A Kúria, 1945-ig Magyar Királyi Kúria, majd Magyar Kúria, Legfelsőbb Bíróság, 2011-től ismét Kúria a legfőbb bírósági fórum Magyarországon, amelynek alapvető feladata a legfelsőbb szintű ítélkezés és az egységes bírói jogalkalmazás biztosítása. A Kúria feladat- és hatásköreit az Alaptörvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény határozza meg az alábbiak szerint:
A Kúria:
Ítélkezési tevékenysége keretében elbírálja: (törvényben meghatározott ügyekben) a törvényszékek, valamint az ítélőtáblák határozatai ellen benyújtott fellebbezéseket (rendes jogorvoslat) a jogerős ítéletek ellen benyújtott, jogsértést állító felülvizsgálati kérelmeket (rendkívüli jogorvoslat) Az egységes bírói joggyakorlat biztosítása keretében: a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz kollégiumi véleményt nyilvánít, joggyakorlat-elemzést folytat, együttműködik az alsóbb fokú bíróságokkal nem kötelező elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé Az önkormányzatokkal kapcsolatos tevékenysége keretében: dönt az önkormányzati rendeletek más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről dönt a helyi önkormányzatok törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztásával kapcsolatos panaszokról Igazgatási tevékenysége keretében: törvényben meghatározott esetekben kijelöli az eljáró bíróságot panaszügyeket intéz.
A Kúria fenti tevékenységeit hivatásos bírók végzik.
A Kúria elnökét a határozatlan időre kinevezett és legalább 5 éves bírói szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja 9 évre. A Kúria elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Kúriai bírói álláshely pályázat útján tölthető be. A Kúriára kiírt bírói pályázatra benyújtott pályázatokat a Kúria elnöke bírálja el. A szakmai fejlődés elősegítése érdekében más bíróságok bírái kirendelhetők a Kúriára.
A Kúrián 84 bíró dolgozik (2019. februári adat).
A Kúria elnöke Prof. Dr. Varga Zsolt András magyar jogtudós, alkotmányjogász, közigazgatási jogász, elnökhelyettesei Prof. Dr. Patyi András magyar jogtudós, közigazgatási jogász, volt kúriai tanácselnök és Böszörményiné dr. Kovács Katalin. A Kúria igazgatását ezen időszakban főtitkárként Dr. Gyarmathy Judit polgári ügyszakos bíró vezeti.
A Kúrián Büntető, Polgári és Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium működik. A Büntető Kollégium vezetője dr. Székely Ákos, a Polgári Kollégium vezetője dr. Wellmann György. A Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium vezetője dr. Kalas Tibor, kollégiumvezető-helyettese dr. Tálné dr. Molnár Erika (2020-as adat).
A bírák ítélkező és jogegységesítő tevékenységét 220 igazságügyi alkalmazott segíti (2019. februári adat).
Az épület története A Kúria eredeti épülete Pesten, a Curia utca és a Kígyó tér (vagy Franziskanerplatz) sarkán állt,A régi Kúria épülete. FSZEK Budapest Gy. korábban az 1720-30-as években Szeleczky Márton háza volt, 1771-től, Mária Terézia intézkedése eredményeként költözött bele a Kúria. Ezt az épületet a Belváros rendezésekor lebontották. A Kossuth téri Igazságügyi palota már az 1890-es években megépült. A Markó utcai épület felépítéséről 1911-ben született határozat, hogy otthonul szolgáljon az Igazságügy-minisztériumnak. Az építkezés 1913 augusztusában kezdődött Fellner Sándor és Jablonszky Ferenc tervei szerint. 1915-től, a háborús nehézségek következtében lelassult a palota építése, mivel a munkások jelentős része hadba vonult, és a fémanyagokat is inkább hadi célokra vették igénybe. Az épület végül 1918-ra készült el. Az igazságügyi tárca 1918 és 1945 között használta a létesítményt. 1945 után a Belügyminisztérium, a Vegyipari minisztérium, a Bánya-és Energiaügyi minisztérium, majd a Nehézipari Minisztérium, az Országos Műszaki és Fejlesztési Bizottság (OMFB) és a Bányaműszaki Felügyelőség használta. A Kúriát az I. kerületi Fő utca 1. szám alá költöztették, és csak 1981-ben tudta elérni Szilbereky Jenő, hogy az intézmény visszakapja eredeti épületét. Azóta is itt működik Legfelsőbb Bíróság, majd 2012-től eredeti (Kúria) néven. Egyben az épület ad otthont két másik intézménynek is, így a Legfőbb Ügyészségnek és a Fővárosi Ítélőtáblának.
