Gheorghe Teodor Grozav (Gyulafehérvár, 1990. szeptember 29. –) román válogatott labdarúgó, középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban Grozav szülővárosának csapatában, az Alba Iuliában kezdte pályafutását. A román élvonalban 2009. szeptember 1-jén mutatkozott be egy FC Brașov elleni 1–0-s vereség alkalmával. Két évet töltött a csapatnál, majd 2010-ben a belga Standard Liège igazolta le, miután lejáró szerződését nem hosszabbította meg.
A 2011–2012-es szezonban Grozav egy évre szóló kölcsönszerződést írt alá a Universitatea Clujhoz, miután a belga csapatnál csak kevés játéklehetőséget kapott.
2012 nyarán három évre szóló szerződést írt alá a Petrolul Ploieștivel. Alapember lett a csapatnál, 2013. augusztus 8-án az ő góljával vívta ki a csapat a holland Vitesse ellen a továbbjutást az Európa-liga selejtezőjében, majd 2013. augusztus 25-én újabb gólt szerzett, ezúttal a Swansea City ellen.
2013. augusztus 28-án az orosz Tyerek Groznij igazolta le, akkori sajtóhírek szerint 2,1 millió euróért. 2015. február 2-án Grozav visszatért hazájába és a Dinamo București játékosa lett.
2017. július 27-én a török Karabükspor szerződtette. Hároméves szerződést írt alá a török első osztályban szereplő csapathoz. Augusztus 19-én, az İstanbul Başakşehir 3–1-es hazai legyőzésekor mutatkozott be a csapatban. 2018. január 17-én fél évre kölcsönadták a Bursaspornak, majd október 2-án visszatért a bukaresti Dinamóhoz. A Román Kupa november 2-án rendezett fordulójában az FK Csíkszereda elleni mérkőzésen a büntetőpárbajban "panenkásan"" rúgta a saját tizenegyesét. Lövése a kapu fölé szállt, csapata pedig kiesett, majd a klub vele és még két csapattársával is szerződést bontott a történteket követően.
Kisvárda 2019. január 16-án a magyar élvonalbeli Kisvárda szerződtette. Alapembere volt a csapatnak, teljesítményével nagyban hozzájárult, hogy a klub kiharcolta a bennmaradást az első osztályban és több klub, így a Ferencváros érdeklődését is felkeltette. A következő szezonban is csapata legeredményesebbje volt. 2020 márciusában a bajnokság szüneteltetéséről döntöttek Magyarországon a koronavírus-járvány miatt és a klubok több megelőző, illetve védekező intézkedést is bevezettek. Ezeket semmibe véve március végén csapattársával, Iasmin Latovlevicivel haza szökött Romániába, amiért mindkét játékos szerződését azonnali hatállyal felmondta a Kisvárda. Grozav a magyar élvonalban 37 mérkőzésen 12 alkalommal volt eredményes a klub színeiben.
Diósgyőr bélyegkép|200px|jobbra|Ausztria–Románia nemzetközi labdarúgó-mérkőzés, 2012. június 3. (barátságos mérkőzés) 2020 júniusában a Diósgyőri VTK csapata igazolta le. 2021. február 20-án a MOL Fehérvár FC elleni idegenbeli mérkőzésen csereként beállva mesterhármast ért el. A DVTK-ban 33 tétmérkőzésen 10 találatot ért el, csapata legeredményesebb játékosa volt.MTK: kivásárolták a román válogatott támadót Nemzeti Sport Online, 2021. június 4.
MTK 2021 júniusában két éves megállapodást kötött az MTK Budapest együttesével. 2021. augusztus 7-én az ő fejesgóljával győzték le a vendég Budapest Honvédet.
A válogatottban 2012. május 30-án mutatkozott be a román válogatottban egy Svájc elleni mérkőzésen, győztes góllal. Ő lett az első olyan, a román válogatottban gólt szerző labdarúgó, aki az 1989-es romániai forradalom után született. 2012. október 12-én Törökország ellen is az ő góljával nyertek a románok a Şükrü Saracoğlu Stadionban 1-0-ra.
Góljai a román válogatottban
#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2012. május 30. Svájc1 – 0barátságos mérkőzés2.2012. augusztus 15. Szlovénia3 – 4barátságos mérkőzés3.2012. október 12. Törökország1 – 0Vb-selejtező4.2013. február 2. Lengyelország1 – 4nem-hivatalos barátságos mérkőzés5. és 6.2017. november 9. Törökország2 – 0barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai Unirea Alba Iulia Liga II: 2008–09 Standard de Liège Belga labdarúgókupa: 2010–11 Petrolul Ploiești Román labdarúgókupa: 2012–13 Román labdarúgó-szuperkupa döntős: 2013
Család Nagybátyja Cornel Țălnar román válogatott labdarúgó, edző. Felesége, Sorina Grozav válogatott kézilabdázó.
Jegyzetek
Források
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Élő személyek Kategória:A DVTK labdarúgói