A veszprémi úttörővasút a vidámpark és az állatkert között közlekedett. Ez a "járat" csak szórakozási célból működött, komolyabb utasforgalma sosem volt. A vidámpark megszűnésével egy időben szűnt meg. A járaton gyermekvasúti szolgálat volt.
Története A kisvasút 1961 május elsején, a vidámpark megnyitásával egyszerre indult. Építése társadalmi munkában zajlott. A vonalon úttörővasutasok teljesítettek szolgálatot. 1971-ben, az üzemeltetésre szánt források csökkentése miatt gyakorlatilag felszámolták a vidámparkot - a magas látogatottsága ellenére. Az 1980-as években többször szóba jött a kisvasút újraindítása, de ez egyszer sem sikerült. A síneket felszedték, mára csak a lezárt alagút és egy megállóhely épülete maradt meg.
Megállóhelyei Km (↓)MegállóhelyekKm (↑)Megállóhely mai helye0Vidámpark végállomás1A Veszprémvölgyi utca kereszteződésénél0,3Csónakázótó0,7A kolostorral szemben a Séd túlpartján, az épülete megvan0,6Úttörő-kemping0,4Az "A part alatt" játszótérnél1Állatkert végállomás0Az állatkert alsó bejárata előtti téren A pálya végig egyvágányú volt, a végállomásokon kitérővel. Az állatkert és az úttörő-kemping közti szakaszon egy 200 méteres alagút volt, ami ma is látható.
Járművek A vonalon egy-egy MD-40 típusú mozdony vontatta a két, zárt utastérrel, de nyitott ajtókkal készült kocsikból álló szerelvényt. A vasút megszűnése után ezek helyi óvodák udvarára kerültek. 2018-ban döntött az önkormányzat az egyik felújításáról és a völgyben történő kiállításáról. 2021. decemberében a város közgyűlése megszavazta a szerelvény végleges helyét az egykori Csónakázótó megállóhely mellett, és egy emléktábla felállítását, amin megtekinthetők a felújítást végző önkéntesek nevei is. A szerelvény várhatóan 2022. tavaszán kerül új helyére.
Források https://www.kisvasut.hu/vasutlista/view_vasut.php?kod=172 https://www.kisvasut.hu/jarmulista/view_jarmu.php?kbk=2244,4141 https://www.veol.hu/vezeto-hirek/volt-egyszer-egy-vidampark-veszpremben-2442431/ Gy. Lovassy Klára (A Séd völgye Veszprémben, 2000, szerk: Géczi János)
Kategória:Veszprém közlekedése Kategória:Magyarország megszűnt kisvasútjai