A Kvant (oroszul: Квант) szovjet műrepülőgép, amelyet a Moszkvai Repülési Intézet (MAI) diákjai terveztek az 1960-as évek második felében. A Szovjetunióban a repülési főiskolákon és műszaki egyetemeken az 1960–1970-es években készített számos kísérleti repülőgép közül az egyetlen, amely végigment a teljes tesztelési cikluson és két példányt is építettek belőle.

Története 1965-ben alapították meg a MAI-ban a hallgatói tervezőcsoportot, amely kezdetben az SZKB–1, majd 1968-tól az SZKB-SZ jelzést használta. A tervezőcsoport első projektje a a Kvant műrepülőgép volt, melynek tervezési munkálatai 1965-ben kezdődtek. 1967-re elkészültek a vázlatos tervek és a repülőgép teljes nagyságú makettje. Ezt 1967 októberében ki is állították a VDNH-n is, ahol díjat is kapott a terv. 1968–1969-ben elkészítették a részletes tervdokumentációt. 1970-ben egy bizottság (amelyben a DOSZAAF képviselői is részt vettek) átvizsgálták a terveket, melyeket jóváhagytak. Ezután a MAI-n kialakítottak egy műhelyt is a prototípus elkészítéséhez.

1976-ban repült először. A fejlesztés során a fő probléma a súlycsökkentés igénye volt. Az egyszemélyes, alsószárnyas, teljesen fémépítésű repülőgépet egy 268 kW maximális teljesítményű M–14P csillagmotor hajtotta. A géppel 1979–1981 között öt hivatalos világrekordot állítottak fel.

Műszaki adatok Geometriai méretek és tömeg-adatok

Szárnyfesztáv: 7,5 m Hossz: 5,7 m Szárnyfelület: 8,56m² Üres tömeg: 676 kg Felszálló tömeg: 920 kg

Motor

Típusa: M–14P kilenchengeres, léghűtéses, benzinüzemű csillagmotor Száma: 1 db Maximális teljesítmény: 265 kW (360 LE)

Repülési jellemzők

Maximális sebesség: 380 km/h Emelkedőképesség: 16 m/s

Források A Kvant a MAI tervezőirodájának honlapján Ju. V. Makarov: Letatyelnije apparati MAI, MAI Kiadó, Moszkva, 1994, , pp. 156–175. Nemecek, Vaclav: The History of Soviet Aircraft from 1918, London: Willow Books, 1986, , p. 254.

Kategória:Műrepülőgépek Kategória:Szovjet repülőgépek