A Deus Ex: Mankind Divided egy egyjátékos cyberpunk akció-szerepjáték, melyet az Eidos Montreal fejlesztett, és a Square Enix adott ki. 2016. augusztus 23-án jelent meg PC-re (eredetileg csak Windows alá, később Linux és macOS rendszerek alá is), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Ez a játék a negyedik epizódja a Deus Ex sorozatnak, közvetlen folytatása a 2011-es Deus Ex: Human Revolution című epizódnak. A játék ötvözi a klasszikus akciójátékokat a szerepjáték-elemekkel és a lopakodással, elődeihez hasonlóan, mely során a játékos a küldetések teljesítéséért tapasztalati pontokat kaphat, s úgynevezett Praxis készletek segítségével fejlesztheti karakterét. A játék során fontos szerepet kapnak a nem játékos karakterek is, velük lehetséges a párbeszéd is, és a beszélgetéseink kihatással vannak a cselekményre és a végkifejletre is. Egy új játékmód, a Breach is bekerült, mely később önálló játékként is megjelent, ez egy cyberspace jellegű kihívás.

A játék a Deus Ex-univerzumban játszódik, az eredeti játéknak ez is előzménye, a Human Revolutionnek pedig közvetlen folytatása. 2029-ben járunk, ahol a konfliktusok kiéleződtek a normál emberek, és a magukat mechanikus augmentációk (egyfajta gépszerű protézisek, melyek tökéletesítik az embert) segítségével átalakított emberek közt. Az Aug Incidens néven elhíresült katasztrófa után az augmentált embereket szegregálták, beköszöntött a mechanikus apartheid kora.

A főhős ezúttal is az előző részben megismert Adam Jensen, aki szintén mechanikus augmentációs képességekkel ellátott ügynök, aki most már kettős ügynök is: a Juggernaut Kollektíva nevű hackercsapatnak segít, hogy azok feltárhassák: az események mögött a globális háttérhatalom, az Illuminati mesterkedései állnak. A történet olyan témákat boncolgat, mint a transzhumanizmus és a diszkrimináció, az elődjátékok hangulatában, összeesküvés-elméletekkel fűszerezve.

A program fejlesztése közvetlenül a Human Revolution fejlesztése után indult. A fő cél a játékmenet és a narratíva fejlesztése volt, főként a játékosok kritikáira hallgatva. Új grafikus motor készült, a képi világ pedig az előd sárgás-feketés szűrővel ellátottsága helyett sötétebb és komorabb lett, reagálva a sztori hangulatára is. Eredetileg 2015-ös megjelenést terveztek, majd ezt egy évvel elhalasztották. Hírhedtté vált a játék a promóciós kampányáról, illetve az előrendelés lebonyolításáról. A kritikusok jól fogadták a programot, de mivel közel sem fogyott annyira jól, mint amire számítottak, a kiadó átmenetileg felfüggesztette a sorozat folytatását.

Játékmenet A Deus Ex: Mankind Divided egy első személyű, belső nézetes akció-szerepjáték, lopakodás-mechanizmusokkal. A játékos Adam Jensen ügynököt alakítja, aki különféle kibernetikus implantátumokkal van ellátva (mechanikus augmentációk), egy leginkább nyílt, bizonyos esetekben viszont előre megírt sémában játszódó cselekményekkel teli világban. A szabadon bejátható területeken lehetőségünk van mindent felfedezni, rejtőzködni az ellenfelek elől, a nem játékos karakterekkel interakcióba kerülni, illetve támadásba lendülni (egyes támadások esetén a játék átmenetileg harmadik személyű módra vált). Az egyes pályákon található karakterek fő-, vagy mellékküldetéseket adhatnak nekünk, melyek teljesítéséért tapasztalati pont jár. Ugyancsak pontokkal jutalmazza a játék, ha rejtett vagy titkos helyszíneket fedezünk fel. A tapasztalati pontokból megfelelő mennyiséget elérve azok Praxis készletekre válthatóak, melyekkel egyes tulajdonságainkat fejleszthetjük. Ezen túlmenően létezik pénz is a játék világában, melyért cserébe kereskedőktől és feketepiaci nepperektől szerezhetünk be különféle tárgyakat, főként fegyvereket. Praxis készleteket is vásárolhatunk bizonyos helyeken, ami azért előnyös, mert egyes képzettségek minél jobban történő felfejlesztéséhez egyre több kell belőlük.