Az épület ad otthont Strobl Alajos hatalmas Justitia szobrának is, amely csak 1983-ban került ide, eredetileg a Kossuth téri épületben volt.
A legfelsőbb szintű bírói szerv története A királyi kúria kifejezés általában a középkori királyi udvar megjelölésére szolgált, szűkebb értelemben viszont a királyi udvarban működő központi bíróságok elnevezésére utalt. A középkori igazságszolgáltatásban az uralkodó a legfőbb bíró, aki jog- és igazságszolgáltató hatalmát – a kor elvárásainak megfelelően – jobbára személyesen gyakorolta (fehérvári törvénylátó napok, más nagyobb ünnepek alkalmával, nevezetesebb egyházi központokban). A királyi kúria székhelye kezdetben Visegrád volt, majd Zsigmond (1368-1437) uralkodásának második felétől Buda.
Az uralkodó személyes ítélkezési jogkörét „jelenléti bíróságokon” gyakorolta, amelyek vezetését és az ott folyó bíráskodást tisztségviselőinek adta át.
A királyi kúria szervezete és hatásköre a 17. század végére alakult ki. A királyi kúria két felsőbíróságot jelentett:
a hétszemélyes tábla, amely fellebbviteli bíróság volt (elnöke a nádor) és a királyi tábla, amely részben elsőfokú, részben fellebbviteli bíróság volt (elnöke a személynök).
A két tábla közül a munka nagy része a királyi táblára nehezedett. Évente hosszabb ideig ülésezett, mint a hétszemélyes tábla, a kúriai peres eljárás leghosszabb és legnehezebb szakasza is itt folyt le, s egyes feladatokat a másik tábla részére is el kellett látnia. A hétszemélyes táblát némi túlzással „előkelő tanácskozó testületként” jellemezhetjük, amely fellebbviteli ítélkező fórumként a királyi tábla által előkészített és előterjesztett ügyekben foglalt állást.
A Magyar Királyi Kúria (röviden: Kúria) szervezetét az 1723. évi bírósági reform rögzítette (igazságszolgáltatás és közigazgatás szétválasztása). A Kúria működése állandósult, bíráinak száma növekedett, székhelye Pestre került. A királyi tábla országos felsőbíróságként járt el első fokon, többek között hűtlenségi és felségsértési ügyekben, valamint ősiséggel kapcsolatos öröklési és vagyonjogi perekben. A hétszemélyes tábla fellebbviteli ügyeket tárgyalt.
Az 1790/91. évi országgyűlésen hozott törvények alapján a Kúria a Helytartótanáccsal együttműködve rendkívül gyorsan kiadta azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyek a II. József-féle reformokat (Sanctio Criminalis Josephina, Novus Ordo Judiciaria) megelőző, vagyis az 1780. évi helyzet zökkenőmentes visszaállításához szükségesek voltak.
Az 1848. évi áprilisi törvények a központi bíráskodás területén nem hoztak átfogó szabályozást. A Kúria feletti felügyeletet az igazságügyi minisztériumra ruházták.
A szabadságharc bukása utáni időszakban az igazságszolgáltatási szervezet a bécsi székhelyű igazságügy-miniszter felügyelete alá tartozott. A bírósági szervezeti hierarchia élén a Bécsben székelő legfőbb ítélőszék (Oberster Gerichtshof) állt, amelynek hatásköre valamennyi koronaországra kiterjedt. A legfőbb ítélőszék gyakorlatilag a hétszemélyes tábla helyébe lépett. Magyarországon mint koronaországban az öt kerülethez igazodva főtörvényszékek (Districtual Obergericht), majd 1854-től országos főtörvényszékek (Oberlandesgericht) alkották a legmagasabb bírói fórumot. Erdélyben, Horvátországban és a Szerb Vajdaságban egy-egy törvényszéket állítottak fel.
