Nicolò Zaniolo (Massa, 1999. július 2. –) olasz korosztályos válogatott labdarúgó, a Galatasaray játékosa, de kölcsönben a Udinese csapatában szerepel.

Pályafutása Klubcsapatokban A Fiorentina korosztályos csapataiban nevelkedett, majd innen 2016 nyarán a Virtus Entella klubjához került. 2017. március 11-én mutatkozott be az első csapatban a Benevento elleni másodosztályú bajnoki mérkőzésen. A szezon során 7 mérkőzésen lépett pályára, majd elhagyta a klubot.https://us.soccerway.com/players/nicolo-zaniolo/471102/ Július 5-én az élvonalbeli Internazionale játékosa lett, többnyire a korosztályos csapatokban lépett pályára. Az első csapatban tétmérkőzésen nem lépett pályára. 2018 júniusában Davide Santon társaságában került az AS Roma csapatába, amely 4.5 millió eurót fizetett érte és 2023-ig írt alá. Az üzlet keretein belül Radja Nainggolan az Inter csapatába igazolt. Szeptember 19-én debütált a Real Madrid csapata ellen 3–0-ra elvesztett UEFA-bajnokok ligája mérkőzésen. Szeptember 26-án a bajnokságban a Frosinone ellen mutatkozott be.AS Roma 4-0 Frosinone December 26-án a Sassuolo ellen megszerezte élete első olasz bajnoki gólját. Kontrát követően az ötösig vezette a labdát, majd egy csellel védőjét és a kapust is elfektette, majd egy emeléssel helyezett a kapuba.Kapust és védőt is leültetett a Roma tinédzsere 2019. február 12-én az FC Porto elleni bajnokok ligája találkozón duplázott és ezzel a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb olasz játékosa lett, aki legalább két gólt szerez.Az AS Roma tinije történelmi duplát lőtt a BL-ben 2020 szeptemberében másodszor is keresztszalag-szakadást szenvedett, majdnem egy év kihagyás után, 2021. augusztus 19-én, a Trabzonspor elleni UEFA-konferencialiga-mérkőzésen léphetett újra pályára.Ekl-selejtező: a Spurs kikapott; Mourinho győzelemmel nyitott 2023. február 8-án szerződtette a török Galatasaray csapata.Serie A: a Galatasarayban folytatja a Roma balhés támadója – hivatalos

2023 augusztusában kölcsönbe került az angol Aston Villa csapatához. 2024. május 13-án lábközépcsonttörést szenvedett a Liverpool elleni 3–3-as döntetlennel végződő bajnoki mérkőzésen. 2024 július elején az Atalanta szerződtette kölcsönben. 2025. február 3-án vételi opcióval került kölcsönbe a Fiorentina csapatához. 2025 nyarán kölcsönbe került az Udinese csapatához.

A válogatottban Részt vett a 2018-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon az U19-es válogatott tagjaként, amely ezüstérmesként végzett a Finnországban megrendezett tornán.

Statisztika 2026. február 2-i állapotnak megfelelően.

KlubSzezonOsztályBajnokságKupaUEFAEgyébÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokVirtus Entella2016–17Serie B70–––70Internazionale2017–18Serie A00–––00Roma2018–19Serie A2742072–3662019–202660072–3382020–21000000–002021–2228220126–4282022–231311031–172Összesen94135029110012824Galatasaray2022–23Süper Lig10510—1152023–2400—10—102025–2640—40Összesen1451010—165Aston Villa (kölcsön)2023–24Premier League2523010110393Atalanta (kölcsön)2024–25Serie A142107110233Fiorentina (kölcsön)2024–2590—40—130Udinese (kölcsön)2025–2619521—216Összesen1822712151132024741

Sikerei, díjai Klub AS Roma UEFA Konferencia Liga: 2021–22

Galatasaray Török bajnok: 2022–23

Egyéni Serie A – Év legjobb fiatal játékosa: 2018–19

Család Édesapja Igor Zaniolo szintén labdarúgó, aki a másodosztályban és a harmadosztályban lépett többnyire pályára pályafutása során.

Jegyzetek

További információk Nicolò Zaniolo adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek