Sarah Jezebel Deva (Forest Gate, London, 1977. február 25. –) angol énekesnő, a Cradle of Filth korábbi tagja.
Pályafutása
A londoni East Ham kerületben nevelkedett, két nővére és három féltestvére volt. Nehéz gyermekkora volt, kilenc éves korában elhagyta a házat. Nagymamája hatására kezdte el érdekelni a zene.
Tizenegy éves korában kezdődött el a karrierje az essexi Queen's Theatre színházban. A "Summertime" című klasszikus zenei dalt feldolgozta egy együttes, amelynek Deva a tagja volt. Miután elhagyta a színházat, saját dalszövegeket kezdett szerezni. Első együttese egy "Mad Dog" nevű punk-rock zenekar volt. Itt másod-énekesi (co-vocalist) szerepet töltött be. A Mad Dog mindössze egy koncertet játszott, amelyen a 999 nevű punkegyüttessel léptek fel. Ezután a CoF alapítói, Dani Filth és Paul Allender barátságot kötöttek vele, ezáltal bekerült a zenekarukba.
Sarah 2009-ben hagyta el a Cradle of Filth-et, majd egy saját magáról elnevezett zenekart alapított, ebben az évben.
Továbbá három szólóalbumot is kiadott, illetve több egyéb együttessel is közreműködött. 2012-ben visszatért a CoF-be, egy album erejéig.
2010-ben Magyarországon is fellépett.
Diszkográfia
Szólóalbumok A Sign of Sublime (2010) The Corruption of Mercy (2011) Malediction (EP, 2012)
A Cradle of Filth-szel V Empire or Dark Faerytales in Phallustein (1996) Dusk... and Her Embrace (1996) Cruelty of the Beast (1998) From the Cradle to Enslave (1999) Midian (2000) Bitter Suites to Succubi (2001) Heavy, Left-Handid & Candid (2001) Lovecraft & Witch Hearts (2002) Live Bait for the Dead (2002) Damnation and a Day (2003) Nymphetamine (2004) Peace Through Superior Firepower (2005) Thornography (2006) Godspeed on the Devil's Thunder (2008) Midnight in the Labyrinth (2012)
A Creation's Tears-szel Methods to End it All (2010)
A The Kovenanttal Nexus Polaris (1998)
A Tulusszal Mysterion (1997)
A Therionnal Vowin (1998) Crowning of Atlantis (1999) Live in Midgård (2002) Celebrators of Becoming (2006)
A Mystic Circle-lel Infernal Satanic Verses (1999)
A Gravewormmel Underneath the Crescent Moon (1998)
A Mortiis-szal The Stargate (1998) The Smell of Rain (2001)
Az Angtoriaval God Has a Plan for Us All (2006)
A The Gatheringgel Black Light District (2002)
A Mendeeddel From Shadows Came Darkness (2004)
A Trigger the Bloodsheddel Purgation (2008)
A Hecate Enthroned-dal Virulent Rapture (2013)
Jegyzetek
Források
https://sarahjezebeldeva.bandcamp.com/ Blabbermouth http://www.queensofsteel.com/2005/05/sarah-jezebel-deva-eng/
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit énekesek Kategória:Angol nők