Jónás Imre (Szőgyén, 1874. október 7. – Alsógyőröd, 1945. július 7.) szlovákiai magyar plébános.
Élete Középiskoláit Pozsonyban és Esztergomban végezte, majd Esztergomban teológiát végzett. 1899-ben pappá szentelték. Muzslán, Naszvadon és Léván volt káplán, majd 1914-től Alsógyőröd plébánosa lett.Käfer 2015, 70 Az államfordulat után az OKP lévai pártkörzetének elnöke voltPMH 1928. szeptember 25., 7. és harcolt a helyi magyar istentisztelet és iskola érdekében is. 1924-ben politikai nyomásra el akarták távolítani.PMH 1924. július 17., 2. 1926-ban részt vett a komáromi Marianum alapításában.Sztyahula 2012, 72 1927-ben a szlovák nyelvű vasárnapi istentisztelet nagy felháborodást váltott ki.PMH 1927. március 30., 5. 1928 végén 2 hét felfüggesztett fegyházbüntetést kapott.PMH 1928. december 12., 7.
1939-ben a Magyar Párt keresztényszocialista papi klubjának érsekújvári gyűlésén a pozsonyi Concordia nyomda történetét adta elő.Nemzeti Ujság 21/38, 12 (1939. február 16.)
A magyar pártok egyesülése után is politikailag aktív tag maradt. Az 1938-ban alapított Magyar Katolikus Sajtóbizottság választmányi tagja volt.Sztyahula 2012, 176.
Művei
Jegyzetek
Források Sztyahula László: A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története 1918-1950. Doktori disszertáció. 2012. Käfer István: Lexikonok békességszolgálati lehetősége. Magyar Sion 2015, IX, 49-74. A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 1939, 10. Magyar Katolikus Lexikon Beke Margit: Az esztergomi (esztergom-budapesti) főegyházmegye papsága 1892-2006. Bp., Szent István Társulat, 2008., 319. old.
Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Szőgyéniek Kategória:Országos Keresztényszocialista Párt (Csehszlovákia)-tagok Kategória:Magyar katolikus papok