Az aurevoir. zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar, amely 2015 márciusában kezdte meg működését. Az együttes a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy zenéjét ne korlátozza szigorúan meghatározott műfaji keretek közé. Az általuk használt ethno-beat megnevezés arra utal, hogy dalaikban elsősorban a Kárpát-medence népzenéjének, valamint az angolszász beat- és folkzene hatásai jelennek meg. Zenei szemléletükre jelentős hatást gyakorolt a táncházmozgalom és a beatmozgalom.

Az együttes zenéjének meghatározó jellemzője a műfaji sokszínűség. Dalaikban a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai mellett az 1960-as évek beatzenéjének elemei, valamint a francia sanzon, illetve a reneszánsz és barokk zene hatásai is megjelennek.

A zenekar neve („a viszontlátásra!”) arra utal, hogy a könnyűzenében a korábban egyértelműen elkülönülő stílusok napjainkra egyre inkább összemosódnak, és az új alkotások jellemzően több zenei irányzat ötvözéséből születnek. Az aurevoir. elnevezés egyben a korábbi korszak lezárását és egy új zenei szemlélet kezdetét is szimbolizálja, miközben utal arra, hogy az új hangzásvilágban továbbra is megjelennek a korábban kialakult zenei stílusok elemei.

A zenekar első nagylemezének megjelenését követően rendszeres fellépője a hazai és a határon túli fesztiváloknak, egyebek mellett a Belvárosi Fesztiválnak, a Campus Fesztiválnak, az EFOTT-nak, a Fishing on Orfűnek, a Művészetek Völgyének, a Strand Fesztiválnak, a Szegedi Ifjúsági Napoknak és a VOLT Fesztiválnak. Emellett Budapest meghatározó koncerthelyszínein is többször adtak teltházas koncertet, többek között az A38 Hajón, az Akvárium Klub NagyHalljában, valamint a Kobuci Kertben, ahol 2023-ban két egymást követő telt házas koncertet tartott. A zenekar 2021 óta rendszeres fellépője a Budapest Parknak.

A 2024-es koncertévadot a Müpa színpadán megrendezett szimfonikus koncerttel nyitották meg. A zenekar külföldön is rendszeresen koncertezik: több alkalommal fellépett Erdélyben és a Felvidéken, továbbá európai nagyvárosokban, így Berlinben, Krakkóban és Prágában. Felléptek Kínában is, ahol a sanghaji magyar pavilon megnyitóján adtak koncertet.

A zenekar eddig három alkalommal részesült Fonogram – Magyar Zenei Díj jelölésben: 2019-ben az „Év hazai felfedezettje”, valamint az „Év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában a Kikötő című albummal, míg 2023-ban ugyancsak az „Év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában a Deák Rét című albummal.

Története A zenekar négy tagja, Agócs Márton, Fejér Mihály, Orosz Kristóf és Szűcs Viktor már gimnáziumi éveik alatt együtt zenélt egy rockegyüttesben. Az együttes később feloszlott, a tagok közötti baráti kapcsolat azonban megmaradt. Az aurevoir. megalakulását megelőzően Agócs Márton és Fejér Mihály ismét közös zenélésbe kezdett, amelyhez később Fejér Ágoston is csatlakozott.

Az aurevoir. első koncertjét 2015. március 20-án adta a Bem Moziban, a Budapest Open Mic Nights rendezvénysorozat keretében. Az eredetileg trióként működő formációhoz erre a fellépésre a korábbi közös zenekar tagjai, valamint Szabó Zsolt csatlakoztak közreműködőként. A koncertet követő pozitív visszajelzések hatására a zenészek a közös munka folytatása mellett döntöttek, így kialakult az együttes első, hattagú felállása. Gelencsér Gábor 2015 májusának végén csatlakozott az együtteshez basszusgitárosként, egy, a Budapest Open Mic Nights keretében rendezett koncertet követően.

2015-ben részt vettek a Peron Music Alapítvány által rendezett tehetségkutató versenyen, ahol második helyezést értek el. 2016-ban megnyerték a Patina, valamint a Jam For Nature zenei tehetségkutató versenyeket, emellett bekerültek a Szimpla Lemming Program kiemelt zenekarai közé.

Zenéjük az együttes fiatal kora ellenére hamar Magyarország határain túl is eljutott. Erdélyben és a Felvidéken, valamint több európai nagyvárosban, köztük Berlinben és Prágában is felléptek. 2017-ben Kínában is bemutatták az általuk képviselt ethno-beat műfajt, amikor a shanghaji magyar pavilon megnyitóján adtak koncertet.

2017 nyarán jelent meg bemutatkozó EP-jük, az öt dalt tartalmazó Ethno-beat. A kislemez a zenekar alapvető műfaji koncepcióját tükrözi: a népdalfeldolgozások mellett Radnóti Miklós Rejtettelek című versének megzenésített változata, valamint a kortárs magyar költővel, Lackfi Jánossal közösen készített Kicsi borsó című dal is helyet kapott rajta. Ugyanebben az évben a zenekar bekerült a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatott előadói közé. 2017 nyarán Pestalits Ambrus is csatlakozott az együtteshez.

Az NKA Hangfoglaló Program induló előadókat támogató programjának segítségével 2018-ban rögzítették első nagylemezük, a Kikötő felvételeit. A lemezt a SuperSize Recording stúdióban vették fel, három különböző teremben, egybejátszással és metronóm használata nélkül. A felvételek ezáltal az élő előadás szabadságát is igyekeztek megőrizni. A zenekar a Kikötőt a különböző stílusok és műfajok közötti útkeresés lezárásaként értelmezte, amelyre az album címe is utal.

A kilenc dalt tartalmazó lemezen a magyar népzenei hatások mellett elsősorban a régizene, a balkáni és az ír–angolszász népzene, valamint az akusztikus popzene jegyei jelennek meg. A zenekar ekkor már két lemezének anyagával járta az országot. A nyári fesztiválszezonban többek között a Campus Fesztiválon, a Művészetek Völgyén, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a VOLT Fesztiválon, valamint a szerbiai Malomfesztiválon is fellépett. Második nagylemezük, a Forduló 2019-ben jelent meg.

A 2020-ban kezdődő Covid19-pandémia jelentősen megszakította a zenekar korábbi koncert- és alkotói ciklusát. A tagok ebben az időszakban jórészt otthon tartózkodtak, nem próbáltak és nem koncerteztek. A kényszerszünetet követően 2022-ben jelent meg a Deák rét című album, amelyen a zenekar a korábbiaknál hangsúlyosabban ötvözte a népzenei inspirációkat a gitárzenével.

2024 januárjában az aurevoir. a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közös koncertet adott a Müpában, amelyen dalai szimfonikus hangszerelésben szólaltak meg.

2026 februárjában a zenekar bejelentette, hogy több mint tíz év közös zenélés után Agócs Márton alapító-énekes és gitáros, valamint Katona Bálint hegedűs távozik az együttesből. A zenekar közlése szerint a tagok időközben megváltozott élethelyzete és a zenélésről alkotott elképzeléseik különbözősége vezetett a döntéshez. A két tag távozását követően az aurevoir. hatfős felállásban folytatja működését.

Tagjai

Fejér Mihály – ének, gitár, mandolin Fejér Ágoston – billentyű, tangóharmonika, vokál Gelencsér Gábor – basszusgitár Cseke Dániel – szaxofon Orosz Kristóf – gitár, vokál Szűcs Viktor – ütős hangszerek Szabó Árpád - hegedű

Korábbi tagok Agócs Márton – gitár, ének, duda, ír buzuki Katona Bálint – hegedű Pestalits Ambrus – hegedű Újházi Ádám – hegedű Szabó Zsolt – viola da gamba

Diszkográfia

2017. ethno-beat 2018. Kikötő 2019. Forduló 2022. Deák Rét

Jegyzetek

Források

http://varkapu.info/kozelet/ethno-beat-es-magyar-kocsmazene-interju-az-aurevoir-zenekar-egyik-alapitojaval/ https://web.archive.org/web/20190212011422/https://aurevoir.hu/ https://phenomenon.hu/a-zeneben-nincsenek-orszaghatarok-es-falak-aurevoir-interju/ https://magyarnemzet.hu/archivum/igeretes-titanok/a-nepzene-mindig-a-fosodorban-lesz-3896529/ https://www.rockbook.hu/hirek/arra-van-idod-amire-idot-szakitasz-es-ez-nalunk-nagyon-igaz-aurevoir-interju https://web.archive.org/web/20190528225822/https://hangfoglalo.hu/hirek/695/aurevoir--hopsza-klippremier

További információk

https://web.archive.org/web/20190212011422/https://aurevoir.hu/ https://www.facebook.com/aurevoirzenekar/ https://www.magyarzenemukiado.hu/

Kategória:Magyar együttesek Kategória:2015-ben alakult együttesek Kategória:Magyar folk-rock együttesek