A magyar nemzet hadtörténelme Bánlaky József (1931-ig Breit József) magyar honvédtiszt és hadtörténész nagyszabású, több évtizedes kutatómunkára épülő hadtörténeti összefoglalása. A sorozat első kötete 1928-ban jelent meg. A mű a magyar hadtörténetet a honfoglalás korától a 20. századig, kronologikus rendben tárgyalta volna. Az eredeti elképzelés 24 kötettel számolt, később a koncepciót valószínűleg 25 kötetre módosították. Végül 23 teljes kötet jelent meg; a XXIV. kötetből csak egy fejezet különlenyomata látott napvilágot, a XXV. kötet pedig tervben maradt.

A szerző

Bánlaky József 1863-ban született Lugoson, és 1945-ben halt meg. 1931-ig Breit József néven szerepelt; 1916-tól a doberdói vitéz címet és nevet használta. Katonai pályáját a Magyar Királyi Honvédségnél kezdte, majd vezérkari szolgálatot teljesített, a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, oktatott, illetve csapatszolgálatot és magasabb parancsnoki beosztásokat is betöltött. Az első világháborúban tábornoki rendfokozatot ért el, és különösen a doberdói harcokban vált ismertté. Hadtörténeti munkássága már jóval A magyar nemzet hadtörténelme megindítása előtt kibontakozott. Írásai között hadjárattörténetek, hadtörténeti összefoglalások, katonai szakkönyvek és a magyar történelem egyes korszakainak hadtörténeti feldolgozásai egyaránt megtalálhatók.

A mű előzményei

A magyar nemzet hadtörténelme nem előzmények nélküli vállalkozás volt. Bánlaky már az 1890-es években önálló hadtörténeti monográfiákat tett közzé. Ezek közé tartozott az 1870–71. évi német–francia háborúról írt háromkötetes munkája, az 1848–49-es szabadságharc katonai története, valamint Mária Terézia háborúinak magyar vonatkozásaival foglalkozó munkája. Ezt követően a napóleoni háborúk, az egyetemes hadtörténet, a harcászat és az orosz–japán háború története is bekerült munkásságába. Különösen fontos közvetlen előzményének tekinthető a Magyarország 1848–49-ik évi függetlenségi harcának katonai története, amely 1897–1898-ban három kötetben jelent meg. A későbbi A magyar nemzet hadtörténelme XXI. részének anyaga ezt a korábbi kutatást jelentős részben továbbfejlesztette és kibővítette. A mű további fontos előzménye volt Az egyetemes hadtörténelem vázlata című, 1900-ban megjelent kétkötetes összefoglalás, valamint Bánlaky korábbi háború- és hadjárattörténeti munkái. Ezekben már megjelent az a törekvés, hogy a hadműveleteket politikai, szervezeti és hadászati összefüggéseikben mutassa be.

A sorozat koncepciója

Bánlaky eredeti elképzelése szerint A magyar nemzet hadtörténelme 24 kötetben készült volna el. A koncepció későbbi módosítása után a sorozatot valószínűleg 25 kötetre tervezték. Az eredeti tervben a XXII. és XXIII. kötetnek Ferenc József uralkodásának háborúit kellett volna feldolgoznia egészen 1882-ig. Az első világháború eredetileg nem szerepelt a sorozatban, mivel annak részletes hadtörténeti feldolgozását a Hadtörténelmi Levéltár vállalta. Bánlaky később megváltoztatta ezt az elképzelést, és saját kéziratában már arról írt, hogy a teljesség kedvéért az első világháború történetét is beilleszti a sorozatba. Ennek következtében Ferenc József háborúi végül egyetlen kötetben, a XXII. részben kaptak helyet, a XXIII. kötet pedig az első világháború történetének első részévé vált.

A kötetek

A sorozat I–XXII. kötetének címét és tárgyalási rendjét a digitalizált tartalomjegyzék, illetve korabeli könyvészeti adatok alapján lehet rekonstruálni. A Magyar Elektronikus Könyvtár a mű teljes szövegét és részletes tartalomjegyzékét is közli.

Kötet Cím Tárgyalt időszak Megjelenés Terjedelem Kiadó Megjegyzés Forrás I. A honfoglalás a honfoglalás kora 1928 112 + IV p. Athenaeum A sorozat első kötete. Egybekötve jelent meg a II. kötettel. II. A külföldi kalandozások a vezérek korában 898–970 1928 128 + IV p. Athenaeum Az I. kötettel egybekötött példányai is ismertek. III. A királyság megalapítása. Harcok a függetlenségért 972–1074 1929 144 p. Grill IV. A hódító hadjáratok és a keleti háborúk időszaka 1077–1235 1929 256 p. Grill V. A tatárjárás 1236–1242 1930 127 p. Grill VI. A tatárjárás utáni hadjáratok az Árpádház kihaltáig 1242–1301 1930 262 p. Grill 4 darab behelyezett melléklettel. VII. Harcok és küzdelmek az Árpádház kihalta után a trón birtokáért és a királyi hatalom helyreállításáért 1301–1342 1934 136 p. Grill Vencel, Ottó és Károly Róbert korszaka. VIII. I. (Nagy) Lajos korszaka 1342–1382 1934 216 p. Grill IX. I. Mária, II. (Kis) Károly és Zsigmond kora 1382–1437 1935 227 p. Grill X. A Hunyadiak kora. I. kötet: Hunyadi János 1437–1456 1936 307 p. Grill 19 darab melléklettel jelent meg. XI. A Hunyadiak kora. II. kötet: Hunyadi Mátyás 1458–1490 1937 282 p. Grill XII. Az ország süllyedése a Jagellók alatt. A mohácsi katasztrófa 1490–1526 1939 290 p. Grill XIII. Ferdinánd és Szapolyai János ellenkirályok küzdelmei; az ezt követő nehéz idők; a török hódítások korszaka Szulejmán haláláig 1526–1566 1940 540 p. Grill Aranyozott kiadói egész vászonkötésben, Habsburg József főherceg előszavával, kivehető mellékletekkel. XIV. A török hatalom hanyatlása. Miksa, Rudolf és a Báthoryak háborúi 1567–1604 1940 432 p. Grill 28 darab melléklettel jelent meg. Markó Árpád hadtörténész által recenzált kötet. XV. Bocskay István, Báthory Gábor és Bethlen Gábor időszaka 1604–1626 1940 492 p. Grill Markó Árpád hadtörténész által recenzált kötet. XVI. A Rákóczyak, Zrínyiek és Thököly Imre első küzdelmeinek korszaka 1630–1682 1940 466 p. Grill 27 darab melléklettel jelent meg. XVII. Magyarország felszabadítása a török uralom alól 1683–1699 1940 506 p. Grill 37 darab melléklettel jelent meg. Az 1686-os budai ostromot részletesen bemutató kötet. XVIII. II. Rákóczi Ferenc nemzeti fölkelése 1703–1711 1941 888 p. Grill XIX. III. Károly, Mária Terézia és II. József kora 1716–1790 1941 319 p. Grill XX. A francia háborúk időszaka 1792–1815 1941 488 p. Grill XXI. Az 1848/49. évi magyar szabadságharc 1848–1849 1941 VIII + 329 p.; + 185 p.; V + 353 p. (= 867 p.) Grill A korábbi, háromkötetes Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története anyagának egy kötetbe foglalt, a sorozat XXI. részeként kezelt kiadása. A számozott szövegoldalak összege 867. XXII. I. Ferenc József háborúi az 1848/49. évi magyar szabadságharcot kivéve 1848–1882 1942 600 p. Grill Eredetileg a Ferenc József-kori háborúk anyagát két külön kötetben tervezték elhelyezni, de végül az anyag egyetlen, XXII. részben jelent meg. XXIII. Az 1914–1918. évi világháború története 1914–1915 1943 — Grill A kötet első, 1915 végéig terjedő része megjelent, de közgyűjteményi példánya jelenleg nem ismert. A fennmaradt kézirat mintegy 1200 oldal terjedelmű; ez nem azonosítható bizonyítottan a nyomtatott kötet lapszámával.

Azaz a mű I–XXII. kötete nem kevesebb, mint 8093 oldal terjedelmű.

A XXIII–XXV. kötet A XXIII. kötet különleges története

A XXIII. kötet helyzete eltér a sorozat többi kötetétől. Réfi Attila kutatása szerint a kötet az első világháború történetének első részét tartalmazta, az 1914–1915 közötti eseményekkel. A kötetet 1943-ban kiadták, de közgyűjteményekben jelenleg nem ismert fennmaradt példánya. A kiadás tényét az 1944-ben megjelent XXIV. kötetből készült különlenyomat hátoldalán található sorozatlista támasztja alá, amely a XXIII. kötetet 1943-as megjelenéssel sorolja fel. A XXIII. kötet kézirata ugyanakkor fennmaradt. A kézirat mintegy 1200 oldalas, és a Hadtörténelmi Levéltár Kéziratok, tanulmányok gyűjteménye, Tgy. 769., 90. dobozában található. Ezért a XXIII. kötetet nem helyes egyszerűen „tervben maradt kötetként” vagy „kiadatlan kéziratként” feltüntetni. A rendelkezésre álló kutatás alapján megjelent, de a nyomtatott példánya jelenleg nem ismert a közgyűjteményekben.

A XXIV. kötet

A XXIV. kötet az első világháború történetének második részét tartalmazta volna. A teljes kötet nem jelent meg. Egyetlen fejezete azonban különlenyomatként napvilágot látott 1944-ben:

A m. kir. kassai 39. honvéd gyaloghadosztály harcai Erdély keleti határán. A Magyaros-tető elfoglalása 1917. március 8-án.

A különlenyomat címlapja szerint az írás Bánlaky A magyar nemzet hadtörténelme című munkájának XXIV. kötetéből készült. A szerző személyes érintettsége is jelentős volt, mivel a 39. honvéd gyaloghadosztály harcaihoz kapcsolódó anyag katonai pályafutásának és első világháborús tapasztalatainak körébe tartozott. A XXIV. kötet teljes kiadásának elmaradását Réfi Attila a háborús körülményekkel hozza összefüggésbe.

A XXV. kötet A XXV. kötetet a későbbi koncepció szerint az 1918–1919. évi forradalmi eseményeknek, valamint a Magyarországi Tanácsköztársaság hadjáratainak kellett volna bemutatnia. Ez a kötet már nem jelent meg.

Fontos elkülöníteni ezt a tervet Bánlaky két, korábban már önállóan megjelent munkájától:

Az 1914. évi osztrák–magyar–szerb–montenegrói hadjárat (Budapest, 1929) – érdekesség, hogy ez a kötet a sorozat borítójával is megjelent;https://www.regikonyvek.hu/kiadas/az-1914-evi-osztrak-magyar-szerb-montenegroi-hadjarat-1929-grill-karoly-konyvkiadohivatala A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története (Budapest, 1925).https://www.antikvarium.hu/konyv/doberdoi-breit-jozsef-a-magyarorszagi-1918-19-evi-forradalmi-mozgalmak-es-a-voros-haboru-tortenete-i-865029-0

Ezeket egyes későbbi elektronikus könyvészeti összeállítások a sorozat XXIII. és XXIV. köteteként tüntették fel, de ez a besorolás hibás. Réfi Attila szerint mindkét mű A magyar nemzet hadtörténelme sorozat megindulása előtt, illetve attól függetlenül jelent meg, ezért nem azonosítható a sorozat XXIII. és XXIV. kötetével. Az 1918–1919-es eseményekről szóló mű több kötetben 1925 és 1929 között jelent meg, tehát időrendileg is megelőzi a sorozat XXIII. és XXIV. részének tervezett helyét.

Grill Károly raktára, ahol a már kinyomtatott köteteit tárolták 1945-ben kigyulladt, ami számára jelentős anyagi és eszmei veszteséget jelentett. Ez annyira megviselte Bánlakyt, hogy szívgyógyszereit sem szedte be utána. 1945. október 12-én elhunyt.

Kötet Tervezett tartalom Státusz Megjegyzés Forrás XXIV. Az 1914–1918. évi világháború történetének második része Nem jelent meg teljes egészében Egy fejezete különlenyomatként 1944-ben napvilágot látott: A m. kir. kassai 39. honvéd gyaloghadosztály harcai Erdély keleti határán. A Magyaros-tető elfoglalása 1917. március 8-án. A különlenyomat a tervezett XXIV. kötetből származott. XXV. Az 1918–1919. évi forradalmi események és a Tanácsköztársaság hadjáratai Tervben maradt A kötet kiadására nem került sor.

A sorozat forráskezelése és felépítése

Bánlaky a művet részletes forrásjegyzékekkel és mellékletekkel látta el. A kötetek belső felépítésében rendszeresen elkülönülnek a politikai és katonai előzmények, a hadseregek szervezete és állapota, az egyes hadjáratok, hadműveletek és csaták, majd a források és a mellékletek. A MEK-ben hozzáférhető tartalomjegyzék ezt a szerkezeti elvet több kötetnél jól mutatja.

A mű jelentős teret szentel a hadseregek szervezetének, létszámának, fegyverzetének, felvonulásának, hadműveleti csoportosításának és a hadvezetés döntéseinek. Bánlaky a hadjáratok elbeszélése mellett rendszeresen kitér a hadügyi és politikai háttérre is.

Kiadástörténet

Az első két kötet 1928-ban jelent meg az Athenaeum kiadásában. Ezeket 1929-ben a Grill Károly Könyvkiadó Vállalata újra kiadta, anélkül, hogy a kiadás minden példányon egyértelműen második kiadásként lenne feltüntetve. A III. kötettől a sorozat kiadójaként a Grill Károly Könyvkiadó Vállalata szerepel.

A sorozat kötetei 1928 és 1943 között, tehát mintegy másfél évtized alatt jelentek meg. A kiadás története azonban nem folyamatos: az I–VI. kötetek 1928–1930 között, majd VII–XII. között hosszabb szünetekkel, a XIII–XXIII. kötetek pedig 1940–1943 között láttak napvilágot.

A kötetek és a korábbi Bánlaky-munkák kapcsolata