A cselekmény szabadságára jellemző, hogy egy-egy feladatot többféleképpen is meg lehet oldani. Akár erőszakos módon, mindenkit kivégezve is teljesíthetőek a pályák, mint ahogy csendesen, az őrséget elkábítva, vagy akár úgy is, hogy teljesen észrevétlenül cselekszünk és senkinek nem esik bántódása. Ehhez rendelkezésükre állnak különféle augmentációk és fegyverek, illetve fedezékek, melyek mögé bújva lopakodhatunk. Az elkábított vagy megölt emberek testét odébb hurcolhatjuk, amivel megelőzhető, hogy az arra tévedő őrség kiszúrja és beindítsa a riasztórendszert.

Adam Jensen augmentációs képességei számosak: kezdve a passzívakkal (mint például a látás javítása vagy a sebződés csökkentése), illetve az aktívakkal (emberfeletti erő vagy pl. a nagy magasságokból történő sértetlen leugrás). Ezek jelentős része bioenergiától függ: ha ez elfogy, akkor nem tudjuk használni a képzettséget, és újra kell töltenünk azt.

A fegyvereket továbbfejleszthetjük alkatrészekkel, melyeket a pályákon szerezhetünk meg. Emellett szert tehetünk a korábbról már ismert multitool eszközre, mely egyszer használatos, és főként zárfeltörésre használható. Egyes eszközöket magunk is elkészíthetünk, feltéve hogy előzőleg megszereztük az ehhez szükséges tervrajzokat. A számítógépes rendszereket, illetve a biztonsági mechanizmusokat feltörhetjük, ezek az előző részben látottakhoz hasonlóan minijátékkal történnek, ahol különféle pontokat kell összekötnünk adott idő alatt.

A küldetések során interakcióba kerülhetünk bizonyos karakterekkel, akikkel beszélgethetünk is. Ezek során többféle válaszlehetőség létezik, és attól függően, hogyan reagálunk, változhat a küldetés végkimenetele, de akár a végjáték is. Akár az előző részekben, a főhős Adam Jensen karaktere úgy lett megalkotva, hogy ne legyen se jó, se rossz irányba "elfogult", a szinkronszínész Elias Toufexis is olyan tónust használ, hogy a hangja abszolút semlegesnek, érzelemmentesnek mondható a legtöbb esetben. Léteznek azonban "rossz" válaszok, mellyel megnehezíthetjük a dolgunkat, mert meghiúsul az adott küldetés egyik megoldási módja, s nekünk újat kell keresnünk. Egy speciális augmentációval a beszélgetési képességeink is javulnak, jobb eredményeket elérve általa. Ügyesen beszélgetve megúszhatunk olyan összecsapásokat, melyeket egyébként meg kellene vívnunk nagyon erős ellenfelek ellen.

Új játékmód a Breach, melynek során hackert alakítunk, aki a Palisade Bank rendszerébe bejutva szerez információkat, és onnan egy bizonyos időlimiten belül ki kell jutnia. Ez egy szürreális, poligonos megjelenítésű világ, ahol a karakterünkkel egyedi augmentációk segítségével haladhatunk, kicselezve az ellenfeleket. Ugyan a Mankind Divided nem rendelkezik többjátékos móddal, de a Breach játékmód alatt pontokat szerezhetünk, amely egy online rangsor szerint mutatja eredményünket más játékosokkal szemben.

Történet

A Mankind Divided története egy alternatív jövőben játszódik, 2029-ben, két évvel a Human Revolution történései után. Ebben a cyberpunk környezetű világban számos összeesküvés-elmélet valóság, léteznek titkos társaságok, és az Illuminati is létezik, mint globális háttérhatalom. A technológia fejlődése és a biológiában elért forradalmi eredmények révén léteznek az úgynevezett augmentációk, melyek mesterségesen létrehozott szervek, illetve szervpótlékok, amelyek számottevően javítják az emberek egyes képességeit. Ebben a játékban ezek kizárólag mechanikus alapúak, az eredeti Deus Ex nanoaugmentációs technológiája még fejlesztés alatt áll, ily módon az augmentált emberek fizikailag és vizuálisan is megkülönböztethetőek a normál emberektől. A technológia alkalmazása a kilökődés veszélyével jár, így az ily módon "továbbfejlesztett" embereknek egy gyógyszert, a Neuropozyne-t kell szedniük életük végéig, hogy a testük befogadja ezeket a kreálmányokat. A társadalom megosztott az augmentációs technológiával szemben: vannak, akik üdvözlik az új felfedezéseket és az emberiség felemelkedésének lehetőségét látják bennük; mások azonban szkeptikusak, sőt ellenségesek velük szemben, részben morális-erkölcsi okokból, részben azért, mert vagy nem engedhetik meg maguknak (és emiatt alsóbbrendűségi érzésük van), vagy a szervezetük semmiképp sem képes ezeket befogadni, még gyógyszerrel sem. Az előző epizódból megtudhattuk, hogy Adam Jensen, a játék főhőse, egy merénylet áldozata lett és kapott új esélyt az életre azáltal, hogy "feltámasztották" mechanikus augmentációk alkalmazásával, s ő egy különleges ember a tekintetben, hogy genetikailag nem kell tartania egyáltalán a kilökődés veszélyétől (mint a Human Revolution cselekményéből kiderül, ennek is megvan a maga oka és következményekkel is jár).

