Richard Wayne „Dick“ Van Dyke (West Plains, Missouri, 1925. december 13. –) Tony- és többszörös Primetime Emmy-díjas amerikai színész, komikus.
Karrierjét rádiós, televíziós, illetve klubokban fellépő szórakoztatóként kezdte. 1959-ben debütált a Broadway-en, a The Girl Against the Boys című revüben, 1960-ban pedig már a Bye Bye Birdie főszerepét játszhatta, amelyért Tony-díjat kapott. A legnagyobb ismertséget az hozta meg számára, amikor 1961 és 1966 között Rob Petrie szerepét játszotta a CBS The Dick Van Dyke Show című műsorában – ezért három Emmy-díjat is nyert. Több produkcióban is vendégszerepelt, mint 1974-ben a Columbo, 1977-ben a The Carol Burnett Show, továbbá 1971 és 1974 között a The New Dick Van Dyke Show-ban, 1993 és 2001 között a Halálbiztos diagnózis című sorozatban, valamint 2006 és 2008 között a Nyomoz a professzor-ban is játszott. Ismert szerepe még az 1964-es Mary Poppins filmben Bert, amelyért Aranyglóbusz-díjra jelölték.
Fiatalkora 1925. december 13-án született a Missouri állambeli West Plains-ben, Hazel Victoria (1896–1992) és Loren Wayne "Cookie" Van Dyke (1898–1976) gyermekeként. Anyja gyorsíró, apja értékesítő volt. Az Illinois állambeli Danville-ben nőtt fel. A Van Dyke holland vezetéknév, azonban angol, ír és skót felmenőkkel rendelkezik. Családfáját vissza tudta vezetni egészen a Mayflower hajón érkező John Aldenig. Testvére Jerry Van Dyke szintén színész, komikus volt.
A Danville Középiskolába járt 1944-ig, ahol tagja volt a helyi akapella-kórusnak és a drámacsoportnak is. Fiatalkorában eredetileg egy minisztériumnál tervezett dolgozni. Azonban Bobby Short és Donald O’Connor társaságában részt vett egy drámaprogramban, mely meggyőzte arról, hogy inkább a szórakoztatóiparban helyezkedjen el.
1944-ben otthagyta az iskolát, és csatlakozott az Egyesült Államok légierejéhez, hogy pilótaképzésen vegyen részt a második világháború alatt. Soványsága miatt eleinte nem akarták besorozni, végül rádiós lett, majd a különleges egységekhez került, ahol műsorszámaival szórakoztatta a katonákat.1946-ban leszerelthttps://www.britannica.com/biography/Dick-Van-Dyke, az érettségijét pedig végül csak 2004-ben vehette át.
Pályafutása
Korai évek és a Broadway-debütálás (1947-1959) Az 1940-es évek végén az Illinois állambeli Danville-ben dolgozott a WDAN rádióállomásnál. 1947-ben a pantomimes Phil Erickson meggyőzte, hogy álljanak össze az "Eric and Van – The Merry Mutes" nevű duóvá. Végigturnézták az Egyesült Államok nyugati partvidékét, műsoruk pedig pantomimezésből és lemezről szóló számokra történő tátogásból állt. Az 1950-es évek elején Atlantába költöztek, ahol a televízióban kaptak egy saját műsort, ahová önálló számokat is írtak.
Van Dyke önállóan a New Orleans-i televízióban szerepelt, először mint komikus, később mint a műsorszámokat összekötő produkció. Országos adón először 1954-ben szerepelt, az ABC-n vetített Chance of a Lifetime című sorozatban, egy kisebb szerepben. 1957-ben vendégszerepelt a The Phil Silvers Show két epizódjában, de benne volt a The Pat Boone Chevy Showroom-ban és a The Polly Bergen Show-ban is. Ekkoriban egy barátja, akit még a seregből ismert, a CBS-nél dolgozott, és beajánlotta őt. Ennek következtében hétéves szerződést írt alá a csatornával. Ekkoriban a CBS Morning Show egyik hírolvasója is ő volt.
1959-ben szerepet kapott a Broadway-en, a The Girls Against the Boys című revüben, Shelley Berman, Bert Lahr, Nancy Walker és mások mellett. A műsor tizenhat előadást élt meg.
Út a sztárság felé (1960-as évek) 1960 áprilisától 1961 októberéig játszotta Albert Peterson szerepét a Bye Bye Birdie című musicalben. Ugyan a kritikák nem voltak hízelgőek, a darab mégis kapott négy Tony-díjat, ezek közül egyet Van Dyke. 1963-ban a karaktert eljátszhatta a filmváltozatban is, habár az adaptáció változtatásaival nem volt maradéktalanul elégedett.
