N. Szabó Sándor (Kecskemét, 1944. augusztus 16. – Pécs, 2011. május 14.) Gobbi Hilda-díjas magyar színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja.
Életpályája A Színművészeti Főiskolán két évig tanult, művelődésszervezői diplomáját 1997-ben szerezte. 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az Állami Déryné Színházban játszott. 1969–1971 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1971–1973 között ismét az Állami Déryné Színház színésze volt. 1973-tól haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Feleségével, Unger Pálmával megalapította a Sziporka Gyermekszínházat, amelyet közel 25 évig vezetett. 1996-ban a Pécsi Tudományegyetemen művelődésszervező diplomát szerzett.
2011-ben hosszú betegség után hunyt el. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Színházi szerepeiből
Rendezéseiből Szántó Armand – Szécsén Mihály: Gyertyafénykeringő Csukás István – Darvas Ferenc: Ágacska Babay József: Három szegény szabólegény Tóth Miklós – Majláth Júlia: Kutyaszorító Unger Pálma: Fűben fában szerelem Paul Armont – Paul Vanderberghe: Fiúk, lányok, kutyák
Filmes és televíziós szerepei Az áldozat (1979) Halál (1984) Börtön (1985) Trombi és a Tűzmanó (1988-1990) – További szereplők (hang) Kisváros (1996-2000) – Több szerep Maksavízió (2003-2004) Tűzvonalban (2009) – Soltész A föld szeretője (2010) – Lammel
Megjelent írása A mondókától a drámáig (drámapedagógiai tankönyv)
Díjai, elismerései Szendrő József-díj (1994) Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja Gobbi Hilda-díj (2011) Pro Communitate díj (2011)
Emlékezete A Pécsi Nemzeti Színház egyik játszóhelye viseli a nevét (N. Szabó Sándor Terem).N. Szabó Sándor Terem avató – Pécsi Nemzeti Színház Pécsen, egykori lakhelyén emléktábla is őrzi emlékét.Emléktáblát avattak N. Szabó Sándor színész egykori lakhelyénél
Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.
105-106. o.
85. o.
92. o.
Kategória:Magyar színészek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Kecskemétiek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Gobbi Hilda-díjasok Kategória:Pécsi színészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek