Maika Monroe Buckley (született Dillon Monroe Buckley) (Santa Barbara, Kalifornia, 1993. május 29. –) amerikai színésznő és professzionális kiteboardozó.
2012-ben debütált a Mindenáron című filmdrámában, majd egy évvel később a Nyárutó (2013) című drámában szerepelt. Ezután feltűnt a Valami követ (2014), Az 5. hullám (2016), és A függetlenség napja – Feltámadás (2016) című filmekben.
Fiatalkora 1993-ban született Santa Barbarában Dillon Monroe Buckley néven, édesanyja, Dixie jeltolmács, édesapja, Jack Buckley pedig építőmunkás. Később keresztnevét hivatalosan is Maika-ra változtatta, mivel a legtöbben korábban is így hívták.
17 éves korában a Dominikai Köztársaságba költözött, Cabarete városába, hogy itt folytassa a kiteboardozást. A gimnázium utolsó évét online végezte el.
Pályafutása 2012 áprilisában leszerződött a Nyárutó című romantikus dráma egyik szerepére, melyben egy szerelmes farmerlányt alakít. 2013-ban a The Guest című pszichothriller egyik fontosabb szereplője lett, 2014-ben a Valami követ című horrorfilmben kapta meg a főszerepet. 2016-ban két nagyszabású filmben is látható volt: Az 5. hullám és A függetlenség napja – Feltámadás – utóbbiban Patricia Whitmore-t, a volt amerikai elnök lányát játszotta.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2012 Mindenáron At Any Price Cadence Farrow 2013 Lopom a sztárom The Bling Ring lány a tengerparton Nyárutó Labor Day Mandy Chambers 2014 The Guest Anna Peterson Valami követ It Follows Jaimie "Jay" Height Andrusko Marcella 2015 Echoes of War Abigail Riley Burned (rövidfilm) Lila 2016 Az 5. hullám The 5th Wave Ringer A függetlenség napja – Feltámadás Independence Day: Resurgence Patricia Whitmore Andrusko Marcella 2017 Forró nyári éjszakák Hot Summer Nights McKayla Strawberry Staub Viktória The Scent of Rain and Lightning Jody Linder Bokeh Jenai Mélytorok: A Watergate-sztori Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House Joan Felt Czető Zsanett Nem vagyok itt I'm Not Here Karen Andrusko Marcella Otthonom Palos Verdes The Tribes of Palos Verdes Medina Mason Pekár Adrienn 2018 After Everything Mia Tau Tau Julia Ördögi csapda Greta Erica Penn 2019 Honey Boy Honey Boy Sandra Gazfickók Villains Jules Pekár Adrienn How To Be Alone (rövidfilm) Lucy 2020 Philadelphia hangjai Brothers by Blood Grace Flashback Cindy Williams 2022 Valaki figyel Watcher Julia Staub Viktória Túlvilági megszállottság Significant Other Ruth Miller 2023 God Is a Bullet Case Hardin 2024 Longlegs – A rém Longlegs Lee Harker Pekár Adrienn 2025 In Cold Light Ava Bly 100 Nights of Hero Cherry A kéz, amely a bölcsőt ringatja The Hand That Rocks the Cradle Polly Murphy / Rebecca Bogdányi Titanillafilm végén elhangzó stáblista alapján 2026 Reminders of Him – Emlékek róla Reminders of Him Kenna Rowan Varga Fekete Kinga Victorian Psycho Winifred Notty
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2009 Az utolsó órában Eleventh Hour Maya Wynne 1 epizód 2013 Flying Monkeys Joan tévéfilm 2020 The Stranger Clare főszereplő (13 epizód) JJ Villard's Fairy Tales Hófehérke (hangja) 1 epizód
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai sportolók Kategória:Santa Barbara-iak