A Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítványt (PAIGEO) 2014-ben hozta létre a Magyar Nemzeti Bank, abból a célból, hogy támogassa a geopolitikával kapcsolatos tudás teremtését, amely elősegítheti mind a hazai, mind pedig a Közép-Kelet-Európai térség gazdasági fejlődését. A 21. századra felgyorsuló globalizáció, majd annak az egyik következményeként az egész világra kiterjedő század eleji globális gazdasági válság és az átrendeződő gazdasági világrend ugyanis felértékeli a geopolitika szakterületének jelentőségét a gazdaságpolitikák szempontjából.
A PAIGEO később összeolvadt társ-alapítványaival együtt, feladataikat 2019-ben a jogutód Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vette át az eredeti pénzbeli és ingatlan összértékű alapítói vagyonjuttatással együtt.
Az alapítvány létrehozásának indoklása A Magyar Nemzeti Bank törvényből adódó feladata, hogy elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogassa a kormány gazdaságpolitikáját. A magyar kormány gazdaságstratégiai törekvése, hogy külgazdasági kapcsolataiban új piacokat célozzon meg, új együttműködési tereket és kapcsolatrendszereket alakítson ki, különös tekintettel az ázsiai, távol keleti lehetőségekre a „keleti nyitás politikája” jegyében. Magyarország számára nemzetstratégiailag fontos, hogy új alapokra helyezze viszonyát a világ különböző gazdasági és politikai aktoraival, különös tekintettel a keleti országokra, ugyanakkor meghatározó szereplővé tudjon válni egy közép-európai együttműködésben is. Ehhez a törekvéshez Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány tudásteremtéssel, elemzésekkel, nemzetközi és tudományos partnerségek kialakításával, a geopolitikai szakterület hazai aktivitásának serkentésével, a nemzetközi eredmények becsatornázásával tud hatékonyan hozzájárulni, miközben ennek eredményeit a jegybanki alaptevékenységben is alkalmazza
PAGEO Kutatóintézet A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet 2015 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy megteremtse Magyarországon a geopolitika mint tudományterület kutatási alapjait. 2019-ben tizenkét fiatal kutatóval vesz részt a munkában, akik a világ különböző területeit fedik le. 2016 tavaszán jelent meg először a kutatóintézet saját geopolitikával foglalkozó negyedéves magazinja, a HUG (Hungarian Geopolitics). 2016 áprilisától indult egy saját szervezésű, rendszeres geopolitikai vitasorozat is, a GeoDebates. A kutatóintézet munkájának másik része arra irányul, hogy elemző- és háttéranyagokkal a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány, illetve a Magyar Nemzeti Bank szakmai munkáját támogassa.
Források http://www.geopolitika.hu/hu/rolunk/pallas-athene-geopolitikai-alapitvany/ PAIGEO hivatalos weboldala
További információk PAIGEO hivatalos weboldala
Pallas Alapítványok hivatalos weboldala
Kategória:Magyarországi tudományos alapítványok