Jeremiah „Jerry” O’Connell (Manhattan, New York, 1974. február 17. –) amerikai színész, szinkronszínész, forgatókönyvíró, rendező és producer.

Fontosabb filmjei közé tartozik az Állj mellém! (1986), a Bogaras Joe (1996), a Jerry Maguire – A nagy hátraarc (1996), a Sikoly 2. (1997) és a Kenguru Jack (2003).

Az 1990-es évek közepétől négy évadon át játszotta Quinn Malloryt a Sliders című sci-fi-kalandsorozatban, melynek számos epizódjában forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is közreműködött. Emellett a 2000-es és 2010-es években Woody Hoyt nyomozót alakította a Bostoni halottkémek és a Las Vegas című sorozatokban, továbbá Pete Kaczmareket a Jog/Ászok című vígjáték-drámasorozatban. Szinkronhangját több alkalommal kölcsönözte animációs filmekben.

2007 óta Rebecca Romijn színésznő férje, két gyermekük született.

Ifjúkora és tanulmányai New Yorkban született és nevelkedett; édesanyja, Linda O’Connell rajztanárként, édesapja, Michael O’Connell egy reklámcég művészeti igazgatójaként dolgozott. Egy öccse van, Charlie O’Connell, aki szintén színész lett. Nagyapjuk, Charles Witkowski Jersey City polgármestere volt az 1950-es években. Saját bevallása szerint O’Connell félig ír, negyedrészt olasz és negyedrészt lengyel származású.

A középiskola befejezése után a New York Egyetem filmszakos hallgatója lett, ahol forgatókönyvírás mellett versenyszerű vívással is foglalkozott és a férfi vívócsapat kapitánya volt. 1995-ben szerezte meg diplomáját.

Filmes pályafutása Gyermekként reklámfilmekben tűnt fel, majd tizenegy évesen kapta meg első filmszerepét az Állj mellém! című Stephen King-feldolgozásban. 1988 és 1991 között a My Secret Identity című, kanadai sci-fi témájú szituációs komédiában formálta meg az emberfeletti képességekkel rendelkező tizenéves főszereplőt. 1992-ben játszott a Camp Wilder című, rövid életű ABC szitkomban, Jay Mohr és Hilary Swank partnereként. 1995-ben osztották rá Quinn Mallory szerepét a Sliders című sci-fi-sorozatban, melyben négy évadon át alakított főszerepet. A színészet mellett producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként is kipróbálta magát a sorozatban.

Az 1990-es évek közepétől olyan filmekben szerepelt, mint a Bogaras Joe (1996), a Jerry Maguire – A nagy hátraarc (1996), a Sikoly 2. (1997), A Mars-mentőakció (2000), az Én és én, meg a tehén (2002) és a Kenguru Jack (2003). 2004-ben jelent meg az O’Connell forgatókönyvéből készült Fejjel a bajnak című romantikus vígjáték, Katie Holmes és Michael Keaton főszereplésével.

Az NBC Bostoni halottkémek című bűnügyi drámasorozatában Woody Hoyt nyomozót alakította 2002 és 2007 között. A Las Vegas több epizódjában vendégszereplőként szintén Hoyt bőrébe bújt. 2005-ben szinkronszínészként hangját kölcsönözte Marvel Kapitánynak Az igazság ligája: Határok nélkül című animációs sorozat egyik részében. A 2010-es Superman/Shazam – Black Adam visszatér című rövidfilmben is megismételte a szerepet. 2007-ben vendégszerepelt felesége, Rebecca Romijn oldalán a Ki ez a lány? című sorozat egyik részében. 2007 és 2008 között O’Connell az ABC csatorna Carpoolers című vígjáték-sorozatában játszott.

2009-ben szerepelt a Segítség, gyereket várok! című vígjátékban és az Őrült szenvedély című thrillerben (utóbbiban Beyoncé Knowles és Idris Elba főszereplők oldalán). 2009-ben ismét vendégszerepelt a főszerepet alakító felesége mellett, ezúttal az Eastwicki boszorkák című ABC-sorozatban. 2010-ben a Piranha 3D című horror-vígjátékban volt látható Adam Scott és Elisabeth Shue színésztársaként.

2010-től Jim Belushival együtt főszerepet kapott a CBS Jog/Ászok című vígjáték-drámasorozatában, de azt egy évad után törölték a műsorról. 2015-ben a Horrorra akadva 5. című paródiában formálta meg a A szürke ötven árnyalata-trilógiából ismert Christian Greyt. 2015 és 2017 között Az Igazság Ligája: Atlantisz trónja, Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen és A sötét Igazság Ligája című animációs filmekben biztosította Clark Kent, azaz Superman szinkronhangját. A szerepet a 2018-as The Death of Superman és a 2019-es Reign of the Supermen című animációs filmekben is elvállalta. 2018-ban vendégszerepelt az Agymenőkben és ugyanettől az évtől címszerepben tűnik fel a Carter című sorozatban is.

2020-ban Tucker szerepét játszotta el A titok – Merj álmodni című filmben.

Magánélete bélyegkép|jobbra|180px|Feleségével, Rebecca Romijnnel 2010-ben. 2004-től Rebecca Romijn színésznő a partnere, 2005 szeptemberében jegyezték el egymást és 2007. július 14-én házasodtak össze calabasasi, kaliforniai házukban. 2008. december 28-án születtek meg ikerlányaik, Dolly Rebecca Rose O’Connell és Charlie Tamara Tulip O’Connell. Gyermekeik Dolly Parton énekesnőről, valamint Romijn Tamara nevű testvéréről és O’Connell Charlie nevű öccséről kapták nevüket.

2009-től a színész a Los Angeles-i Southwestern Law School jogi magániskola hallgatója lett, de a színészet miatt félbehagyta tanulmányait.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1986 Állj mellém! Stand by Me Vernon "Vern" Tessio Sugár Bertalan Glósz Viktor Bogdán Gergő 1988 Rendőrakadémia 5. – Irány Miami Beach! Police Academy 5: Assignment Miami Beach fiú a strandon (stáblistán nem szerepel) 1993 Marilyn mosolya Calendar Girl Scott Foreman Szokol Péter 1996 Bogaras Joe Joe's Apartment Joe Bolba Tamás Markovics Tamás Jerry Maguire – A nagy hátraarc Jerry Maguire Frank "Cush" Cushman Bognár Zsolt 1997 Sikoly 2. Scream 2 Derek Feldman Bolba Tamás 1998 Buli az élet Can't Hardly Wait Trip McNeely Crespo Rodrigo 1999 Pár-baj Body Shots Michael Penorisi Selmeczi Roland 2000 A Mars-mentőakció Mission to Mars Phil Ohlmyer Viczián Ottó 2001 Vad kanok Tomcats Michael Delaney Selmeczi Roland 2002 Az új fiú The New Guy ikerpár tagja Selmeczi Roland Én és én, meg a tehén Buying the Cow David Collins Dévai Balázs Csőre Gábor 2003 Kenguru Jack Kangaroo Jack Charlie Carbone Dévai Balázs 2004 Fat Slags Sean Cooley Fejjel a bajnakforgatókönyvíró és producer First Daughter – 2005 Enyém, tiéd, miénk Yours, Mine and Ours Max Algrant 2006 Alibi – Ha hiszed, ha nem The Alibi üzletember Egy férfi naplója Man About Town David Lilly Viczián Ottó Room 6 Lucas Dylan 2008 The Parody Video Tom Cruise Wants You to See (rövidfilm) Tom Cruise 2009 Segítség, gyereket várok! Baby on Board Curtis Varga Gábor Őrült szenvedély Obsessed Ben Hujber Ferenc 2010 Piranha 3D Piranha 3-D Derrick Jones Dévai Balázs Superman/Shazam – Black Adam visszatér (rövidfilm) Superman/Shazam!: The Return of Black Adam Marvel Kapitány 2013 Horrorra akadva 5. Scary Movie 5 Christian Grey 2014 Veronica Mars Veronica Mars Dan Lamb seriff Bordás János Űrállomás 76 Space Station 76 Steve Varga Gábor A hasonmás The Lookalike Joe Mulligan Bozsó Péter 2015 Az Igazság Ligája: Atlantisz trónja Justice League: Throne of Atlantis Clark Kent / Superman (hangja) Welker Gábor 2016 Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen Justice League vs. Teen Titans 2017 A sötét Igazság Ligája Justice League Dark Wish Upon Alex 2018 The Death of Superman Clark Kent / Superman (hangja) Deep Murder Doug 2019 Reign of the Supermen Superman / Clark Kent /Cyborg Superman (hangja) Satanic Panic Samuel Ross Batman: Hush Batman: Hush Superman / Clark Kent (hangja) Welker Gábor2020 A titok – Merj álmodni The Secret: Dare to Dream Tucker A Sötét Igazság Ligája: Apokoliszi háború Justice League Dark: Apokolips War Superman / Clark Kent (hangja) A lesza*om lista The F**k It List Jeffrey Ballbuster Rich2021 Kutyaösszeesküvés Pups Alone Charlie (hangja) Karácsonyi Zoltán Veszélyeztetett faj Endangered Species Mitch Hanover Dévai Balázs 2022 Play Dead Coroner 2023 The Donor Party Tim 2026 Stop! That! Train! férj

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1986 Szentikék – A kis Dávid kalandjai The Kingdom Chums: Little David's Adventure Osborne (hangja) különkiadás 1987 The Room Upstairs Carl tévéfilm 1988 The Equalizer Bobby 1 epizód Ollie Hopnoodle's Haven of Bliss Ralph Parker tévéfilm 1988–1991 My Secret Identity Andrew Clements főszereplő 1989 Charles in Charge David Landon 1 epizód 1990 ABC TGIF Brody 1 epizód 1992 Camp Wilder Brody Wilder 19 epizód 1995 Az élet sűrűjében Ranger, the Cook and the Hole in the Sky Mac tévéfilm Blue River Lawrence Sellars 1995–1999 Sliders Sliders Quinn Mallory 1999 A '60-as évek The '60s Brian Herlihy tévéfilm 2001 Night Visions Andy 1 epizód 2002 Going to California Pete Rossock 1 epizód Rome Fire Ryan Wheeler tévéfilm 2002–2007 Bostoni halottkémek Crossing Jordan Woody Hoyt nyomozó főszereplő (88 epizód) 2003–2008 MADtv Ted Levin / John Edwards 2 epizód 2004 Nyomtalanul Without a Trace Joe Gibson 1 epizód Las Vegas Las Vegas Woody Hoyt nyomozó 5 epizód 2005 Az igazság ligája: Határok nélkül Justice League Unlimited Marvel Kapitány (hangja) 1 epizód 2007 On the Lot Jerry 'The Move' 1 epizód Ki ez a lány? Ugly Betty Joel 1 epizód The Batman The Batman Éjszárny 2 epizód Carpoolers Laird 13 epizód 2008 Nem ér a nevem Samantha Who? Craig 1 epizód Do Not Disturb Neal 6 epizód 2009 Nora Roberts: Csendes holtág Midnight Bayou Declan Fitzpatrick Eastwicki boszorkák Eastwick Colin Friesen 1 epizód 2010 Jog/Ászok The Defenders Pete Kaczmarek főszereplő (18 epizód) 2011 G. I. Joe Renegátok G.I. Joe: Renegades Barbecue 1 epizód Pecatanya Fish Hooks Sterling Hamsterton (hangja) 1 epizód NTSF:SD:SUV:: Mental Man 1 epizód 2012 Mockingbird Lane Herman Munster 2013 Égető szerelem Burning Love Henry 14 epizód King & Maxwell Jerry Walkeiwicz 1 epizód Satisfaction David 1 epizód We Are Men Stuart Strickland 7 epizód 2013–2015 Jake és Sohaország kalózai Jake and the Never Land Pirates Pip the Pirate Genie 7 epizód 2014 A liga The League Muldoon atya 1 epizód 2014–2018 Tömény történelem Drunk History Thomas Jefferson / Raszputyin 2 epizód 2015 A titkok könyvtára The Librarians fiatal Lancelot 1 epizód A munka hősei Workaholics Teddy 1 epizód Ketten jegyben Marry Me Daniel 2 epizód Azanyját! Significant Mother Bob Babcock 1 epizód Fresh Beat, a kémcsapat Fresh Beat Band of Spies Arizona Jones (hangja) 1 epizód 2016 Laura rejtélyei The Mysteries of Laura Jon Dunham 2 epizód Young & Hungry Nick Diamond 1 epizód Zűrös viszonyok Mistresses Robert 4 epizód Scream Queens – Gyilkos történet Scream Queens Dr. Mike 2 epizód 2016–2022 Milliárdok nyomában Billions Steven Birch 10 epizód 2017 Love Locks Jack Burrow tévéfilm Justice League Action Justice League Action Atom / Ray Palmer (hangja) 3 epizód Andi Mack rendező (1 epizód) Félig üres Curb Your Enthusiasm nyomozó 1 epizód 2018 Agymenők The Big Bang Theory George Cooper Jr. 2018–2019 Carter Harley Carter főszerep 2019 Jerry O’ önmaga házigazda (15 epizód) Where's Waldo? Jerry (hangja) 1 epizód 2020 Flipped Chazz Connelly 3 epizód 2020–2023 The Ready Room önmaga 3 epizód 2020–2024 Star Trek: Lower Decks Jack Ransom parancsnok (hangja) főszerep 2021–2024 The Talk önmaga társ-házigazda 2022 A tó The Lake Gil the Thrill 2 epizód Tab Time Goodgame edző 1 epizód The Real Love Boat önmaga házigazda 2022–2025 Pictionary 2023 Jószomszédok The Neighborhood 1 epizód Star Trek: Furcsa új világok Star Trek: Strange New Worlds Jack Ransom parancsnok (hangja) 1 epizód The Real Housewives of Beverly Hills önmaga 1 epizód 2023–2025 Vigyázz, ufók! Solar Opposites önmaga / Barry Hatfield (hangja) 2 epizód 2024–2026 Big Brother önmaga 2025 Krapopolis Musculus (hangja) 1 epizód 2026 Summer's Last Resort Glenn tévéfilm Neagley Neagley önmaga fiktív változata

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:Lengyel-amerikaiak Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak