Szontagh (Ernő) Pál (Salgótarján, 1899. március 19. – Budapest, 1986. július 17.) építészmérnök.

Fiatalkora Salgótarjáni evangélikus családban született. Az I. világháborúban az olasz fronton fogságba esett, 1919 novemberében jutott haza egy betegszállítmánnyal.

Tanulmányai 1920 és 1925 között a BME Építészmérnöki karán tanult. Édesapja 1921-ben meghalt, ezért az egyetem mellett szinte folyamatosan dolgoznia kellett. Ennek köszönhetően 1925-ben nem tudta letenni a diplomavizsgáját, így végleges építészmérnöki oklevelét csak 1935 májusában szerezte meg.

Munkái Kismarty-Lechner Jenő tanítványa, majd hét éven keresztül irodájának vezetője, a budapesti Rezső téri templom építésénél munkatársa. A debreceni hősök emlék-mauzóleumát is együtt tervezték. Lakóépületeket is tervezett, például egy ikerházat a Breznói úton nagybányai lakótelepet és Debrecenben a volt OTI bérházát (Schmitterer Jenővel).

Templomok Főműve az 1936-ban elkészül salgótarjáni acélgyári templom, ami a magyar vidéki art deco építészet egyik kiemelkedő alkotása. Mellette Szontagh tervezte a borsodnádasdi-lemezgyári telep evangélikus templomát (1934) is.

Egyes források (részben) neki tulajdonítják a Solymári evangélikus templomot, az Alberfalvai templomot és a Remetekertvárosi templomot is. Utóbbi kettőt Kisrmarty-Lechner tervezte, így feltételezhető, hogy Szontagh részt vett a munkálatokban.

Jegyzetek

Források Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet, Publio, 2016., 233. oldal

Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Salgótarjániak Kategória:Magyar építészek