Pólya Zsombor (Budapest, 1989. január 4.) képzőművész.

Pályafutása

Többgenerációs művészcsaládból származik, édesanyja Szeitz Tünde iparművész, édesapja Pólya Zoltán fotóművész, apai nagyapja Pólya József festőművész. Középiskolai tanulmányait az ELTE Gyakorló és Általános Iskolában végezte 2004-2008 között. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia művész szakán folytatta 2010 és 2016 között, itt szerezte meg diplomáját. Műalkotásait elsősorban a konceptualizmus iránya jellemzi, azonban alkotásaiban hangsúlyosan jelenik meg a saját létezésével kapcsolatos kérdések kavalkádja is. Jelenleg Budapesten él és alkot.

Önálló kiállításai +ÉvKiállítás címeHelyszínVáros2019A rajzkészség gyakorlásaMűtőBudapest2019Még meg sem száradt. Kimért képekISBN könyv+galériaBudapest2019Ha nem csinálok semmit, akkor nem állítanak ki. – Nincs új a Nap alatt.PINCE Budapest2018Koncepció tágításLégó GalériaBudapest2018KépsorFiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Galériája Budapest2018Art Marketing– pop-up kiállítás Art Market – Johannesburg Art Gallery standjánBudapest2017MűleírásHybridArt SpaceBudapest2016BúcsúZseb CafeBudapest2016Folyamatban / In ProgressPlatán GalériaBudapest2016Kilencedik napon"Csempe Galéria"Drégelypalánk2016Egy kiállítás nézőiFKSE – Projekt GalériaBudapest2016TértelenítésArtBázisBudapest2015Mi műtárgy?Labor GalériaBudapest2015LenyomatFuga – Budapesti Építészeti KözpontBudapest2013Festési gyakorlatokMácsai István GalériaBudapest2013Festési gyakorlatokBudapest Jazz ClubBudapest

Válogatott csoportos kiállítások +ÉvKiállítás címeHelyszínVáros2019Derkó ’19 Pécs – Derkovits Ösztöndíj beszámoló kiállításZsolnay Negyed, m21 GalériaPécs2019Mindenki vegyen elő egy lapot!TelepBudapest 2019Setup MaMű GalériaBudapest2019FUGA 10 év ǀ Aukciós kiállítás a ház minden termébenFuga – Budapesti Építészeti KözpontBudapest2019FISE Art Craft Design 2019Szófiai Magyar Kulturális Intézet Szófia2019Collector's ChoiceHotDock project spacePozsony2019Derkó 2019 – Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállításaMűcsarnokBudapest2019D-terv – Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállításaICA-D – Kortárs Művészeti IntézetDunaújváros2018Mentőmellény – Derkovits Ösztöndíj beszámoló kiállításZsolnay Negyed – m21 GalériaPécs2018We don't play guitarsK.A.S GalériaBudapest2018Ezek a legszebb éveink? – pályakezdő perspektívákMODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen2018Stúdió '18 – szalon / a jövőt végképp eltörölniMagyar Képzőművészeti Egyetem – Barcsay teremBudapest2018Project833 pop-up kiállításaLabor GalériaBudapest2018Working title 2MAGMA Kortárs Művészeti KiállítótérSepsiszentgyörgy2018A nagy szenvedélyElső Magyar Látványtár KiállítóházaTapolca-Diszel2018BodiesFiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület GalériájaBudapest2018Derkó 2018 – Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállításaMűcsarnokBudapest2017YG Art Fair – Godot Pop-UP Kiállítás VásárZsilip Budapest2017Art Market Budapest – Magyar Fotóművészek SzövetségeArt Market – MillenárisBudapest 2017Photo/book 3.0Petőfi Irodalmi MúzeumBudapest2016Nem csak az a művészet, ami drága! Godot Pop-UP Kiállítás VásárKlauzál téri VásárcsarnokBudapest 2016Művészet, Kézművesség, Design – a FISE kiállítása Szombathelyi KéptárSzombathely2016Megfoghatatlan – 20. Esztergomi Fotográfiai Biennále pályázatának budapesti kiállításaB32 Galéria Budapest2016Curated Tables at C/O Berlin Book Days – Puklus Péter installációjaMuseum für Fotografie / Helmut Newton Foundation Berlin201620. Esztergomi Fotográfiai BiennáléMagyar Nemzeti Múzeum Vármúzeum – Rondella GalériaEsztergom2016Barlang/Grotta IV., Történet nélkülKuny Domokos Múzeum VármúzeumaTata2016Diplomédia – Intermédia tanszék diploma kiállításaMagyar Képzőművészeti Egyetem – Barcsay terem Budapest 2016És létrejött a kémia – FotóFalu 2015 Kiállítás Vol. II.ArtBázisBudapest2016In-spirál matricakiállításKarton GalériaBudapest 2015másKÉPpTAT Galéria – Kortárs Művészeti Galéria Budapest2015Popzene Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület /Projekt Galéria/Budapest2015Fresh FIShEs 7.2 Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület GalériájaBudapest 2014Foto(an)archív Labor GalériaBudapest 2014Nem túl távoli jelenFiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület GalériájaBudapest2014Képszonettek – Hommage á Bálint Endre (1914-1989)Fuga – Budapesti Építészeti KözpontBudapest2013Budapest Art Expo Friss VI. – Fiatal képzőművészek nemzetközi biennáléjaMűvészet Malom Szentendre2012Két lap – Egy hónap – KétségOSA Archivum/Centrális GalériaBudapest2012 Mona Lisa mosolya II.MODEM Modern és Kortárs Művészeti KözpontDebrecen2012 VerziókLakáskiállítás – Németh Hajnal workshop keretébenBudapest2012Éhes szajha morog II.Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Galériája Budapest2011Üzenet Marshall McLuhannakLabor GalériaBudapest

Díjak +ÉvDíj megnevezéseDíj típusa/Helyezés201620. Esztergomi Fotográfiai BiennáléMagyar Fotóművészek Szövetsége díja2015OMDK – Országos Művészeti Diákköri Konferencia – Fotográfia II.II. helyezés2013OMDK – Országos Művészeti Diákköri Konferencia – Festészet III.II. helyezés

Ösztöndíjak +ÉvÖsztöndíj2019Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj2018Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj2011Reinhold és Carmen Würth alapítvány ösztöndíja

Tagság +ÉvTagság2018FFS – Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója2016MFSZ – Magyar Fotóművészek Szövetsége2014FISE – Fiatal Iparművészek Stúdíója Egyesület2012MAOE – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete2011FKSE – Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

Gyűjtemény

Magyar Nemzeti Múzeum – Budapest ICA-D – Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros OSA Archivum/Centrális Galéria- Budapest Magyar Fotográfiai Múzeum – Kecskemét Pados Gábor magángyűjtemény "Csempe Galéria" – Drégelypalánk Művelődési Ház Magyar Elektrográfiai Társaság Csongrádi Művésztelep – Csongrád Munkái, említések

2019 Prae.hu – Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont – Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról – Ács Bálint 2019 Új Művészet Online – A gyakorlás hasznáról – Pólya Zsombor kiállítása – Cséka György 2019 Új Művészet Online – A rongálás esztétikája – Interjú Pólya Zsomborral – Sirbik Attila 2019 Punkt.hu – Fekvőművészet – Cséka György 2019 Katalógus – Ezek a legszebb éveink? – A gyenge elbukik – Don Tamás 2019 Fotóművészet LXII. évfolyam 2019 1.szám – Audiovizuális stimulus – egy város szerkezete – Telek-Nay Ágnes 2019 Artmagazin online – Collector's Choice – megnyitóbeszéd – Sajnos Gergely helyszínelő 2019 1971 Párhuzamos különidők – Elképzelés, Elképzelések, különidők – Beke László 2019 Artportal – Egy új város jelene, jövője és múltja. D-terv, Dunaújváros – Barkóczi Flóra 2019 Új Művészet – 2019_3 szám – Nem egyszerű képletek-Derkó 2019 – Sinkó István 2018 prae.hu – Az Ő bajuk – Nekem mi közöm hozzá? – Ezek a legszebb éveink? – Pályakezdő perspektívák – Ács Bálint 2018 Balkon – 2018_12 szám – Így kezdjük el? – Márkus Eszter 2018 Balkon – 2018_12 szám – 3 az 1-ben-Több vagy kevesebb – Márkus Eszter 2018 Stúdió 60-Gallery By Night – Képsor – Pólya Zsombor 2018 Új Művészet – november 2018_10 szám – Fiatal vagyok és fáradt-Ezek a legszebb éveink? Pályakezdő perspektívák – Vass Norbert t 2018 Apokrif Irodalmi folyóirat – 2018 tél XI. évfolyam 4. szám – Soha rosszabbat-Az Ezek a legszebb éveink? ciímű, induló képzőművészeket bemutató tárlatról – Veress Dani (kép: hátsó boriító) 2018 We don't play guitars – Zine – Nagy Dániel 2017 Balkon – 2017_4 szám – Inside express 2016 Hellodesign Talent Award – Media Design Nominee 2016 Kortárs Online – Idő, mérték – In progress // Folyamatban – Pólya Zsombor a Platán Galériában – Fazekas Ildikó 2016 Katalógus – 20. Esztergomi Fotográfiai Biennálé pályázata, Megfoghatatlan – Kiadó: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. 2016 Fotonlog – Helység kilátással – Baráth Gábor 2016 Katalógus – Barlang/Grotta IV., Történet nélkül – Kiadó: Kuny Domokos Múzeum 2016 FISE blog – munkaPAD 2 2015 Új Művészet online – Camera non obscura – Deák Csillag 2014 Balkon – 2014_3 szám – Inside express 2014 Katalógus – MEGA-PIXEL 2014, 3. Digitális Alkotások Nemzetközi Tárlata – Kiadó: Magyar Elektrográfiai Társaság 2013 Balkon – 2013_5 szám – Az idei hó/ IM 2.0, vagy a kooperáció formái – Peternák Miklós 2012 Új Művészet – XXIII. évfolyam 11. szám – Az Art Moments képzőművészeti programról – Sárvári Zita 2012 Katalógus – Kisméretű Elektrográfiai Alkotások Nemzetközi Kiállításai – Kiadó: Magyar Elektrográfiai Társaság 2012 Kézikönyv A képzelet világa, rajz és vizuális kultúra 10. Évfolyam tankönyvhöz – Horváth Katalin-Imrehné Sebestyén Margit – Apáczai Kiadó

Jegyzetek

Források http://zsomborpolya.com/ http://studio.c3.hu/tag/Polya+Zsombor/ https://www.fotomuveszek.hu/tagok/polya-zsombor https://www.ffs.hu/tagok/polya-zsombor

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar képzőművészek