1961 és 1966 között a CBS-en futó The Dick Van Dyke Show című műsorban szerepelt, ahol ő alakította a főszereplőt, a humorista író Rob Petrie-t. A műsort eredetileg Carl Reiner álmodta meg és önmagát szerette volna látni a főszerepben, de a csatorna azt mondta, hogy inkább keressen mást, és Reiner Van Dyke-ot javasolta. A műsorban számos, akkoriban híres komikus is szerepelt, mint Rose Marie, Morey Amsterdam, Jerry Paris, Ann Morgan Guilbert, Richard Deacon, és maga Carl Reiner is, ahogy a 24 éves Mary Tyler Moore is, aki Rob feleségét játszotta. A szerepért Van Dyke három, a műsor maga négy Emmy-díjat nyert, és hatalmas kritikai és közönségsiker lett. A The Dick Van Dyke Show egy akkoriban érdekes koncepcióval, a metanarratívával állt elő, melyben Rob Petrie a fiktív The Alan Brady Show írója volt.
1964-ben szerepet kapott a Mary Poppins című filmben is, mindjárt kettőset. Egyrészt ő alakította Bert-öt, a furcsa munkákat végző férfit, aki végül kéményseprőnek állt, másrészt ő volt idősebb Mr. Dawes, a bankvezér. Utóbbi szerepéhez alaposan elmaszkírozták, és a stáblistán sem a valódi nevén, hanem mint Navckid Keyd szerepelt, mely betűk a stáblista végén összeálltak Dick Van Dyke-ká. A filmben mint Bert erős cockney akcentussal próbálkozott, amely olyan borzasztóan sikerült, hogy később elrettentő példaként oktatták. Saját bevallása szerint az akcentust a veterán ír színész, J. Pat O'Malley oktatta neki, akinek valószínűleg még annyira se ment a dolog, mint neki. A film mindazonáltal nagy siker lett, a Chim Chim Cher-ee című dal 1964-ben Oscar-díjat kapott Van Dyke pedig Julie Andrews-szal közösen Grammy-díjat.
Az 1960-as években több vígjátékban is szerepelt, azonban ezek kevéssé lettek sikeresek. Ilyen volt a Melyik úton járjak?, a Robin Crusoe kalandjai, a Fitzwilly, a The Art of Love, a Some Kind of Nut, az Unalomról szó sem lehet, és a Válás amerikai módra. Az 1968-as musicaladaptáció Csodakocsiban is játszott, amely viszont népszerűbb lett.
Sztárként (1969-1992) 1968-ban felajánlották neki a lehetőséget, hogy Sean Connery helyett ő legyen a következő James Bond. Ő visszautasította ezt, rossz brit akcentusára hivatkozva. Helyette a Carl Reiner rendezte The Comic című filmben szerepelt, ahol egy egykori némafilmsztárt játszott, aki az önpusztítás útjára lépett. 1969-ben játszott az Elvonási tünetek című filmben, ahol egy tiszteletest játszott, aki arra próbálta rávenni városkáját, hogy egy hatalmas pénznyeremény érdekében ne dohányozzanak egy álló hónapig. A filmet végül csak 1971-ben mutatták be. 1970-ben megjelentetett egy könyvet Faith, Hope and Hilarity: A Child's Eye View of Religion címmel, amelyben olyan humoros anekdoták szerepeltek, amelyek a vasárnapi iskolában tapasztalt élményein alapultak. 1965-től 1982-ig a KKIV nevű phoenix-i rádió tulajdonosa volthttps://worldradiohistory.com/Archive-BC/BC-1965/1965-08-23-BC.pdf.
1971 és 1974 között a The New Dick Van Dyke Show című műsorban szerepelt, aminek semmi köze nem volt az eredeti sorozathoz – ezúttal egy helyi televízió talkshow-műsorvezetőjét alakította. Ugyan ezt a sorozatot is Carl Reiner jegyezte, és Aranyglóbusz-díjat is kapott érte, ez már kevésbé volt sikeres. A műsort három évad után el is kaszálták.
1973-ban önmagát alakította a Scooby-Doo újabb kalandjai című rajzfilmsorozatban. 1974-ben Emmy-díjat kapott a The Morning After című tévéfilmért, amelyben egy alkoholista üzletembert alakított. Van Dyke nem sokkal a film bemutatója után jelentette be, hogy neki is évtizedes alkoholproblémái vannak. Ugyanebben az évben a Columbo című krimisorozat Negatív reakció című epizódjában alakította a gyilkost. 1976-ban tért vissza a komédia világába a Van Dyke and Company című, humoros szkeccseket bemutató műsorral – ebben mutatkozott be a későbbi világhíres humorista, Andy Kaufman is. Ugyan a műsort már három hónap után elkaszálták, még ez is elég volt ahhoz, hogy Emmy-díjat nyerjen. Néhány vendégszereplés után 1977-től állandó szereplője lett a The Carol Burnett Show-nak, melynek a vége felé már csak az epizódok felében volt benne. 1980-ban újra Broadway-darabban játszott, a The Music Man-ben.
