A Soldi () Mahmood olasz énekes dala, melyet Charlie Charlessal és Dario "Dardust" Fainivel közösen jegyez. A dal 2019. február 6-án jelent meg kislemezként, majd három nappal később megnyerte a 69. Sanremói Dalfesztivált és ezzel a jogot Olaszország képviseletére a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban.
Háttér bélyegkép|balra|200px|Mahmood az Sanremói dalfesztivál fődíjával, az „Arany Oroszlánnal“ A TV Sorrisi e Canzoni magazinnak adott interjúban az előadó Mahmood elmondta, hogy a dalt a barátaival közös bandázás során írta. Ennek ellenére a dal befejezése hosszú időt vett igénybe. A producerek Dardust és Charlie Charles a dal hangzás világához járultak hozzá, megújítva azt a trap zenéből kölcsönzött kortárs elemekkel. Ezen kívül hiphop elemek keverednek az arab hangzással.
A dalszerkezet nem tartalmaz egy egyértelműen meghatározható refrént. Andrea Rodini olasz producer és zenész szerint, a dal ún. „hook“-ja három különböző elemen alapszik: a „soldi“ (pénz) szó ismételgetésén, a „come va“ (Mi van?) verzén, melyet szintén többször mondogat az előadó, és a tapsolás hangzásán, amit Rodini egy „kubista“ típusú refrénként jellemez.
Erősen érezhető, hogy a Soldi egy életrajzi dal az előadó „nem hétköznapi családjáról“. A szöveg Mahmood kapcsolatát írja le az édesapjával, aki elhagyta a családot, amikor az énekes még gyerek volt. Egy hazug, ellentmondásos és megbízhatatlan apát ábrázol, akinek elsődleges célja a pénzszerzés a családjával való törődés helyett. A pénz ezért az apa-fia kapcsolat megromlásának egyik okozójaként van bemutatva, ami erős eltérést mutat a trap zenék többségétől, amikben a pénz általában az élet végső célját képezi. Mahmood a dalszövegről úgy nyilatkozott, hogy egy „haraggal teli emléket idéz fel benne“. A verzék különböző képeket tárnak fel, amelyeket a előadó gyakran metaforaként használ.
A dal egy arab nyelvű mondatot is tartalmaz („Waladi waladi, habibia ta'aleena“, ). Bár Mahmood egyáltalán nem beszéli a nyelvet, de elmondása szerint emlékszik rá, hogy egyiptomi származású apja hogyan hívta őt, amikor gyermek volt, és úgy döntött, hogy ezt úgy írja bele a dal verzébe, hogy visszahozza őt egy adott pillanatra számára.
Sanremói Dalfesztivál Mahmood a dalt először a 69. Sanremói Dalfesztivál első élő adásában adta elő, melyet 2019. február 5-én tartottak. Az este utolsó, huszonnegyedik fellépőjeként éjfél után lépett színpadra. A fesztivál zenekarát a dal egyik szerzője Dario "Dardust" Faini vezényelte. A harmadik élő showban február 7-én a Soldi volt az első produkció. A negyedik este február 8-án Mahmood egy új változatban, Gué Pequeno rapperrel kiegészülve adta elő a szerzeményt. A február 9-én rendezett döntő első fordulójában a dal a televíziónézőknél a hetedik, a szakmai zsűrinél az első, a sajtósokból álló zsűrinél a második helyet szerezte meg. Ennek eredményeként Mahmood bekerült a második fordulóba, ahol már csak a legjobb három versenyző énekelhette el újra a dalát. Az utolsó szavazás során végül a Soldi-t hirdették ki a 2019-es Sanremói dalfesztivál győzteseként. A dal az Ultimo I tuoi particolari és az Il Volo Musica che resta című dalát utasította maga mögé, melyek a második és a harmadik helyen végeztek. Mahmood az Enzo Jannacci-díjat is megkapta a legjobb előadásért.
Eurovíziós Dalfesztivál bélyegkép|jobbra|250px|Mahmood és háttértáncosai az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének főpróbáján A Sanremói dalfesztiválos győzelme után nem sokkal az EBU és a RAI bejelentette, hogy Mahmood elfogadta a felkérést Olaszország képviseletére a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban. Mivel Olaszország tagja az Eurovíziós Dalfesztivál az automatikusan döntős „Öt Nagy“ országának, ezért a dal csak a május 18-i döntőben versenyzett, de először a második elődöntő május 15-én tartott zsűris főpróbáján adták elő közönség előtt. A produkció első próbáját május 10-én, a másodikat 12-én tartották a verseny helyszínén, az Expo Tel-Aviv 2-es Pavilonjában. A dal a döntőben a fellépési sorrendben a huszonkettedikként csendült fel, a francia Bilal Hassani Roi című dala után és a szerb Nevena Božović Kruna című dala előtt. A szavazáson a zsűritől 219 pontot, a nézőktől 253 pontot kapott, így összesítve 472 ponttal a második helyen végzett a huszonhat fős mezőnyben. Hat ország (Belgium, Horvátország, Németország, Málta, Észak-Macedónia és San Marino) zsűrijétől és négy ország (Horvátország, Málta, Spanyolország és Svájc) közönségétől a maximális 12 pontot gyűjtötte be. Emellett elnyerte a zeneszerzői Marcel Bezençon-díjat is.
Bár a dal szövege alapvetően olasz nyelvű, de mivel az egyik sor arabul van, ezért a Soldi a volt harmadik eurovíziós versenydal, mely tartalmazott arab nyelvű részt a 1980-as marokkói és a 2009-es izraeli induló után.
Videóklip A dal videóklipje, melyet Attilio Cusani rendezett, 2019 márciusában 50 milliós nézettséget ért el a YouTube-on.
Slágerlistás helyezések Slágerlista (2019) Legjobbhelyezés Horvátország (HRT) 38. Észtország (Eesti Tipp-40) 2. Europe Digital Songs (Billboard) 8. Görögország (IFPI International Digital Singles) 1. Izland (Tonlist) 6. Írország (IRMA) 65. Izrael (Media Forest) 2. Luxemburg Digital Song Sales (Billboard) 8. Portugália (AFP) 73.
Minősítések Régió Minősítés Eladás Olaszország (FIMI) 3-szoros platinalemez +
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:Dalok a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon