A 2019-es budapesti önkormányzati előválasztás önkéntes szerveződés volt a 2019-es budapesti önkormányzati választás ellenzéki főpolgármester-jelöltjei között. A részt vevő főpolgármester-jelöltek vállalták, hogy nem indulnak egymás ellen, és közülük az előválasztás szabályai szerint választják ki a Fidesz–KDNP jelöltje, Tarlós István kihívóját. A szavazás nyertese Karácsony Gergely lett.

Az előválasztásnak nincs törvényi szabályozása, és a részvétel nem feltétele annak, hogy valaki az önkormányzati választáson szavazhasson valamelyik főpolgármester-jelöltre. Az előválasztás egy nem hivatalos 0. forduló az egyfordulós önkormányzati választáshoz, kizárólag a budapesti főpolgármesteri jelöltállítást befolyásolja.

Első forduló A főpolgármesteri előválasztás első fordulóját az aHang kampányplatform szervezte. A szavazóknak az előválasztás első fordulóján való részvételhez 2018. december 27–29. vagy 2019. január 9. – január 23. között személyesen kellett megjelenni valamelyik helyszínen személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával, és az aláírással igazolni, hogy elfogadja az előválasztás feltételeit. Az ott kapott kóddal lehetett szavazni, amikor a jelöltjelentkezés ideje lejárt.

Az előválasztás első fordulóját 2019. január 28. és február 3. 12 óra között tartották. A szavazáshoz már nem feltétlenül volt szükséges a személyes megjelenés: a kapott kóddal online is lehetett szavazni. A szavazatszámlálást 2019. február 3-án 15–20 óra között tartották.

Jelöltek 2019. január 11-ig lehetett jelentkezni főpolgármester-jelöltnek. A jelöltté válás feltétele 2000 budapesti lakó támogató aláírásának bemutatása volt január 23-ig.

Jelöltek: Horváth Csaba (Magyar Szocialista Párt) Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért)

Eredmények Az első fordulót Karácsony Gergely nyerte, aki a 34 133 érvényes szavazatból 27 598-at (80,9%) kapott.

Második forduló Kétezer budapesti lakó támogató aláírását kellett összegyűjtenie annak, aki indulni akart az előválasztás második fordulójában, amit június 20–26. között rendeztek meg. Szavazásra online (előzetes regisztráció mellett), illetve a szervező Civil Választási Bizottság (CVB) által Budapest 15 pontján elhelyezett szavazósátorban volt lehetőség. A CVB elnöke Magyar György ügyvéd volt.Magyar György a Civil Választási Bizottság elnöke – Magyarugyved.blog.hu, 2019. május 23.

bélyegkép|jobbra|250px|Előválasztási sátor a Móricz Zsigmond körtéren

Jelöltek Karácsony Gergely (Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért, Magyar Szolidaritás Mozgalom) Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával)Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje – Magyar Hang, 2019. június 6. Kerpel-Fronius Gábor (Momentum Mozgalom)Hivatalos: Kerpel-Fronius Gábor a Momentum jelöltje az előválasztáson – Magyar Hang, 2019. június 3.

További jelölt-jelöltek Eredetileg Puzsér Róbert kritikus, publicista is indult volna „Sétáló Budapest”A program – Sétáló Budapest.hu elnevezésű koncepciójával – amely programjának alapja – a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) és a Lehet Más a Politika (LMP) támogatásával, 2019 tavaszán megkezdte a kampányát, Puzsér Róbert bejelentkezett a főpolgármesteri posztra – Index.hu, 2018. október 10. ám a 2019-es európai parlamenti választás után – ahol a Jobbik és az LMP rosszul szerepelt – úgy döntött, nem vesz részt a második fordulóban,Puzsér Róbert nem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson – 444.hu, 2019. június 3. az őt támogató pártok pedig kihátráltak mögüle.Az LMP felmondja a Puzsér Róberttel kötött szerződését – 444.hu, 2019. június 3.

Schmuck Andor visszalépett a megmérettetéstől.Ennyi volt: Schmuck Andor nem áll a startvonalra – Infostart.hu, 2019. június 17.

Bede Zsolt,Rendkívüli: A Vadhajtások támogatásával Bede Zsolt is indul a főpolgármesteri jelölésért – Vadhajtások.hu, 2019. június 8. a Vadhajtások.hu Fidesz-közeli szélsőjobboldali portál munkatársa és Cs. Kádár Péter, a FIKSZ Rádió alapító főszerkesztője is bejelentette indulási szándékát, de végül nem gyűjtöttek össze elegendő aláírást.Trolltámadás? - Megszólal Bede, Schmuck és Cs. Kádár – Atv.hu, 2019. június 11.

Kampány A jelöltek három közös vitát tartottak: június 14-én Gulyás Márton „Partizán” című videóblogja szervezésében a Vasas Szakszervezet székházábanElőválasztás, főpolgármester jelöltek vitája. Partizán-videóblog, 2019 – YouTube-videó június 19-én az aHang által megrendezve az ÁtriumbanKálmán Olga, Karácsony és Kerpel-Fronius második összecsapása - Élőben az Indexen – Index.hu, 2019. június 19. június 23-án az ATV-ben.Nagy tervek, kevés konkrétum: vitáztak az előválasztás főpolgármester-jelöltjei – 24.hu, 2019. június 23.Előválasztási vita 2019 - Összecsapott Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor. ATV, 2019. június 23. – YouTube-videó

Facebook-os hirdetésekre Kálmán Olga csapata költötte a legtöbbet. Kálmán Olga vetélytársainál jóval többet költött hirdetésre – 24.hu, 2019. június 26.

Eredmények

A szavazatok megoszlása:

Jelölt Szavazatok száma aránya (%) Karácsony Gergely 33 355 48,9 Kálmán Olga 25 093 36,8 Kerpel-Fronius Gábor 9 792 14,3 Összesen 68 240 100

Értékelése A Republikon Intézet 2020-as tanulmányában kifejtette, hogy az önkormányzati választáson egyes ellenzéki sikerek oka az ellenzék egységes indulásának illetve a támogatók mozgósításának volt köszönhető, és szerintük mindkettő feltétel megteremtésében érdemi szerepe volt a főpolgármesteri előválasztás két fordulójának. Úgy értékelték, hogy a korábbi aggodalmakat (miszerint a kormány befolyásolhatja az eredményt, hogy túlzott anyagi terhet ró az ellenzéki pártokra és felesleges vitákat szít közöttük) a választások tapasztalatai megcáfolták. Emellett kiemelték, hogy az előválasztások idején az ellenzék heteken át tematizálni tudta a közvéleményt, és a jelöltek a rivalizálás helyett pozitív üzeneteket tudtak a potenciális választóikhoz eljuttatni, és eközben az ellenzéki pártok társadalmi beágyazottsága is növekedett.

Török Gábor politológus szerint az előválasztás második fordulójának Karácsony Gergely számára volt a legnagyobb tétje: ha veszített volna, véget érhetett volna a politikusi karrierje.„Ezzel a logikával a legjobb az egypártrendszer” – Török Gábor előválasztásról, ellenzékről és az Orbán utáni időkről – Válasz Online, 2019. június 27.

Érdekességek Kálmán Olga az első fordulóban még moderátorként vett részt egy vitában. Kiélezett Tarlós-gyalázó verseny lett az előválasztás balos fordulója – 24.hu, 2019. január 29.

Jegyzetek

Források

Külső hivatkozások

Karácsony, Kerpel-Fronius, Kálmán: csak egy maradhat – 24.hu, 2019. június 20. Minden, amit tudni kell az ellenzéki előválasztásról – Index.hu, 2019. június 13.

Kapcsolódó szócikkek Fővárosi Önkormányzat

Kategória:2019-es választások Budapest Kategória:2019 magyar politikai eseményei Kategória:Budapest politikai élete Kategória:Fővárosi Önkormányzat