Az 1860. október 20-án kibocsátott Októberi Diploma kilátásba helyezte a Kúria visszaállítását. Gróf Apponyi György országbíró 1861 januárjában 60 jeles férfiút (köztük Deák Ferencet), Ghyczy Kálmánt, Mailáth Györgyöt és Horváth Boldizsárt) hívott tanácskozásra az Országbírói Értekezletre, amelynek feladata a magyar törvénykezés ideiglenes megszervezése volt. Az Országbírói Értekezlet 1861. január 23-tól március 4-ig ülésezett, s az itt hozott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 1868-ig irányadók voltak az igazságszolgáltatás kérdéseiben.
Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok visszatért az 1848 előtti magyar bírósági szervezethez, azonban a változásokra is figyelemmel volt. Az ország legfőbb ítélkezési fóruma az 1861. április 3-án ünnepélyesen visszaállított Magyar Királyi Kúria lett, két táblával. A királyi tábla megőrizte elsőfokú hatáskörét (pl. szerződések megtámadása miatt indított eljárás, ha a megtámadás alapja csalás, erőszak vagy tévedés volt; zálogperek; két megye határán fekvő birtokkal kapcsolatos perek; oklevél-hamisítás; felségsértés, hűtlenség, hazaárulás). A királyi táblához lehetett fellebbezni a kerületi tábláktól, a megyei törvényszékektől, valamint a szabad királyi városok törvényszékeitől. A hétszemélyes tábla fellebbviteli bíróság maradt, továbbá az ún. konok perlekedők ellen járt el, és kiküldhetett bírákat, ha az illetékes bíró az ítélkezésben akadályoztatva volt.
A kiegyezést követően lehetőség nyílt a bírósági rendszer átalakítására. A két királyi ítélő táblából Magyar Királyi Kúria néven létrejött a legfőbb törvényszék Pesten. A Kúria két osztályban működött: a 11 tagú Semmítőszék a felterjesztett ügyek alakiságának felülvizsgálatát látta el, míg a 7 tagú tanácsban eljáró Legfőbb Ítélőszék a fellebbvitel során érdemi elbírálásra kerülő kérelmekről döntött.
A Kúria elnökből, másodelnökből, hét tanácselnökből és a fiumei, valamint a tengerészeti ügyek két előadójával együtt 65 rendes bíróból állt, s – ügytípustól függően – héttagú, illetve öttagú tanácsban döntött. A rendes ügyek elbírálására szolgáló tanácsokon kívül fegyelmi tanácsok, valamint a választói jogosultság felett ítélkező tanácsok is működtek a Kúrián.
A történeti alkotmány visszaállításával megkezdődött a bírósági rendszer reorganizációja is. A dualizmuskori szervezethez képest kevés lényegi változás következett be: az igazságszolgáltatási feladatok zömét változatlanul a rendes bírósági szervek látták el. A bírósági hierarchia csúcsán a Kúria állt.
Közvetlenül a második világháború után az igazságszolgáltatás szervezete formailag keveset változott. A kommunista hatalomátvétel, az úgynevezett „fordulat éve” (1948) után határozottabbá vált az új kurzus átszervezési igénye, folyamatosan megindult a szovjet típusú társadalmi-gazdasági és hatalmi-intézményi rendszer kiépítése. Az ezt segítő bírósági szervezet és ítélkezés létrehozása, a közállapotok gyökeres megváltozása 1949-re jórészt a befejező szakaszához ért. A Kúriát – amely évszázadokon keresztül nemcsak a legfelsőbb szintű ítélkezést gyakorolta, hanem a szokásjog keletkezésének és megszilárdulásának a helye, valamint a magyar jogi tradíciók megteremtője is volt – megszüntették, s az 1949. évi XX. törvénnyel elfogadott Alkotmány értelmében a legfőbb ítélkező fórum a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága lett.
A bíróságok szervezetéről szóló 1954. évi II. törvény és 1972. évi IV. törvény rendelkezései szerint az ítélkezés elvi irányítása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozott, a bíróságok általános működése feletti felügyeleti, igazgatási jogosítványokkal azonban az igazságügy-miniszter rendelkezett.
A politikai rendszerváltással és az 1989. évi alkotmánymódosítással a legfőbb bírósági fórum a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnevezést kapta. A jogállamiság alapjainak fokozatos kiépítésével együtt néhány jelentős átalakítás már az első években is érintette a bírósági szervezetet. A bírák kinevezése a köztársasági elnök hatáskörébe került; a bírói önigazgatás szerveiként intézményesültek az összbírói értekezletek, a bírói tanácsok. Az igazságügy-miniszter igazgatási partnereként megalakult az Országos Bírói Tanács.