Borbás Edina (Hódmezővásárhely, 1980. február 27. –) magyar író, forgatókönyvíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, újságíró.

Életrajz

A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolába járt, utána a helyi Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnáziumban érettségizett. A művészetekhez való vonzódása miatt elvégezte az ékszerbecsüsi szakmát, és évekig ékszerbecsüsként dolgozott. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógia Kar, művelődésszervező szak, média szakirányán végzett 2005-ben.

2013-ban a szegedi Telin Televízió stúdióvezetője lett. Saját szerkesztésű műsorainak elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága 2017-ben médiadíjjal jutalmazta. Saját szerkesztésű műsorain kívül dokumentumfilmek: Szegedi botlatókövek: Szegedi papucs; ismeretterjesztő filmek: Migráció története, Ükapáink nyomában, Természeti értékeink; és televíziós játékfilmek: Karácsony van Mi újság?, Radnóti, nekem szülőhazám, forgatókönyv írásán és rendezésén is dolgozott. A 25 DOLLARS című rövidfilm, melynek a forgatókönyvét írta, nemzetközi sikereket ért el.

2016-ban a Magyar Film Intézet reklám- és videóklip-rendezői szakát végezte el. 2018-ban otthagyta a Telin Televíziót, azóta szabadúszóként dolgozik, illetve a Recreation tudományos magazin rovatvezetőjeként publikál.

Első regénye 2013-ban Hullámok csapdája címmel jelent meg, melyet az év strandregényének aposztrofáltak. 2015-ben a Hullámok csapdája II. című második regénye folytatta a sort. 2018-ban Tündérmesék címmel mesekötete jelent meg, valamint a Kék Macska című regénye.

Magánélet Édesapja Borbás Lajos, édesanyja Kenéz Irma, nővére Borbás Erika musicalszínész, énekes. 2000-ben házasodott össze Nagy Richárddal, és 2003-ban született meg első gyermekük, Nagy Georgina. Második lányuk, Nagy Viktória 2007-ben látta meg a nagyvilágot.

Saját szerkesztésű műsorai

Könyvek között (mélyinterjúk) Szegedi Panoráma (közéleti magazin) Színház és zene (kulturális magazin) Zöld Szeged (közérdekű magazin) Frissítő (gasztronómiai magazin) Múzeumi mesék (ismeretterjesztő magazin) Szeretettel fűszerezve (gasztronómiai magazin) A zene nagykövetei (kulturális magazin) Zers (vers etűd gyerekeknek) Esti zene (komolyzenei etűd) Zenekövetelők (könnyűzenei magazin)

Filmek Radnóti Nekem szülőhazám… (2013, rövidfilm: Savária filmszemle díjazottja 2014-ben) Szegedi Botlatókövek (2014, dok. film) Karácsony van! Mi újság? (2014, televíziós játékfilm) Migráció Története (2015, ism. film) Árpád Népe (2016, ism. film: Helyi Érték díj 2017-ben) Ükapáink nyomában (2016, ism. film) Természeti értékeink 2016, ism. film) 25 DOLLARS (2017, rövidfilm) forgatókönyv Zöldfény (2017, animációs film) Szegedi papucs (2018, riportfilm) Zsák a csíkját (2019, riportfilm) Mári, a nagy festő árnyékában (2020, rövidfilm)

Díjak

2014 Savaria filmszemle Kisjátékfilm kategória Nekem szülőhazám c rövidfilm: Különdíj 2017 Árpád Népe ism. film: Helyi Érték díj 2017 Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Média díjjal tüntetett ki. 2018 (25DOLLARS): Los Angeles Film Awards, AAB International Film Festival 2018 (Szegedi Papucs) Kulturális Filmek Fesztiválja III. helyezés 2019 (25 dollár/25 Dollars) Magyar Filmhét, Kisjátékfilm kategória közönségdíj 2020 (Mári, a nagy festő árnyékában) Kulturális Filmek Fesztiválja, II. helyezés

Művei

Hullámok csapdája I (Álomgyár 2013) Hullámok csapdája II (Álomgyár 2015) Tündérmesék (United PC 2018) Kék Macska (Álomgyár 2018) A Szeráj (Álomgyár 2019) Zárva (Álomgyár 2020)

Jegyzetek

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Hódmezővásárhelyiek