Dupka György (Tiszabökény, 1952. április 11. –) ukrajnai és kárpátaljai magyar író, újságíró, szerkesztő, kisebbségi és kultúrpolitikus, civilszervezeti vezető, történész és lágerkutató. A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet egyik alapítója és jelenlegi igazgatója, a Szolyvai Emlékpark Bizottság titkára.
Élete Általános és középiskolába Péterfalván járt. Ezután az Ungvári Állami Egyetemen tanult.
1979-ben magyar szakon szerzett oklevelet, majd a Kárpáti Igaz Szónál lett újságíró, itt azonban párttagságot vártak el tőle, így otthagyta.A Kárpátaljai magyarság mindenese, Búvópatak 2015 8. szám 1986–1992 között a Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője volt. 1992-től az Intermix kiadó vezetője.Új magyar irodalmi lexikon 2004-től az Együtt folyóirat felelős kiadója. (Az S. Benedek András által kiadott szamizdat folyóiratról nevezték el.) 2006–2008 között az ELTE Pedagógiai és Pszichológia karán tanult. 2014-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált.
Főbb művei Ikarusz éneke (versek), Ungvár, 1979 Dupka György–Horváth Sándor: Múltunk s jelenünk. Balogh Edgár nyomában Kárpátontúlon; Kárpáti, Uzshorod, 1987 Sorsközösség. A kárpátaljai magyarok a 80-as évek végén (Horváth Sándorral és Móricz Kálmánnal), cikkek, Ungvár, 1990 Tavaszra születtem (ikerkötet Kőszeghy Elemérrel), 1990 Ez hát a hon... Tények, adatok dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéből 1918–1991 (szerk. Botlik Józseffel), Budapest–Szeged–Ungvár, 1991 Kisebbségi ének a beregi rónán (Kárpátaljai írók antológiája. 1919–1944 (szerk.), Ungvár Budapest, 1992 Istenhez fohászkodva... verses levelek, imák a Sztálini lágerekből 1944–1957 (szerk.), 1992 Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján (Botlik Józseffel, monográfia), Ungvár, 1993 '56 Kárpátalján. Dokumentumgyűjtemény (szerk. Horváth Sándorral), Ungvár, 1993 "Sötét napok jöttek...". Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve, 1944–1955; Intermix–Patent, Bp.–Ungvár, 1993 (Kárpátaljai magyar könyvek) Kárpátalja magyar személyi és intézmény-adattára; Intermix, Ungvár–Bp., 1993 (Kárpátaljai magyar könyvek) Egyetlen bűnük magyarságuk volt. Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól. 1944–1946 (szerk.), Ungvár–Budapest, 1993 A KMKSZ történetéből. Dokumentumok, tények, adatok, 1989–1993; szerk. Dupka György; Intermix, Ungvár–Bp., 1993 (Kárpátaljai magyar könyvek) Szolyva – 1944–45 [Alekszej Korszunnal, a moszkvai titkos levéltár dokumentumai alapján], Ungvár, 1996 Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Az értelmiségi mozgalom történetéből, 1992–1997; MÉKK, Ungvár, 1997 Dupka György–Alekszej Korszun: A "Malenykij robot" dokumentumokban; Intermix, Ungvár–Bp., 1997 (Kárpátaljai magyar könyvek) Kárpátaljai magyar Gulag-lexikon. Lefejezett értelmiség, 1944–1959; Intermix, Ungvár–Bp., 1999 (Kárpátaljai magyar könyvek) Kárpátalja magyarsága. Honismereti kézikönyv; A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága–Anyanyelvi Konferencia, 2000 (Nyelv és lélek könyvek) "Keressétek fel a sírom...". Szolyvai emlékkönyv a "malenykij robot" 60. évfordulójára a sztálinizmus kárpátaljai magyar áldozatairól, 1944–2004; Intermix, Ungvár–Bp., 2004 (Kárpátaljai magyar könyvek) Autonómia-törekvések Kárpátalján; Intermix, Ungvár–Bp., 2004 (Kárpátaljai magyar könyvek) '56 és Kárpátalja. Hatásvizsgálat hivatalos iratok, vallomások tükrében; Intermix, Ungvár–Bp., 2006 (Kárpátaljai magyar könyvek) "Népünk temetője Szolyva". Kárpát-medencei magyarság kegyhelye. A szolyvai gyűjtőtábor történetéből 1944–1945; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Beregszász, 2009 (KMMI-füzetek) Fogyó, gyarapodó nemzetiségek, érdekképviseletek Kárpátalján. Hatásvizsgálatok a regionális történelmi folyamatok és a szociológiai-demográfiai adatok, nemzetiségi politika tükrében; Intermix, Ungvár–Bp., 2011 (Kárpátaljai magyar könyvek) Magyar művészet Kárpátalján. Kultúr- és művészettörténeti vázlat; Intermix, Ungvár–Bp., 2012 (Kárpátaljai magyar könyvek) A mi Golgotánk. A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben. A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatának végrehajtása az NKVD-jelentések