bélyegkép|300x300px A budapesti metróhálózaton 48 állomás található. A legrégebbiek az M1-es metróvonal 1896-ban, a legújabbak az M4-es metróvonal 2014-ben átadott állomásai.

Változások A metróhálózat elmúlt több mint 120 éve alatt egy állomást számoltak fel (az Állatkert – más néven Városliget – állomást 1973-ban), egyet pedig áthelyeztek (a Deák térit, 1956-ban). A megszűnt Állatkerti végállomás a felszínen volt, ma már semmi nem maradt belőle, csak a városligeti Wünsch híd. A 40 méternyivel áthelyezett korábbi Deák téri állomáshoz kapcsolódó alagútban hozták létre később a Földalatti Vasúti Múzeumot.

Az állomások nevei többször változtak: elsősorban a rendszerváltozás után, a közterületnév változásokhoz igazodva. Két állomásnál fordult elő, hogy a nevük két ízben is megváltozott: az eredetileg Váczi körút nevű állomás előbb Vilmos császár út, majd Bajcsy-Zsilinszky út lett, a Népstadion állomás pedig előbb Stadionok, majd Puskás Ferenc Stadion nevet kapott. A legutóbbi módosítások az M3-as metróvonal felújításához kapcsolódtak, amely során politikai csatározások is kísérték a Göncz Árpád városközpont állomás elnevezését.

Az állomások A listában betűrendben szerepelnek az állomások, zárójelben megadva a megnyitás/bezárás évét, dőlt betűvel jelezve a már megszüntetett állomást.

bélyegkép|200px|A Wünsch híd az Állatkert állomás egyetlen emléke 2011-ben bélyegkép|200px|A Göncz Árpád városközpont állomás 2019-ben bélyegkép|200px|A Deák Ferenc téri állomás, a 3-as metró peronján 2005-ben bélyegkép|200px|A Kelenföld vasútállomás felszíni lejárója 2014-ben bélyegkép|200px|A Mexikói úti végállomás 2014-ben bélyegkép|200px|Az Örs vezér tere állomás az átépítés után 2012-ben bélyegkép|200px|A Szent Gellért tér – Műegyetem állomás 2014-ben bélyegkép|200px|Jellegzetes kisföldalatti-állomás a Vörösmarty téri (2010)

Állatkert M1 (1896–1973) Arany János utca M3 (1981) Aréna út → Hősök tere Árpád híd → Göncz Árpád városközpont Astoria M2 (1970) Bajcsy-Zsilinszky út M1 (1896) Bajza utca M1 (1896) Batthyány tér M2 (1972) Bikás park M4 (2014) Blaha Lujza tér M2 (1970) Corvin-negyed M3 (1976) Deák Ferenc tér M1 (1896–1952, 1956), M2 (1970), M3 (1976) Déli pályaudvar M2 (1972) Dózsa György út M3 (1984) Ecseri út M3 (1980) Élmunkás tér → Lehel tér Fehér út → Örs vezér tere Ferenciek tere M3 (1976) Ferenc körút → Corvin-negyed Forgách utca M3 (1990) Fővám tér M4 (2014) Gizella tér → Vörösmarty tér M1 (1896) Göncz Árpád városközpont M3 (1984) Gyöngyösi utca M3 (1990) Határ út M3 (1980) Hősök tere M1 (1896) II. János Pál pápa tér M4 (2014) Kálvin tér M3 (1976), M4 (2014) Kelenföld vasútállomás M4 (2014) Keleti pályaudvar M2 (1970), M4 (2014) Klinikák → Semmelweis Klinikák Kőbánya-Kispest M3 (1980) Kodály körönd M1 (1896) Körönd → Kodály körönd) Kossuth Lajos tér M2 (1972) Lehel tér M3 (1981) Mexikói út M1 (1973) Móricz Zsigmond körtér M4 (2014) Moszkva tér → Széll Kálmán tér Nagyvárad tér M3 (1976) Népliget M3 (1980) Népstadion → Puskás Ferenc Stadion Nyugati pályaudvar M3 (1981) Oktogon M1 (1896) Opera M1 (1896) Örs vezér tere M2 (1970) Pillangó utca M2 (1970) Pöttyös utca M3 (1980) Puskás Ferenc Stadion M2 (1970) Rákóczi tér M4 (2014) Semmelweis Klinikák M3 (1976) Stadionok → Puskás Ferenc Stadion Széchenyi fürdő M1 (1973) Széll Kálmán tér M2 (1972) Szent Gellért tér – Műegyetem M4 (2014) Újbuda-központ M4 (2014) Újpest-központ (korábban: Újpest-Központ) M3 (1990) Újpest-városkapu (korábban: Újpest-Városkapu) M3 (1990) Váczi körút (Váci körút) → Bajcsy-Zsilinszky út Vilmos császár út → Bajcsy-Zsilinszky út Vörösmarty tér M1 (1896) Vörösmarty utca M1 (1896)

Jegyzetek

Kapcsolódó cikkek Budapesti HÉV-állomások listája

Kategória:Vasúttal kapcsolatos listák