A Human Revolution történései során kiderült, hogy az Illuminati egy biocsip alkalmazásával korlátozta volna az augmentációk használatát. Adam Jensen, akit az augmentációs technológia úttörőjének számító Sarif Industries alkalmazott biztonsági emberként (és akinek az életét épp ez a technológia mentette meg), belekeveredik az eseményekbe, és megpróbálja megakadályozni őket e tervükben. Hugh Darrow, hogy némiképp aláássa az Illuminati céljait, szétküld egy jelet a sarkvidéki Panchea bázisról, melynek hatására az augmentált emberek néhány pillanatra egyszerűen megőrülnek: ezt az eseményt nevezik később Aug Incidensnek. Jensen kikapcsolja a jelet és ezzel megállítja az őrületet. A Human Revolution-ben többféle választási lehetősége volt, a kánon szerinti befejezéssel elpusztította Pancheát, de hiába: az Aug Incidens és az Illuminati mesterkedései miatt az augmentált embereket megbélyegezték. Megfosztották őket egyes jogaiktól, illetve ahol lehetett, gettóba zárták őket, és egyfajta apartheid-rendszert kezdtek el működtetni velük szemben.

A játék cselekménye főként Prágában játszódik, némi kitekintéssel Dubajba és Londonba. Számos karakter és szervezet szerepel, a leghírhedtebb a már említett Illuminati, amely a világot a háttérből irányítva befolyásolja azt, hogy az emberiség az ő céljaiknak megfelelően kijelölt úton haladjon. Velük szemben áll a Juggernaut Kollektíva, egy hackercsapat, akiknek vezetője a titokzatos Janus, és emellett az eredeti Deus Ex-ből ismert szerveződések csírái is felbukkannak alkalmanként. Főhősünk ezúttal is Adam Jensen, aki most a prágai központú antiterrorista TF29 csapat tagja, melyet az Interpol vezet, akikkel szemben az ARC nevű szervezet áll, amely valamikor az augmentált emberek megsegítésére jött létre, s most az ő jogaikért küzdő erőszakszervezet.

Szereplők A játék főhőse Adam Jensen, akit az előző rész eseményei után holtnak nyilvánítottak, de titokban megmentettek, és fejlettebb technológiával látták el. Mivel genetikailag olyan, hogy kilökődéstől mentesen be tudja fogadni szervezetébe a mechanikus augmentációkat, Jensen személye képezi a hidat az augmentáltakat elutasító emberek, és a Neuropozyne kilökődésgátló gyógyszer hiánya miatt szenvedő augmentáltak között. Névleg a TF29 nevű antiterrorista csapat tagja, azonban a valóságban a Juggernaut Kollektíva titkos ügynöke, aki azon munkálkodik, hogy leleplezze az Illuminatit. Ennek során a rejtélyes Janus, a szervezet vezetője irányítja őt, mégpedig Alex Vegán keresztül. Segítőtársai a TF29-nél Jim Miller és Delara Auzenne. Fő ellenfelei az ARC vezetői: Talos Rucker és Viktor Marcsenko (aki utóbb renegát terrorista lett). A DLC formájában érkező kiegészítőben főszereplőként érkezik Fran Pritchard, Jensen régi ismerőse, a hacker Shadowchild, és Hector Guerrero ügynök.

Számos olyan szereplő is tiszteletét teszi, aki az első Deus Ex-ben is szerepelt már: így az ördögi Bob Page, illetve az Illuminati egykori tagjai: Beth DuClaire, Stanton Dowd, Lucius DeBeers, Morgan Everett, illetve a UNATCO majdani vezetője, Joseph Manderley.

Cselekmény