A Nachtmystium egy amerikai black metal együttes.
Története 2000-ben alakultak az Illinois állambeli Wheatonban. Nevük a német "Nacht" (éjszaka) és a kitalált "mystium" szó keresztezése. Blake Judd és Pat McCormick alapították. Fő zenei hatásuk a Burzum és a Darkthrone volt, ez főleg a 2002-es első nagylemezükön érződik. A zenekar továbbá több együttest és előadót is megjelölt, kezdve Tori Amostól a Sleepen át a Danzigig. A második albumuk volt az utolsó black metal hangzású lemezük, onnantól kezdve pszichedelikus rock hatású (ám továbbra is black metal hangzású) lemezeket készítettek. Lemezeikről pozitívan nyilatkoztak a metal témájú magazinok, illetve weblapok, továbbá a metal magazinok jelentősen foglalkoztak a zenekarral.
A zenekarról többen azt hitték, hogy nemzetiszocialista black metal együttes. Ezt bizonyítja azt is, hogy a korai albumaikat (például a második demójukat és az első nagylemezüket) nemzetiszocialista black metal zenekarokra szakosodott kiadók jelentették meg. A 2009-es Scion Rock Festivalon nem léphettek fel a szponzor, a Toyota kérésére. Az együttes tagjai elmondták, hogy nem támogatják a nemzetiszocialista irányzatot.
A zenekarban sűrűek voltak a tagcserék, egyedül Blake Judd képviseli a kezdettől fogva az együttest.
Blake Judd 2020-ban feloszlatta a zenekart, hogy további zenei projektekre koncentráljon, illetve szólókarrierjére.
Diszkográfia
Stúdióalbumok Reign of the Malicious (2002) Demise (2004) Instinct: Decay (2006) Assassins: Black Meddle, Part I (2008) Addicts: Black Meddle, Part II (2010) Silencing Machine (2012) The World We Left Behind (2014)
Demók Holocaust of Eternity (2000) Unholy Terrorist Cult (2001)
EP-k Nachtmystium (2003) Eulogy IV (2004) Worldfall (2008) Doomsday Derelicts (2009) Resilient (2018)
Splitlemezek Nachtmystium/Zalnik (2001) Nachtmystium/Xasthur (2004) Daze West (Nachtmystium / Krieg split lemez, 2005) Nachtmystium/Murmur (2011)
Koncertalbumok Live Onslaught (2002) Live Blitzkrieg (2003) Live Onslaught 2 (2005) Visual Propaganda: Live from the Pits of Damnation (DVD, 2005) Live at Roadburn MMX (2011)
Válogatáslemezek The First Attacks 2000-2001 (2004) Retox: Remixes and Rarities (2017)
Jegyzetek
Kategória:Illinois-i könnyűzenei együttesek Kategória:2000-ben alakult együttesek Kategória:Amerikai black metal-együttesek