Zsóri Dániel (Nagyvárad, 2000. október 14. –) Puskás Ferenc-díjas magyar labdarúgó, az MTK játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel, szülei jelenleg is ott élnek. A falu közigazgatásilag Tőzmiske (Misca) községhez tartozik.Puskás-díj: díszpolgárrá avatnák Zsóri Dánielt Simonyifalván Nemzeti Sport Online, 2019. szeptember 24.
2011 és 2016 között a Békéscsaba korosztályos csapataiban nevelkedett, majd innen került a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. 2018. október 31-én mutatkozott be az első csapatban a Teskánd elleni kupamérkőzésen.Mintha Debrecenben százezren mennének meccsre: a fél falu látta a továbbjutó Lokit, dehir.hu, 2018. október 31.
Debreceni VSC 2019 januárjában aláírta a klubbal az első profi szerződését, két és fél évre.Kovács Péter és Zsóri Dániel szerződést hosszabbított, dvsc.hu, 2019. január 9. A debreceniek U19-es és tartalékcsapatában 2018 őszén összesen 44 gólt szerzett.A Fradi ellen ollózó Loki-hős az ősszel 44 gólt szerzett!, Nemzeti Sport Online, 2019. február 18. 2019. február 16-án a Ferencváros ellen góllal mutatkozott be a bajnokságban, a 81. percben Szécsi Márk cseréjeként lépett pályára, és a 93. percben 15 méterről ollózott gólt.NB I: Fel sem fogtam, hogy gól lett, a többiektől alig kaptam levegőt – Zsóri Dániel, Nemzeti Sport Online, 2019. február 16. Három nap múlva, az Ajka elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén először kapott lehetőséget kezdőjátékosként a DVSC-ben.MK: Zsóri Dániel már múltként tekint a Fradi elleni csodagóljára, Nemzeti Sport Online, 2019. február 20.
Első élvonalbeli idényében 13 alkalommal kapott lehetőséget, míg a tartalékcsapattal megye 1-es bajnoki címet szerzett. Teljesítményével több klub érdeklődését is felkeltette, a MOL Fehérvár csapatánál próbajátékon is járt, végül azonban maradt Debrecenben.NB I: Zsóri Dániel a jövő héten Fehérvárra szerződhet, Nemzeti Sport Online, 2019. május 25.Fehérvár: Zsóri Dániel már megfelelt az orvosi vizsgálatokon, Nemzeti Sport Online, 2019. június 25. 2019 februárjában a Ferencvárosnak lőtt gólját választották az év legszebb góljának az MLSZ díjátadó gáláján.MLSZ: Zsóri Dániel szerezte az év legszebb gólját, Nemzeti Sport Online, 2019. május 20. A találatot a díj történetében első magyar játékos által elért gólként jelölték a Puskás Ferenc-díj tíz, majd három legszebb találata közé, amelyet végül a milánói Scala operaházban 2019 szeptemberében megtartott FIFA-díjátadó gálán meg is nyert, Lionel Messit és Juan Fernando Quinterót megelőzve.
MOL Fehérvár 2019. augusztus 31-én szerződtette a MOL Fehérvár. Október 5-én, a bajnokság 8. fordulójában mutatkozott be új csapatában, a 94. percben csereként állt be a DVSC ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen. A tavaszi szezonban kettős játékengedéllyel a másodosztályú Budaörsi SC csapatában is pályára lépett, ahol első mérkőzésén látványos szabadrúgásgólt szerzett a Vác ellen. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényben négy bajnokin egyszer volt eredményes a csapatban. A 2020–2021-es szezonra az élvonalba feljutó Budafok vette kölcsön.
Budafok A 2020–21-es bajnokság második fordulójában gólt szerzett az Újpest elleni 1–1-es döntetlen alkalmával, majd a találkozó hajrájában sportszerűtlenül megtaposta az ellenfél védőjét, Kire Risztevszkit, amiért négymérkőzéses eltiltást kapott.
2021. március 21-én az U21-es válogatott edzésén súlyos sérülést szenvedett, a térdében elszakadt a keresztszalag, így véget ért számára az idény.
Zalaegerszegi TE 2022. január 6-án fél évre kölcsönbe került a Zalaegerszeg csapatához.NB I: a ZTE-nél kezdte a felkészülést Halmai Ádám és Zsóri Dániel 2022. május 4-én Budapesten a labdarúgó NB I 31. fordulójában 2 gólt szerzett a Ferencváros elleni mérkőzésen.
MTK Budapest 2022 júliusában hároméves szerződést kötött a kék–fehér klubbal. December 4-én a Gyirmót elleni hazai bajnoki mérkőzésen – a 83. percben csereként beállva – 2 gólt szerzett, csapata 5–2-re megnyerte a találkozót. Miután 2024 nyarán visszatért a budafoki kölcsönből, az élvonalban az MTK nem tartott igényt a játékára, és felbontotta a szerződését.
Budafok 2024. január elején kölcsönjátékosként visszatért a Budafok együtteséhez. Március 10-én a Nyíregyháza elleni 3–2-re megnyert mérkőzésen ismét ollózós gólt szerzett.
UTA Arad 2024. szeptember 9-én egy idényre szóló szerződést írt alá a román labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő aradi klubbal, egyéves hosszabbítási opcióval.
A válogatottban Ugyan bekerült a 2021-es U21-es Európa-bajnokságra nevezett keretbe, azonban sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a tornát.
Statisztika Klubcsapatokban 2026. augusztus 28-án frissítve.
KlubSzezonBajnokságKupaNemz. kupaEgyébÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Debreceni VSC2018–19NB I13171——2022019–2020—30—50Összesen1517130—252 MOL Fehérvár2019–20NB I5020——70 Budaörs (kölcsönben)2019–20NB II41———41 Budafok (kölcsönben)2020–21NB I21355——268 Zalaegerszegi TE (kölcsönben)2021–22NB I93———93 MTK Budapest2022–23NB II21631——2472023–24NB I10021——121Összesen31652——368 Budafok (kölcsönben)2023–24NB II164———164 UTA Arad2024–25SuperLiga19310——2032025–266110——71Összesen25420——274 Kozármisleny (kölcsönben)2025–26NB II132———132 MTK Budapest2026–27NB I30———30Karrier összes1422421830—16632
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Debreceni VSC Magyar labdarúgó-bajnokság bronzérmes (1): 2018–19 MOL Fehérvár Magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes (1): 2019–20 MTK Budapest NB II ezüstérmes (1): 2022–23
Egyéni Puskás Ferenc-díj: 2019 Simonyifalva díszpolgári címe (2019. december 22.)Labdarúgás: emlékplakettet kapott Békéscsabán Zsóri Nemzetisport.hu, 2019. december 23. Emlékplakett (Békéscsaba, 2019. december 23.) A 62. alkalommal megtartott Az év magyar sportolója gálán az Év gólja kategóriának győztese. (2019)A 62. gálán felelevenítették a Puskás Aréna felépítését, valamint megnyitását is. Ezt követően Fürjes Balázs államtitkár Zsóri Dánielnek adta át a korábbi Puskás Ferenc Stadion megmentett P betűjét.
Jegyzetek
Források Zsóri Dániel adatlapja a DVSC oldalán Zsóri Dániel adatlapja az MLSZ oldalán Zsóri Dániel adatlapja az HLSZ oldalán Zsóri Dániel adatlapja a Transfermarkt oldalán
Zsóri Dániel adatlapja a foci-info.hu oldalon (magyarul)
További információk NB I: Olyan hihetetlennek tűnik az egész – Zsóri Dániel, Nemzeti Sport Online, 2019. szeptember 3.
Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Budafoki LC labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Kozármisleny SE labdarúgói Kategória:A FIFA Puskás Ferenc-díjasai Kategória:Nagyváradiak Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Romániai magyar sportolók Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Élő személyek