Dévényi István (Sátoraljaújhely, 1973. április 20.-) magyar újságíró, műsorvezető.

Életpályája

Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Szülőhelyén kezdte újságírói pályáját, majd riportere volt az Új Magyarország című lapnak, majd a Flaszter című kísérleti utcalap főszerkesztőjeként dolgozott. Ezután a Magyar Nemzet, 2011 februárjától az MTI, majd a Heti Válasz munkatársa volt, ahol médiakritikai rovattal jelentkezett. A Válasz.hu felelős szerkesztője, szerző. A Hír TV műsorvezetőjeként hetente volt látható annak a Szabadfogás című beszélgetős műsornak a házigazdájaként, amely később Kötöttfogás címmel a YouTube-ra költözött. Jelenleg a Magyar Hang munkatársa, ahol rendszeresen jelennek meg publicisztikái és vezeti a Flaszter néven futó újságírókkal folytatott beszélgetős podcast adást. 2023-ban az ATV ÖT című vitaműsorának műsorvezetője volt. 2025-től a MÚOSZ elnökségének tagja.

Könyvei Hádujudú (regény) - Cser Könyvkiadó (2019) Egy vérből valók (regény) - Cser Könyvkiadó (2022)

Jegyzetek

Források

György Zsombor: „A normalitásért most épp küzdeni kell” Magyar Nemzet, 2017. augusztus 25.

Ki kicsoda? Dévényi István Médiapiac

További információk

Kategória:A Magyar Távirati Iroda vezetői, újságírói Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Sátoraljaújhelyiek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Nemzet (1938–2018) vezetői, újságírói