Az 1980-as években jobbára televíziós produkciókban szerepelt, köztük az 1982-es The Country Girl-ben, Faye Dunaway oldalán. 1986-ban egy különleges szerepben volt látható a Matlock című sorozatban: egy gyilkos bírót alakított. 1987-ben a fia, Barry Van Dyke mellett szerepelt az Airwolf-ban, 1989-ben pedig az Öreglányokban szerepelt, mint az egyik főszereplő, Beatrice Arthur udvarlója. Ez utóbbiért újra Emmy-díjra jelölték.
Larry King műsorában elárulta, hogy felkérték az Ómen című film főszerepére is, amit visszautasított, és amelyet végül Gregory Peck kapott meg. Azt is elmondta ekkor, hogy a legjobban a Madárijesztőt szerette volna eljátszani az Óz, a nagy varázslóban. 1990-ben a Dick Tracyben játszotta Fletcher államügyészt.
Későbbi karrierje (1993-) A Dick Tracyben nyújtott alakítása kihatással volt a televíziós szerepeire is. Először egy hasonló karaktert, Dr. Mark Sloant alakította a Jake meg a dagiban, majd ugyanezt a figurát több CBS-tévéfilmben, amelyekből végül a Halálbiztos diagnózis című sorozat nőtte ki magát. Ebben is együtt játszott Barry Van Dyke-kal, a fiával.
1991-ben a számítógépes grafika iránt kezdett el lelkesedni, miután vásárolt egy Commodore Amigát. Ő maga is készített olyan háromdimenziós ábrákat, amelyek felbukkantak a sorozatban. Munkáit a SIGGRAPH nevű konferencián is bemutatták, melyeket a Lightwave 3D nevű programmal készítette.
2000 szeptemberében újra akapellázni kezdett, megalapította a Dick Van Dyke and The Vantastix nevű együttest, akikkel többször fellépett. Tevékenységéért a Barbershop Harmony Society tiszteletbeli tagjává választotta.
A Halálbiztos diagnózis befejezése után is igyekezett tévés szerepeket vállalni. Az egyik ilyen volt a The Gin Game című tévéfilm, amelyben újra együtt szerepelt Mary Tyler Moore-ral. 2003-ban a Dokikban is felbukkant, mint Dr. Doug Townshend. 2004-ben The Dick Van Dyke Show Revisited címmel egy különkiadásra álltak össze a műsor akkor még élő szereplői. Habár Emmy-díjra jelölték őket, a műsor megbukott.
2006-ban szerepet kapott a Nyomoz a professzor címú Hallmark-sorozatban, de emellett a filmvásznon is ott volt, előbb a Bajkeverő majom című filmben, majd az Éjszaka a múzeumban-filmsorozatban alakította Cecil Frederiks-et, a főgonoszt. A második epizódban csak egy cameo-szerepe lett volna, és a mozikban bemutatott változatból ezt is kivágták.
2010-ben a gyerekeknek készült Rhythm Train című lemezen közreműködött, az egyik számban pedig még rappelt ishttps://archive.today/20130410004612/http://m.aol.com/music/blog/spinner/2010/04/09/chad-smith-dick-van-dyke-kids-album-rhythm-train/. 2017-ben szólóalbumot adott ki, ahol klasszikus szerzeményeket énekel egy dzsessz-zenekar kíséretében. Ugyanebben az évben Jane Lynch-csel közösen jegyezték a We're Going Caroling című karácsonyi dalt.
2018-ban Van Dyke alakította ifjabb Dawes urat a Mary Poppins visszatér című filmben. A WandaVízió című Marvel-produkcióban konzultáns volt, amikor a producerek a The Dick Van Dyke Show hangulatát akarták megragadni.
2023-ban szerepelt az Álarcos énekes amerikai változatában, mint a Gnóm. Már az első fordulóban kiesett, azonban amikor levette a maszkot, álló ováció fogadta. 97 évesen ő volt a műsor történetének legidősebb szereplője. Ugyanebben az évben szerepelt az Ármány és szenvedély című szappanopera néhány részében. Kilencvennyolcadik születésnapját a CBS egy különkiadással ünnepelte meg.
2024 decemberében szerepelt a Coldplay együttes All My Love című dalának videoklipjében, amelynek producere is volt.
Magánélete 1948. február 12-én vette feleségül Margerie Willet-et. Négy gyerekük született: Christian, Barry, Stacy és Carrie Beth. 1984-ben, hosszú különélés után elváltak. 1976-ban párkapcsolatba kezdett Michelle Triola Marvinnal. Több mint harminc évig éltek együtt, a nő 2009-ben bekövetkezett haláláig. 2012. február 29-én, nyolcvanhat éves korában újra megnősült, ezúttal a nála 46 évvel fiatalabb Arlene Silvert vette el, aki sminkesként dolgozott.