Honti Ferenc (franciául: François Honti; Losonc, 1900. december 16. – Suresnes 1974. szeptember 17.) magyar származású francia diplomata, újságíró, a Le Monde diplomatique egyik alapítója.
Élete 1926-tól élt Párizsban, feltehetően egyetemi tanulmányait is ott fejezte be, ám életének ezt megelőző időszakáról keveset tudunk. 1929 és 1939 között magyar lapokat tudósított Franciaországból. Emellett a magyar ügyekért is lobbizott: a Revíziós Liga aktivistájaként francia lapokba írt a magyar érdekek védelmében, amivel a francia titkosszolgálat figyelmét is magára vonta.
A háború ideje alatt is Franciaországban maradt, ahol – annak érdekében, hogy a hatóságoktól védve tudjon működni – konzuli kinevezést kapott Horthy Miklóstól. 1944-ben azonban a német megszállást követően megszakította a kapcsolatot a Sztójay-kormánnyal, ami miatt megfosztották állampolgárságától.
1945-től a Kisgazdapárt külföldi képviselőjeként, de kormánymegbízás nélkül próbált a kedvezőbb magyar békefeltételek érdekében lobbizni. A Svájci Magyar Nemzeti Bizottság egyik alapító szervezője volt, majd 1946-tól '47-ig genfi magyar konzul lett.
1947-ben hazarendelték, de nem hagyta el Svájcot, ezért Rajk László belügyminiszter kezdeményezésére immár másodszor is megfosztották az időközben visszakapott magyar állampolgárságától. Ismét Párizsba költözött, ahol 1954-ben Hubert Beuve-Méryvel létrehozták a Le Monde diplomatique című francia nyelvű külpolitikai havilapot. A lap főszerkesztője volt az alapítástól 1973 januári nyugdíjba vonulásáig.
Művei La question transylvaine (Genf, 1946) Le drame hongrois (Párizs, 1949)
Magyarul
Jelentés Honti Ferenc 1943 szeptember eleje és 1946 november vége között Svájcban és Franciaországban folytatott tevékenységéről; s.n., Genf, 1946
Jegyzetek
Kategória:Magyar újságírók Kategória:Francia újságírók Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Losonciak