Mikolai Hegedüs János (?, 1616 vége/1617 eleje – Toronya, 1667. január 4.) református lelkész, a magyar nyelvű puritán kegyességi és népnevelő irodalom egyik képviselője, Petrőczi Éva szerint a korszak legerőteljesebb írói egyéniségeinek egyike.

Élete Sárospatakon tanult, ahol 1639. december 3-án lépett a felső évfolyamba. Ezt követően tanító volt Olaszliszkán, majd külföldi tanulmányútra indult. Először Angliában tanult, 1645. július 21-től a franekeri egyetemnek, 1645. október 22-től a deventeri athenaeumnak, 1647-ben pedig az utrechti egyetemnek lett a hallgatója. Noha Utrechtben a konzervatív Gisbertus Voetius tanítványa volt, az angol puritanizmus hatása alá került. 1648 nyara után hazatért, és ismét tanító lett az ungi egyházmegye egyik iskolájában. 1653-től Toronyán, 1657-től Varannón, 1663-tól ismét Toronyán szolgált lelkészként. Időközben 1662–1663-ban az alsó-zempléni egyházmegye alesperesi tisztségét is ellátta.

Munkássága

1648-ban jelent meg Utrechtben négy részből álló könyvsorozata. A kötethez Voetius írt latin nyelvű méltatást. Az ortodox református dogmatika szellemében íródott értekezésekhez Mikolai Hegedüs olyan ajánlásokat, illetve elő- és utószavakat írt, amelyek már a puritanizmus, illetve kartezianizmus hatását mutatják. A Tüzes oszlop utószavában a fordítással kapcsolatos nehézségeit és nyelvészeti észrevételeit írta meg, és latin-magyar szójegyzéket közölt olyan szavakkal, amelyek Szenczi Molnár Albert 1604-ben kiadott szótárában nem szerepeltek. Célja a puritán kegyesség magyarországi elindítása volt, ehhez kapcsolódott az anyanyelvű művelődés megteremtésének igénye. Munkásságával Apáczai Csere János egyik előfutárának tekinthető.

Az egyházigazgatás területén végzett törekvései eredményeként a Zemplén vármegyei református egyházközségek a sárosi egyházmegyéhez kerültek.

Művei Az menynyei igazságnak tüzes oszlopa, melly ez nyomoruságos élet kerengő pusztájában, az Isten szerelmes ellankadt népének, a sok tevelygések s eretnekségek setét éttszakáján, és az ily sok istentelenségek s megvesztő gonosz példák szövevényei között is, világosan megmutattya, melly uton juthatnak be a mennyi Canahán nyugodalmába. (Alexander Grosse plymouthi prédikátor Columna ignea veritatis című munkájának fordítása) Biblia Tanui Kiket a Biblia állatott elő a mennyei tudomány tökélletessége mellett, hogy az ő áldott Tanubizonságtételéből, a gyengék, a mi igaz Vallásunk fejeit, megtudhassák, és ottan, a Biblia körül is igazgattassanak (Utrecht, 1648) Az Istenes Tselédeknek Lelki Prebendájok melyben Az igaz Vallás fejei úgy adattatnak előnkbe, hogy ebből az Isten félő Urak, Gazdák, Atyák, Anyák, az Istentűl reájok bizattatott, minden tselédgyeket, a szent Atyák példája szerént, oltassák az Úr parantsolataira, nevellyék az igaz Vallásban és szent életben (Utrecht, 1648) Szentek Napi Száma, melyben A megnyúlt, szent és kegyes léleknek minden napi tisztei úgy irattatnak le, tsak tíz regulátskákban, hogy a melly istenes életre vágyódók ezeket, ilyen rövid mint pásztákbeli munkájokat, minden nap véghez viszik, szaporán előmehetnek a szentségben, kivánt boldogságokra (Utrecht, 1648.)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Az 1610-es években elhunyt személyek Kategória:1677-ben elhunyt személyek