jobbra|220px|bélyegkép|Másfajta borítódísz

A Magyar Remekírók, alcímén A magyar irodalom főművei egy 20. század eleji magyar szépirodalmi könyvsorozat volt a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt. gondozásában.

Jellemzői A Magyar Remekírók a korszak más szépirodalmi sorozataihoz egy nagy terjedelmű, azonos kiállítású kötetekből álló válogatás volt. Gulyás Pál bibliográfus Népkönyvtári címjegyzék című művében (1910) rámutatott arra, hogy a nagy gonddal megszerkesztett, igényes nyomdai kivitelű munkák a már (1910) meghalt magyar írók műveiből válogatnak, és az egyes kötetekhez szakértő irodalomtudósok írtak bevezető tanulmányokat. Nagysága és drágasága miatt a sorozat beszerzését csak nagyobb könyvtáraknak javasolta.

Az egyes köteteket Alexander Bernát, Angyal Dávid, Badics Ferenc, Bánóczi József, Bayer József, Beöthy Zsolt, Berzeviczy Albert, Endrődi Sándor, Erdélyi Pál, Erődi Béla, Ferenczi Zoltán, Gyulai Pál, Heinrich Gusztáv, Koroda Pál, Kossuth Ferenc, Kozma Andor, Lévay József, Négyesy László, Rákosi Jenő, Riedl Frigyes, Széchy Károly, Váczy János, Vadnay Károly, Voinovich Géza, Wlassics Gyula, és Zoltvány Irén rendezte sajtó alá.

Kötésváltozatai A sorozat többféle kötésben jelent meg: Aranyozott gerincű kék vászonkötés, elején az író aranyozott aláírásával Kékesszürke vászonkötés, elől aranyozott és fekete mintával, fekete címmel, aranyozott sorozatjelzéssel Aranyozott gerincű bordó vászonkötés, elején az író aranyozott aláírásával, címmel, sorozatjelzéssel, kiadó jellel Barna népi motívumos vászonkötés Fekete stilizált növényi díszítéssel, fehér betűs sorozatjelzéssel ellátott szürke vászonkötés Az első borító felső harmadában lévő téglalap alakú keretben, két oldal stilizált növényi motívumok között álló, fehér betűs sorozatjelzéssel ellátott szürke vászonkötés

A sorozat részei Az egyes kötetek a következők voltak:

1. kötet. Balassa Bálint báró és Zrinyi Miklós gróf. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Széchy Károly. (364 l.), 1905 2. kötet. Pázmány Péter munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Fraknói Vilmos. (347 l.), 1904 3. kötet. Gyöngyösi István munkái. Az első kiadások után sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Badics Ferenc. (383 l.), 1905 4. kötet. Kuruc költészet. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Erdélyi Pál. (286 l.), 1904 5. kötet. Mikes Kelemen Törökországi levelei. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Erődi Béla. (378 l.), 1906 6. kötet. Gvadányi József gróf és Fazekas Mihály. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Négyesy László. (304 l.), 1904 7. kötet. Kazinczy Ferenc műveiből. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Váczy János. (372 l.), 1904 8. kötet. Csokonai V. Mihály munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Bánóczi József. (276 l.), 1905 9. kötet. Kármán József és Berzsenyi Dániel. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Heinrich Gusztáv. (294 l.), 1906 10–11. kötet. Kisfaludy Sándor munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Heinrich Gusztáv. 2 kötet. 1904–1905 I. Himfy. (331 l.), 1904 II. Regék. (306 l.), 1905 12–13. kötet. Kisfaludy Károly munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Heinrich Gusztáv. 2 kötet. (8-r.), 1905–1907 I. Költemények. Iréne. Kemény Simon. (296 l.), 1905 II. Vígjátékok. Tihamér. Elbeszélések. (333 l.), 1907 14. kötet. Kölcsey Ferenc munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Angyal Dávid. (329 l.), 1904 15. kötet. Katona József és gróf Teleki László. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Rákosi Jenő. (279 l.), 1905 16–17. kötet. Széchenyi István gróf munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Berzeviczy Albert. 2 kötet. 1904–1907 I. Hitel. Világ. Stadium. Uti rajzok. (390 l.), 1904 II. A Kelet népe. (Politikai programmtöredékek. Széchenyi beszédeiből. Egy pillantás a névtelen visszapillantásra. Széchenyi-aphorismák. A Széchenyi-irodalom. 1907 18–19. kötet. Deák Ferenc munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Wlassics Gyula. 2 kötet. (371, 360 l.), 1906 20. kötet. Kossuth Lajos munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Kossuth Ferenc. Két arcképpel. (430 l.), 1902 21. kötet. Czuczor Gergely költői munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Zoltvány Irén. (320 l.), 1904 22–27. köt. Vörösmarty Mihály munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. 6 kötet. 1902–1904 I. Lyrai és vegyes költemények. (352 l.), 1902 II. Epikai költemények. (387 l.), 1902 III. Drámai költemények. 1. (368 l.), 1904 IV. Drámai költemények. 2. (362 l.), 1904 V. Drámai költemények 3. Beszélyek és regék. Pályalombok. (326 l.), 1904 VI. Dramaturgiai lapok. (194 l.), 1904 28. kötet. Bajza József munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Radics Ferenc. (344 l.), 1904 29. kötet. Garay János munkái. Válogatva kiadta és bevezetéssel ellátta Ferenczi Zoltán. (323 l.), 1902 30–31. kötet. Eötvös József báró munkáiból. 2 kötet. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Voinovich Géza. (309, 319 l.), 1905–1907 32. kötet. Kemény Zsigmond báró munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. (301. l.), 1905 33–36.kötet. Petőfi Sándor munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Badics Ferenc. 4 kötet. 1906 I–II. Kisebb költemények. 2 kötet. (406, 347 l.) III. Elbeszélő költemények. (398 l.) IV. Vegyes művek. (316 l.) 37–40. kötet. Tompa Mihály munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Lévay József. 4 kötet. 1902–1905 I. Dalok. Ódák. (272 l.), 1902 II. Dalok. Ódák. Románcok. Balladák. 1904 III. Balladák. Beszélyek. Regék. (292 l.), 1904 IV. Népregék. Virágregék. (248 l.), 1905 41–46. kötet. Arany János munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Riedl Frigyes. 6 kötet. 1902–1907 I–II. Kisebb költemények. 2 kötet. (328, 300 l.), 1902–1904 III. Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje. (429 l.), 1904 IV. Buda halála. Csaba királyfi. Az utolsó magyar. Édua. Öldöklő angyal. Daliás idők. Murány ostroma V. Önéletrajz. Költői elbeszélések. (377 l.), 1907 VI. Prózai dolgozatok. (287 l.), 1907 47–48. kötet. Szigligeti Ede színművei. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Bayer József. 2 kötet. (346, 295 l.), 1902–1904 49. kötet. Madách Imre munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Alexander Bernát. (292 l.), 1904 50. kötet. Vajda János kisebb költeményei. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Endrődi Sándor. (276 l.), 1904 51. kötet. Csiky Gergely színművei. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Vadnay Károly. (295 l.), 1902 52. kötet. Arany László munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Kozma Andor. (316 l.), 1904 53. kötet. Reviczky Gyula összes költeményei. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Koroda Pál. (416 l.), 1902 54. köt. Magyar népdalok. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Endrődi Sándor. (338 l.), 1906 55. kötet. Magyar népballadák. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Endrődi Sándor. (231 l.), 1906

Jegyzetek

Források Petrik Géza – Barcza Imre: Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása tudományos folyóiratok repertóriumával, Budapest, 1917–1928 , 33–34. o.

További információk Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók: egy magyar könyvkiadó emlékiratai, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1920, I. kötet

Kapcsolódó szócikkek Magyar könyvsorozatok listája

Kategória:Magyar szépirodalmi könyvsorozatok