A Fejlődő országok lexikona (közkeletű rövidítése FOL) 1973-ban jelent meg Budapesten az Akadémiai Kiadó gondozásában. Szerkesztőinek, szerzőinek célja szerint az 1327 oldalas lexikon műfajához képest részletes tájékoztatást ad Afrika, Ázsia, Latin-Amerika korabeli fejlődő országainak történelméről, politikai, gazdasági és kulturális életéről a gyarmatosítás előtt, alatt és után. A kötetben szerepelnek ezeknek az országoknak, területeknek a kiemelkedő személyiségei, politikai mozgalmai, szervezetei.
Szerkesztői, szerzői A lexikon főszerkesztője Kende István volt, rajta kívül a szerkesztő bizottság tagjai Bácskai Tamás, Chrudinák Alajos, Kádár Béla, Kubik István, Simai Mihály. A mintegy száz cikkszerző között általában a kor neves szakértői szerepelnek, de lehetőséget kapott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakának néhány végzős hallgatója is.
Szerzőinek listája A szerkesztőkön kívül, akik maguk is írtak szócikkeket, a következő szerzők vettek részt a lexikon megalkotásában:
Ács Tibor Babirák Ilona Balázs Béláné Balogh István Bányász Rezső Barabás János Bathó Endre Báti László Béla Imre Bende József Benedeczki János Bíró Klára Blahó Endre Bokorné Szegő Hanna Bögös László Brüll Mária Burró Erzsébet Cukor György Demény János Dobozi István Farkas Péter Farkas Péterné Felvinczy Tamás Fenyő Béla Forgács Marcell Fort Péter Garam Katalin Gecse AttilaGulyás András Gyomai György Herczegh Géza Inotai András Ivánka Anikó Jánosi György Kalász Lajos Karcsai Károly Kemenes Egon Kepes Imre Kerekes György Koltay Jenő Koppányi Vilmos Kőszegi Lászlóné Krizsán László Lajos Gézáné Láng Péter Lénárt Levente Lévai Sándor Lipovecz Iván Makai György Mándi Péter Mányik Pál Marton Imre Molnár Sándor Nagy György Nyerges JánosÓnody György Orosz Árpád Palánkai Tibor Palotás Rezső Páricsy Pál Patkó Imre Pécsi Jánosné Pőcs Ervin Preisz István Rigó Tibor Rockenbauer Pál Salgó László Sándor Lavínia Sömjén Tamás Surányi Sándor Sütő Gábor Szentes Tamás Szil Péter Szilágyi Zoltán Szita János Szurovi Géza Varga-Perke József Várnai Iván Vas-Zoltán Péter Verő Ubul Vida László Wittmann Tibor Zalai István
A lexikon tárgya A lexikon tárgyának meghatározásához természetesen meg kellett határozni a fejlődő országok fogalmát, ami tulajdonképpen egy eufemizmus volt akkoriban és azóta is, hiszen ezekre az országokra sokkal jobban illett a gazdaságilag elmaradott országok vagy a harmadik világ országai kifejezés. Ezért a lexikon ezt a fogalmat a saját céljai számára a következőképen határozta meg: a korábban vagy egyidejűleg gyarmati sorban lévő államok; A függetlenség elnyerése után is a gazdasági és társadalmi elmaradottság körülményei között létező országok; kivéve a kor államszocialista, a szocialista világrendszerhez tartozó országait. Földrajzilag Latin-Amerika (Kuba kivételével), Afrika egésze, valamint Ázsia és Óceánia (az ottani fejlett tőkés országok valamint a szocialista országok kivételével) tartozik a lexikon tárgyához.
Szakterületét illetően a lexikon politikai-társadalmi jellegű, nem terjed ki a szóban forgó országok földrajzára, néprajzára, irodalmára, művészetére. Ellenben viszonylag nagy részletességgel, inkább enciklopédikus, mint lexikon-jelleggel tárgyal a témához tartozó fogalmakat, mint a belső gyarmatosítás, félgyarmat, államkapitalizmus, nem kapitalista út, pánafrikanizmus. A címszavak körébe bevonja a fejlődő országok gazdasági életében fontos szerepet játszó terményeket és nyersanyagokat, a politikai életükben fontos sajtótermékeket, összefoglalóan ismerteti az egyes nagyhatalmak gyarmatosító tevékenységét, és szerepeltet olyan fogalmakat is, amelyek csak egy-egy országgal kapcsolatban fontosak (asimilado, askenazi, pária, várna).
A lexikon nagy gondot fordít az egyes szervezetek, intézmények idegen hivatalos elnevezéseinek, rövidítéseinek közlésére, a megfelelő magyar fordítás, átírás rögzítésére.
A lexikon adatai 1973. január elsejével zárulnak, de néhány kivételes esetben későbbi változásokat is figyelembe vettek, egészen az év szeptemberéig.
Jegyzetek
Források
Kategória:Országok Kategória:Legkevésbé fejlett országok Kategória:Magyar lexikonok