 1992-ig viselte. 1966-tól 1990-ig tagja volt a református egyház zsinatának. 1995-ben vonult nyugalombaA rendes tanári állásból 1992-ben nyugdíjba ment, de még három évig tanított óraadóként. 78 évesen. Ezt követően professor emeritus címet kapott. 2009-ben hunyt el 91 éves korában.

Művei

Jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Művei között nagy súllyal szerepelnek a teológiai hallgatók számára írt jegyzetek, köztük egy ószövetségi bevezetés, egy héber nyelvtan, egy ószövetségi bibliai teológia, valamint számos, csak kezdetlegesen sokszorosított formában ismert írásmagyarázati jegyzet. Cikkei, tanulmányai, könyvismertetései, igehirdetései jelentek meg a Theologiai Szemlében, a Református Egyház folyóiratban, a Reformátusok Lapjában, a Confessio folyóiratban, a Képes Kálvin Kalendáriumban és tudományos kötetekben. Több könyvet írt, melyeket a Kálvin Kiadó illetve a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki. A Jubileumi Kommentárhoz Mózes öt könyve, a Siralmak könyve, Jónás, Haggeus és Zakariás könyve magyarázatával és bevezető cikkekkel járult hozzá. Számos szócikket írt a Keresztyén Bibliai Lexikonba. Kiemelkedő szerepe volt az 1975-ben megjelent új magyar protestáns bibliafordítás ószövetségi részének elkészítésében és első revíziójábanA javított szöveg 1990-ben jelent meg.; ezért 1997-ben Károli Gáspár-díjjal is kitüntették. Közreműködött a javított új fordítású Biblia magyarázatokkal ellátott változatának (Biblia magyarázó jegyzetekkel, Kálvin Kiadó, 1996) és a deuterokanonikus bibliai könyvek új kiadásánakDeuterokanonikus bibliai könyvek : a Septuaginta alapján, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, (1998) elkészítésében is. A bibliafordítói munkához kapcsolódik témáját tekintve egyik fő műve, a Bibliafordítás – Bibliamagyarázás című könyv. Nyugdíjas éveiben Kálvin János kisprófétákhoz írt latin nyelvű kommentárjainak magyarra fordításával foglalkozott.

Főbb művei közül néhány: Sámuel próféta, az Isten embere, (teológiai magántanári dolgozat), Pápa, 1943 A próféták és a történelem, (doktori értekezés), Pápa, 1944 Ószövetségi bevezetés, Budapest, 1958 Biblica theologia I. rész, Budapest, 1959, II. rész, Budapest, 1960 Hermeneutika, Budapest, 1961 Bibliai földrajz, Budapest, 1961 Bibliai kortörténet, Budapest, 1964 Bibliai régiségtan, Budapest, 1965 Bibliai atlasz – kortörténeti bevezetéssel, (társszerző; az ószövetségi rész szerzője), Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1973 A régészet és a Biblia, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1978 [!1979] A héber nyelvtan elemi szabályai, Budapest, 1980 Emlékkönyv a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára, (társszerző, szerk.: Barcza József), Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1990 Teológiai írásmagyarázat – válogatott tanulmányok, (szerk.: Karasszon István), Budapest, 1992 Bibliafordítás – Bibliamagyarázás, Kálvin Kiadó, Budapest, 1994 Az Úrnak félelme: ez a bölcsesség, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998 Az Úr a Sionon lakik! Kálvin János magyarázata Jóel próféta könyvéhez, (fordítás), Kálvin Kiadó, Budapest, 1999 Az Urat keressétek, akkor élni fogtok! Kálvin János magyarázata Ámósz próféta könyvéhez, (fordítás), Kálvin Kiadó, Budapest, 2002 Az Úrtól jön a szabadulás! Kálvin János magyarázata Abdiás és Jónás próféta könyvéhez, (fordítás), Kálvin Kiadó, Budapest, 2002 Légy alázatos Isteneddel szemben! Kálvin János magyarázata Mikeás próféta könyvéhez, (fordítás), Kálvin Kiadó, Budapest, 2003

Díjai, elismerései

Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) a Holland Református Egyház (Nederlandse Hervormde Kerk) emlékérme (1992) a hollandiai Református Szövetség (Gereformeerde Bond) emlékérme (1992) a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Theologiai Intézet tiszteletbeli doktori címe (1995) Károli Gáspár-díj (1997) Pro Pannonia Reformata emlékérem (1997) Pro Universitate díj (Károli Gáspár Református Egyetem) (2005)

Források

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának története 1855–2005. Szerk.: Ladányi Sándor. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest, 2005, , 232–233. o.

Veszprém megyei életrajzi lexikon. EKMK, Veszprém Veszprém megyei kortárs életrajzi lexikon. Főszerkesztő: Varga Béla. Veszprém, 2001. JMVK, Pápa Szószék és katedra: Tanulmányok Dr. Tóth Kálmán professzor tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Szerk.: Dr. Tóth Károly, Dr. Szűcs Ferenc. Budapesti Református Theologiai Akadémia, Budapest, 1987, . Curriculum vitae 7. o., Bibliográfia 9-12. o. Reformátusok Lapja 53. évf. 14. szám (2009. április 5.) 11. o. Híradás Tóth Kálmán haláláról a pontos dátummal (március 30.) Karasszon István: Búcsúzik egy nemzedék – Tóth Kálmán 1917-2009 a Károli Gáspár Református Egyetem Pro Universitate díjasainak / professor emeritusainak felsorolása a Budapesti Református Teológiai Akadémia dékánjainak listája KRE HTK Pótor Imre: Dr. Tóth Endre, az egyházépítő professzor : Különös tekintettel dunántúli szolgálataira. Teológiai disszertáció, Vásárosnamény, 1996, 2. fejezet. MEK-OSZK Művelődési Közlöny 41. évf. 24/I. szám (1997-08-28) 3079. o. Közlemény az 1997. évi Károli Gáspár-díj adományozásáról Biblia magyarázó jegyzetekkel, Kálvin Kiadó, Budapest, 2004, . Előszó 5-7. o. Deuterokanonikus bibliai könyvek : a Septuaginta alapján, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, . Ajánlás 5. o. Pecsuk Ottó: Ötvenéves az Új fordítású Biblia, 2025, bibliatarsulat.hu

Jegyzetek

További információk

a Tóth Kálmán születésének 100. évfordulója alkalmából a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán rendezett szimpóziumon elhangzott előadások Confessio 2017/2 https://archivum.dtre.hu/hir/mutat/18207/ Az Ószövetségi Tanszék, Karasszon István, 2026, KRE HTK

Kapcsolódó szócikkek

Kállay Kálmán Pap László Pákozdy László Márton Karasszon Dezső Karasszon István Zsengellér József

Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar teológusok Kategória:1917-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Pápaiak Kategória:Budapestiek Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Budapesti Református Teológiai Akadémia oktatói Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Károli Gáspár-díjasok