tükrében, 1944–1946; Szolyvai Emlékparkbizottság–Intermix, Szolyva–Ungvár– Bp., 2012 (Kárpátaljai magyar könyvek) "Hova tűnt a sok virág...". Időutazás az Uralba magyar és német rabok (1941–1955) nyomában. Történelmi szociográfia; KMMI–Intermix, Ungvár–Bp., 2012 (Kárpátaljai magyar könyvek) Szilaj lettem. Versek, szemelvények. Válogatás Dupka György műveiből születésének 60. évfordulója alkalmából; KMMI, Ungvár, 2012 (KMMI-füzetek) A szovjet hatóság megtorló tevékenysége Kárpátalján, 1944–1991. A kárpátaljai magyarságot ért atrocitások, sérelmek vázlatos története levéltári források, egyéb dokumentumok alapján; Intermix, Ungvár–Bp., 2014 (Kárpátaljai magyar könyvek) Zsidósors Kárpátalján: a deportálástól az internálásig. Magyar Holokauszt Emlékév 2014 Kárpátalján. A kárpátaljai zsidóság gettóba zárásának és deportálásának 70. évfordulója kapcsán tartott beregszászi emlékkonferencia anyagai. 2014. április 24.; szerk. Dupka György, Zubánics László; Intermix, Ungvár–Bp., 2014 (Kárpátaljai magyar könyvek) Halottaink, 1944–1959. A kárpátaljai szovjet népirtás eddig ismert áldozatainak névsora; Intermix, Ungvár–Bp., 2014 (Kárpátaljai magyar könyvek) "Ne ítéljetek el ...!". Zsidó népirtás, antiszemita üldözés Kárpátalján a náci és a kommunista eszmék nevében, 1938–1991; Intermix, Ungvár–Bp., 2015 (Kárpátaljai magyar könyvek) Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján. Kultúrtörténeti vázlat, az írástudókat adó táj kulturális jellegzetességei, kortárs írók, irodalmi életet generáló intézmények adattára; Intermix, Ungvár–Bp., 2017 (Kárpátaljai magyar könyvek) A kivégzett, lágerekben elhunyt kárpátaljai magyar képviselők, 1945–1949. Bródy András és társainak emlékkönyve; szerk. Dupka György, Zubánics László; Intermix, Ungvár–Bp., 2017 (Kárpátaljai magyar könyvek) Kárpátaljai magyar nők a Gulágon. Történetek, visszaemlékezések, emlékiratok; összeáll., jegyz. Dupka György; Intermix, Ungvár–Bp., 2017 (Kárpátaljai magyar könyvek) Dupka György–Fuchs Andrea: Kárpátaljai magyar képzőművészek arcképcsarnoka; Intermix, Ungvár–Bp., 2017 (Kárpátaljai magyar könyvek) Kárpátalja magyar művelődéstörténete. Kultúrtörténeti fejezetek Trianontól napjainkig. Művelődéstörténeti-szociográfiai hatásvizsgálat levéltári források, dokumentumok alapján; Intermix, Ungvár–Bp., 2017 (Kárpátaljai magyar könyvek) A nagy háború emlékezete Kárpátalján, 1914–1918. Haditettek, hősök, haditemetők, emlékművek, népemlékezet és ünnepségek; Intermix, Ungvár–Bp., 2018 (Kárpátaljai magyar könyvek) A kárpátaljai magyarság, németség elhallgatott tragédiája, 1944–1946; ford. Ortutay Péter; Intermix, Ungvár–Bp., 2020 (Kárpátaljai magyar könyvek) "Jön még egy új világ...". A magyar '56 kárpátaljai kézikönyve : a forradalom visszhangja a "megrengett Szovjetföldön", 1956–1959. Tudományos, ismeretterjesztő monográfia; Intermix, Ungvár–Bp., 2020 (Kárpátaljai magyar könyvek) A kárpátaljai magyarság, németség elhallgatott tragédiája, 1944–1946; Intermix, Ungvár–Bp., 2020 (Kárpátaljai magyar könyvek) Irodalmi élet Kárpátalján a szovjet időszakban, 1944–1991; Társadalomtudományi Kutatóközpont–Gondolat, Bp., 2021 Magyar gulág-gupvi-rabok Eurázsiában. Felfedett nyomok Oroszország (Baskíria, Tatárföld, Csecsenföld), Kaukázus (Azerbajdzsán, Georgia, Örményország), Ázsia (Kazahsztán, Üzbegisztán) régióiban. Történelmi szociográfia; átdolg., bőv. kiad.; Intermix, Ungvár–Bp., 2021 (Kárpátaljai magyar könyvek)
Díjai Berzsenyi-díj, 1993 Nagy Imre-emlékplakett, 1995Kortárs Magyar írók Julianus-díj, 2009A kárpátaljai magyarság mindenese, Búvópatak 2015 8. szám A Magyar Kultúra Lovagja (2018) Teleki Pál-érdemérem (2023) Ratkó-díj (2023)
Jegyzetek
Források Dupka György a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján A Kárpátalji magyarság mindenese: Dupka György író, költő lágerkutató, könyv-és lapkiadó/ Lengyel János In: Búvópatak, 2015 augusztus 8. Új magyar irodalmi lexikon Kortárs Magyar írók
További információk Dupka György doktori értekezése A bökényi nagyotmondó, Kárpátalja hetilap, 2007. június 22., 336. szám
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar történészek Kategória:Ungváriak Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai