Köpeczi János (17. század) orvos és csillagász, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvari orvosa.

Élete A gyulafehérvári kollégiumban Apáczai Csere János tanítványa volt, aki megismertette Descartes filozófiájával. Feltehetően az 1658. évi tatárdúlás miatt került Sárospatakra, hogy ott folytassa tanulmányait. 1665. március 9-én a franekeri egyetemre iratkozott be, ahol bölcseleti végzettséget szerzett. 1666-ban Leidenben folytatta tanulmányait; itt jelent meg 1666-ban az üstökösökről írott értekezése, melyben kifejtette, hogy az üstökösök ugyanúgy nem tartoznak a csoda kategóriájába, mint a nap- vagy holdfogyatkozás. Orvosdoktori értekezését 1668-ban védte meg Johannes Coccejusnál.

Visszatérve egy ideig a sárospataki iskolában a bölcsészet tanáraként tevékenykedett. Miután 1671-ben Báthory Zsófia a jezsuitáknak adta át a sárospataki kollégiumot, Erdélybe menekült. 1673. május 13-ától I. Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa lett, akinek szolgálatában mintegy negyedszázadot töltött el. Franciscus de le Boë Sylvius tanítványaként a jatrokémia híve volt. Bornemisza Anna fejedelemasszonynak házi patikát rendezett be.

Családja Első felesége Csókási Sára volt; házasságukból három gyermek született (Ferenc, István, Jutka). Az 1673-ban elhunyt Ferencnek hatsoros sírverset írt, amelyet kőbe vésetve a gyulafehérvári templomban helyezett el. Felesége halála után újra nősült. Második feleségétől, Németi Sófiától egy lánya született (Sófia).

Művei Disputatio Philosophica De Cometis. Qvam... Sub Praesidio ... Johannis de Raei ... Publicè ventilandam proponit ... Auth. R. Ad diem 22., 23. Jun. ... Lugduni Batavorum, 1666. Dispuatio Medica Inauguralis, Continens Positiones varias per universam Medicinam. Qvam, Praeside ... Johannis Cocceji ... Publico ...examini subjicit ... Die 16. Julii ... Uo. 1668.

Források

További információk

Kategória:Magyar orvosok Kategória:17. századi személyek Kategória:A 17. században született személyek Kategória:A 17. században elhunyt személyek